Második korongjával jött ki a Metal Blade-nél a kanadai Eidolon, és az már ismeretes előttem, hogy jelen lemezanyag az előző kiadásakor teljesen készen volt, tehát olyan óriási zenei váltásra nem is lehet gondolni. Megdörren a nyitó nóta, jobban, mint a Nightmare World akármelyike, a hangzáson javítottak, de a dobokat még mindig nem találták el (a lábdobon kívül), valahogy túl sok az éles hang, minden olyan furán szól.
A borítófestményt ugyanaz az arc követte el, aki az előző lemeznél is pingált, úgy látszik ez bevált, és valamilyen szinten koncepciózussá válhat a jövőben. Zenei változásként annyi lehet elkönyvelni, hogy inkább heavy az új lemez, mint power, aminek annyira nem örülök, de ez van, nyilván az európai HM lázban fetrengőket célozták meg a zenével.
Mondjuk akinek bejött az előző anyag, annak nyilván ez is tetszeni fog, ám én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egy karcosabb torok csodákat művelne a zenével, sokkal dühösebb, nyomulósabb lenne, mert most így hosszú távon egy kicsit egyhangú ez a folyamatos magas tartomány. Azt azonban becsülöm a csapatban, hogy a zenei hatásaik mellett megpróbálnak egyéniek lenni - persze nyilván akadnak zenei korlátok jelen műfajnál - szó nincs itt arról, hogy másoljanak bárkit is, nem egy Primal Fear ilyen szempontból, az biztos. Még mindig nem az az atomrobbanás, de nem rossz...
