A Voivodot nem kell nagyon bemutatni annak, aki erre téved, a kanadai őrültekből álló formációt megszámlálhatatlan éve szeretjük, és mindig gyermekien megbabonázott tekintettel bámultuk őket, ha erre jártak. Idén egy három számot tartalmazó EP-vel jelentkeztek, amely a két évvel ezelőtt megjelent, a mai napig imádnivaló The Wake lemezt öleli körbe egy kicsit, és ad számára egyfajta friss dimenziót, illetve az 1989-es Nothingface alapművet is megidézik egy dallal.
Ugyan ki hitte volna 1998-ban, hogy a Primal Fear még 2020-ban is itt lesz velünk a színtér aktív részeseként, stabil klub- és fesztiválbandaként? Én aztán biztosan nem... Ma már talán a többség nem emlékszik rá, de a kezdetek idején bizony övezte némi szkepticizmus Ralf Scheepers bandáját: amolyan dacválasznak tűnt arra, hogy emberünk végül évek l...
A svéd Vampire egyelőre csak amolyan underground liebling, de látok rá esélyt, hogy a következő években kialakuljon körülöttük egy ha nem is százezrekből álló, ám a mostaninál mindenképpen szélesebb, igen lojális rajongói mag. A Rex a göteborgi banda harmadik nagylemeze, és bevallom, az első kettőt nem hallottam a maga idejében a dömpingben, most a...
Nem titok, hogy Danev kolléga két éve engem emlegetett a Burn It Down kritikájában, mint a stáb azon tagját, aki mindig is hatalmas lufinak tartotta a The Dead Daisiest. Különösebben nem is akarok magyarázkodni ebben a témában, mindent tartok, amit Gyuri akkor és ott név nélkül ugyan, de idézett tőlem. Tök jó, hogy David Lowynek egy valag pénze van, ...
A 2000-es évek első felében történt visszatérése (pontosabban Jimi Bell gitáros 2005-ös csatlakozása) óta a House Of Lords megbízható állócsillag a dallamos undergroundban. Ugyan a Sahara dögössége rég kiveszett belőlük, de az újkori lemezekkel ráálltak egy olyan, a klasszikus anyagoknál lágyabb, epikusabb ösvényre, amelyen azóta is zökkenők és kitér...
A két évvel ezelőtti What Happens Next című Joe Satriani-lemez lenyűgözött (az akkor megjelent kritikánkkal ellentétben), imádom a mai napig, a késői éra egyik csúcsalkotásává érett. Ez a mágikus trióban készült album lüktet az élettől, a gondolatoktól, de hát aki Glenn Hughesszal és Chad Smithszel készít dalokat, az méltán számíthat valami igazán át...
Gyakran talál meg minket is az a kérdés, hogy ugyan miféle alapon válogatunk az új megjelenések között, milyen indokkal adunk teret egyeseknek és hallgatunk el bizonyos előadókat (spoiler: fizetnek érte). A kollégák nevében ugyan nem beszélhetek (őket ezért fizetik, és basszus, most is nyaralnak), részemről meglehetősen szimpla az ábra: hajdani ked...
Mint a címből is könnyen kitalálható, feldolgozáslemezről beszélünk: a Metallicára hajazó Garbers Days Revisited az Inter Arma korai időszakában használt próbatermére utal, ami annak idején egy Garbers Building nevű helyen működött Richmondban. És ugyan nem különösebben vagyok oda az efféle lemezekért, ha valahol, hát T.J. Childersék esetében ponto...
Vannak zenekarok, amelyeknek stílusát nagyon nagymértékben befolyásolja fő dalszerzőik egyedi stílusérzéke, kiforrott egyéni látásmódja és munkamódszere, s ha valakikre rá lehet mondani, hogy semmihez sem hasonlítható formulákban alkotnak, akkor Kerry Livgren és Steve Walsh nevét mindenképpen meg kell említenünk. A klasszikus Kansas két oszlopos ta...
