Ha magyar konceptlemez, akkor Hobo. Elsősorban nyilván a Vadászat, ez a korszakos remekmű, de Földes Laci bácsi ettől eltekintve is mindig szeretett teljes történetekben gondolkodni: Csavargók könyve, Vadaskert, Férfibánat, szólóban meg az I Love You Budapest, a Bakaballada, vagy éppen nemrégiben a Circus Hungaricus – mindannyiszor egy nagy közös vez...

Tologatom már pár hete az új Backyard Babiest, mert nem éreztem úgy, hogy sok érdemlegeset tudnék hozzáfűzni ahhoz képest, amit a legutóbbi, kvázi-visszatérő Four By Four ról leírtam. Főleg, miután jól rácsodálkoztam: már utóbbi megjelenése óta is négy év telt el... Ez persze nem jelenti azt, hogy különösebb problémák lennének a Sliver And Golddal, v...

Nem könnyű Devin Townsend-rajongónak lenni a mai szélsőségesen felpörgött világban. Persze ha a régi motorosok közé sorolod magad, talán kicsit könnyebb dolgod van, hiszen beavatottként nagyjából tudod, hogy mire számíthatsz a kanadai multihangszeres zsenivel kapcsolatban, azonban arról például elképzelésem sincs, hogy a fiatalabb generáció miként ...

Három évvel legutóbbi albuma megjelenése után visszatért a Periphery, és készek leigázni a világot hatodik lemezükkel. Bár nem ez volt az első gondolatom, amikor írásra hangolódva elkezdtem a lemezfelvételről készült dokufilmet nézni YouTube-on. Ugyanis amikor bizonyos idő elteltével is csak azt látja az ember lánya, hogy a Periphery tagjai telefonju...

Hiinaar név alatt Veres Gábor, a Watch My Dying frontembere önmegvalósít már jó ideje, ha ez esetleg új információ volna. A XIX-en hallható történet mégis jobbára előzmény nélküli, még akkor is, ha emlékezhetünk olyan, szintén szólóanyagnak minősíthető korábbi Gaobr-produkcióra, mint a Lampyre, vagy egyéb, inkább komolytalanságukban szerethető munk...

A berettyóújfalui Tridentet akkor és úgy ismertem meg, amikor és ahogyan a legtöbben: néhány demó után felkerültek a Metal Hammer 1994-es válogatására, az egyes rajtszámú Demonstrációra. Mi az hogy felkerültek, egyenesen ők nyitották azt Megöl a hideg című dalukkal, én pedig egy csapásra elkönyveltem őket egy újabb nagy reménységnek, valami olyanna...

Akármennyire is más világ és eltérő kultúra, a japánok mindig is nagykanállal fogyasztották a nyugati dolgokat, nem meglepő tehát, hogy egy annyira speciális, de széles körben népszerű termékre is real time kattantak rá, mint a rockzene és a heavy metal. Se szeri, se száma a nagy bandák Japánban készült híres koncertfelvételeinek, és innen nézve ta...

Talán nem is létezhet jobb név a Diabolus In Musicánál abban az esetben, ha az ember Ørdøgnek nevezi el a zenekarát, és abból hoz létre egy mellékcsapást – még ha tízből tizenegy ember kapásból a Slayerre is asszociál a név hallatán. Az alapvetően egyszeri alkalomra, mégpedig egy könyvbemutatóra (!) összeállt Diabolus ugyanis az Ørdøg kétötödét – Vör...

Feltételezem, nem én vagyok az egyetlen olyan személy, aki néha már a bőrt kaparja le az arcáról a manapság látástól-mikulásig projektező, saját útjukat a mai napig keresgélő, korosodó muzsikusoktól. Sajnos egyre inkább ez a tendencia kerül előtérbe egyik legnagyobb tiszteletben tartott, örök kedvenc énekesemnél is, hiszen lassan már lexikont kell ...

George Lynch, Jeff Pilson, Mick Brown, Robert Mason. Na, vajon mire lehet asszociálni egy ilyen névsor láttán? Úgy van, csakis a klasszikus Dokkenre meg a klasszikus Lynch Mobra, hiszen a felállás gyakorlatilag e két rokon történet keresztezése. Inkább nem mennék bele, hogy a három hangszeres miért az utóbbi években főállásban a Warrantben üzemelő ...

Nem akármilyen jubileumot ünnepel Yngwie Malmsteen. Téved, aki azt hiszi, hogy ezzel az idén harmincöt éves, és a rockgitározás fazonját örökre megváltoztató klasszikus első lemezére célzok. Sokkal inkább azért jutott eszembe ez a motívum, mert az öntörvényű svéd pontosan húsz éve képtelen minőségi munkát kiadni a kezéből. Az a törékeny egyensúly, ...

Igazság szerint emlékeztem is a VolumeFeederre, meg nem is. Halványan rémlett ugyan, hogy talán valami sludge/thrash/groove metal egyvelegben utaztak a dél-alföldiek, de ennél többet nem tudtam felidézni. Ez pedig két dolgot jelentett: egyrészt elég régen találkozhattunk már utoljára, másrészt pedig annyira vacakul azért tutira nem művelték a dolgu...

Az első négy Bodom-lemezt a mai napig kedvelem, de igazság szerint jó ideje csak a vállamat vonogatom a menetrendszerűen érkező újabb és újabb Alexi Laiho & Co.-albumokra. Mindegyiket meg lehetett természetesen hallgatni, de a finn death/black/heavy/satöbbi metalosok több mint egy évtizede automatára álltak, és sajnos messze nem írtak annyi meg...