Shock!

november 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nebula: Holy Shit

nebula_cElismerem, bizony utána kellett néznem annak, hogy már bő tizenhárom éve is megvan, hogy új Nebula-nagylemezt kaptunk volna. Az egykoron renegát Fu Manchu-muzsikusokat tömörítő csapattal persze történt pár dolog azóta: előbb az alapembernek számító Ruben Romano pattant meg a dobok mögül, majd Eddie Glass énekes/gitáros/mindenes 2010 magasságában úgy döntött, meghatározatlan időre jegeli a bandát. Igaz, előtte még kihoztak egy kvázi búcsúnak is tekinthető EP-t, a Heavy Psych-t, majd bő hét évvel később véget ért a szünet meghatározatlan ideje is, és újra felragyogott a Csillagköd. Most pedig itt a Szent Szar, és hát mit mondjak, tökéletesen nebulás is lett.

A trió kezdetektől fogva vegyíti a tipikusan fuzz rockos elemeket a pszichedeliával és a garázsrockkal, miközben a kondérba beledob hozzájuk némi bluest meg countryt is. Most is erről van szó, azzal, hogy ezúttal inkább a lemez elejére kerültek a tradicionálisabban stoneres tételek, hogy az ötös daltól kezdve aztán átvegye a helyet a fentebbi összetevők valami egészen sajátos vegyülete. A nyitó Man's Best Friend pszichedeliája és a Messiah meszkalinban úszó delíriuma még a Monster Magnetnek is jól állna, azzal a különbséggel, hogy Eddie azért jóval gyengébb énekes, mint Dave Wyndorf bácsi, úgyhogy itt nem kell annyira veretes refrénekkel számolni, mint a Szörnyetegnél. A hármas It's All Over (talán ez lett a személyes kedvenc) ezzel együtt is kimondottan könnyen rögzül a fülbe, és összhatásában olyan, mintha mondjuk a Mudhoney grunge helyett space rockot tolna. A Witching Hour pedig nem véletlenül lett elsőként megismerhető az eresztésből, tényleg már-már slágeres, az elején pedig még azt a poént is ellövik, hogy a Diamond Head Am I Evil?-jére kísértetiesen hasonlító riffel vezetik fel.

megjelenés:
2019
kiadó:
Heavy Psych Sounds Records
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A lemez kakukktojásának megtisztelő címe vitán felül a középen elhelyezkedő Fistful Of Pillst illeti, ami egészen olyan, mintha egy kiadatlan Tito & Tarantula-felvétel lenne, én legalábbis a hallgatása közben mindig azt látom magam előtt, ahogy a Gecko fivérek betérnek a Titty Twisterbe, Salma Hayek pedig az asztalon táncol. A későbbiekben fogunk még kapni country/blues alapokra épített bódulatot (Tomorrow Neves Comes), punkba oltott garázs rockot (Let's Get Lost), és kissé talán túlhúzott, bő hétperces LSD-mámorban fetrengő siratóéneket (The Cry Of A Tortured World), de annyira magába szippantó atmoszférával egyik sem fog rendelkezni, mint ez az alig kétperces kis szösszenet.

Fentiek alapján kissé vegyesfelvágottnak tűnhet a dolog, de hát a Nebula mindig is több forrásból táplálkozott, és ha hozzávesszük, hogy mindehhez nem annyira a stílust jellemzően recsegős, hanem sokkal inkább kifejezetten nyers és koszos hangzás párosul, akkor még azt is kijelenthetjük, hogy a nagy átlagtól megkülönböztető egyéni íz is igencsak rendben van. Jó, hogy újra itt van a Nebula, ráadásul nemsokára tényleg olyannyira itt lesznek, hogy októberben nem csak Budapesten, hanem Szegeden is köszönthetjük majd őket! Nem semmi.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.