Sokszor leírtuk, hogy a mai dömpingben, pláne a zenefogyasztásihallgatási szokások megváltozása mellett az ember mellett gyakran elmegy egy csomó zenekar és lemez, ami pedig egyébként tetszene neki. A finn Wolfheart például, bevallom, ebbe a kategóriába tartozik nálam: a hírrovat töltése közben mindig menetrendszerűen meghallgattam az aktuális leme...
Pár évvel ezelőtt nyilvánvalóan az egyetlen értelmes húzást lépte meg a Metal Church Mike Howe visszahozatalával. Nem volt persze gond Ronny Munroe-val sem, de a közönség egyértelműen Mike-kal kíváncsi rájuk, érezhetően elég komolyan növekedett is a banda ázsiója az utolsó két lemezzel, a fesztiválokon is magasabb pozícióban szerepelnek, mint előtt...
A Dool az utóbbi pár év egyik underground szenzációja a darkos vonalon, ugyanakkor a holland banda korántsem nyeretlen kétévesekből áll. A ritmusszekcióban a néhai The Devil's Blood két tagját, Job van de Zande basszert és Micha Haring dobost találjuk, Ryanne van Dorst gitáros/énekesnő szintén ismert arc volt a helyi színtéren, őket pedig két továb...
Nehéz eldönteni, hogy Mark Menghi-e az amerikai David Lowy, vagy David Lowy-e az ausztrál Mark Menghi. Mindenesetre a háttér hasonlónak tűnik: adott egy minden bizonnyal pénzes csávó, akinek az a hobbija, hogy maga is rockzenészkedik, és ha már megteheti, igyekszik nem kispályás módra megvalósítani az álmát. Ha pedig esetleg azt mondod, rosszindula...
Nem különösebben vagyok nagy rajongója a görög területekről származó csapatoknak, azonban a tízéves múltra visszatekintő Hail Spirit Noir legfrissebb anyagának már a kezdőhangjai is meggyőztek arról, hogy itt valami egészen különleges muzsikát fogok egy órán keresztül hallani. Szégyenszemre az előzményekről eddig lemaradtam, pedig még Koroknai koll...
Azóta szeretem igazán a Johnny Gioelivel készült ARP-lemezeket, mióta élőben láttam vele a bandát. Korábban ugyanis annak ellenére sem tudtam igazán ráhangolódni az általa fémjelzett felállásra, hogy a fickó kétségtelenül remek, ráadásul teljesen egyéni stílussal megáldott énekes. Pedig már huszonkét éve húzza itt az igát, azaz több mint kétszer an...
Az ember ugyebár szeret élcelődni azon, hogy a thrashbandák átlátnak a szitán , és valóban, erős társadalomkritikájuk időnként komikusan hat. Persze kétségtelen, hogy jóindulatúan naiv demagógiával megfogalmazott gondolataik tartalmaznak valid felvetéseket is, illetve mindez a jellegzetes artworkökkel kombinálva ma már olyan műfaji jellegzetesség, ami ...
Fogalmam sincs, mi vezetett Chris Adler távozásához a Lamb Of Godból, de a szűkszavú nyilatkozatok alapján, illetve a rokoni szálakat is tekintetbe véve bizonyosan nem kizárólag egy motorbaleset utóhatásairól, hanem valami roppant komoly nézeteltérésről lehetett szó, ha eljutottak a kenyértörésig. Éhen persze így sem hal majd, hiszen az utóbbi évek...
Furcsa helyzet állt elő köztem és a Tóth Ágnes, valamint Szabó Mihály által működtetett The Moon And The Nightspirit formációval kapcsolatban, ugyanis hat esztendővel ezelőtt egy olyan fantasztikus lemezzel leptek meg, hogy a pogány/neofolk műfajon belül azóta is az jelenti nekem az etalont, legalábbis hazai viszonylatban. A Holdrejtek dalai és atmos...
Azért is baromi szórakoztató a rockzene történéseit nyomon követni, mert itt aztán szappanoperába és bohózatokba illő képtelenségek egyaránt megtörténhetnek, és általában meg is történnek. A Vandenberg zenekar visszatérésének ugyanakkor nincs köze az említett két műfajhoz, inkább a tudományos fantasztikum kritériumait elégíti ki. Én magam ugyanis l...
Öt évvel ezelőtt, amikor a VII: Sturm Und Drang ról, az évtized egyik legnagyobb mesterművéről írtam, valahogy úgy fejeztem be, hogy remélem, a kiugró színvonal a következő albumra is megmarad, ha lehet, tragikus motiváció nélkül. Fogalmam sincs, Chris Adler távozása tragikusnak nevezhető-e zenei értelemben (Art Cruz köszöni és élvezi, amúgy mi is), ...
Mindig apró fülvakarásban vagyok egy-egy új Vader-anyag megjelenésekor. Egyfelől nem tudom nem szeretni a lengyel matuzsálemet, másfelől felröppen bennem a kérdés, hogy kell-e ez a fajta időutazás a 2000-es években, nem lenne-e egyszerűbb a '80-as-'90-es évek death metal albumait hallgatni újra és újra. A válasz minden esetben: naná, hogy kell. Ha ...
Stílszerűen 2020-ban szállította le huszadik nagylemezét minden idők legskótabb német heavy metal alapzenekara, az 1980-ban, azaz idén éppen negyven éve indult Grave Digger. Jubileum ez tehát a javából, ráadásul nem is bízták a véletlenre a dolgot, Chris Boltendahlék ugyanis a Fields Of Blooddal egyik legsikeresebb és legemblematikusabb anyagukhoz,...
Jó köröket fut az utóbbi években a Behemoth. Az utolsó lemezek baromi jól sikerültek, februárban pedig saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla , hogy a csapat ma már arénaméretben is simán működőképes (csak a hangzásukat tudnám feledni...). Így aztán nem csoda, ha Nergal is folyamatosan újabb és újabb érdekességekkel igyekszik előrukkolni és fennta...
Meg nem merném tippelni, hány embernek mond Magyarországon bármit is a Sven Gali neve. Gyanítom, hogy ha nem is névről, de legalább arcról biztosan ismerem a legtöbbjüket... A helyzet a csapat otthonát, Kanadát leszámítva persze tőlünk nyugatra sem lehet nagyon más, de mindenesetre most itt egy friss EP a hosszas szünet után feléledt alakulattól, a...
Kitűnő ütemérzékkel pár héttel azután hallgattam meg és kattantam rá a francia Svart Crown lemezére, miután február 26-án jártak nálunk a Dürerben. Meglehet, ezzel nem is vagyok annyira egyedül, hiszen a Century Media által gondozott Wolves Among The Ashes február 7-én jelent meg, és akkor még abban a világban éltünk, amikor koncertcunami várt ránk...
Tologatom már egy ideje ezt az ismertetőt, most azonban, hogy a svéd hatóságok a héten bejelentették: megvan az 1986-ban meggyilkolt miniszterelnök, Olof Palme gyilkosa, nem halogathatom tovább. Érdekes véletlen, hogy Nils Patrik Johansson (Astral Doors, Civil War, Wuthering Heights satöbbi) épp most hozta ki ezt a konceptanyagot az utóbbi évtizede...
Sokszor felvetődött már a kérdés – például aktuális Opeth-cikkek alatt –, hogy miért is olyan megismételhetetlenül jók a svédek korai lemezei, és miért nem érnek még a nyomukba sem a későbbi, letisztultabb anyagok. Nos, akik még mindig abban hisznek, hogy valahol a fenti mondatban rejlik az „igazság", avagy véráldozatok árán is megesküsznek arra, h...
Facebook
Twitter