Négy számos EP. Zsír egyszerű punk-rockkal indít az első dal, aztán jön a második, harmadik, negyedik... Pukk, vége is. Nem mondom, nem sok zene volt ennyire hatástalan rám nézve... A megszólalás jó, végül is Nyugaton kolbászból van a kerítés, nálunk hasonlóan ötlettelen zenekarok a sarki kocsmában rögzített koncertfelvételig jutnak (azt is csak azért, mert valaki túlzott jókedvében a felvétel gombhoz csapta a kisfröccsöt).
Nicsak, Bulgáriából jött egy CD, méghozzá progresszív zenével. Nézzük csak... A nyitó track mondjuk kísértetiesen olyan zongoratémával indul, mint az Oldfield-féle Tubular Bells főtétele, de aztán átvált Lisztbe gyorsan. Aztán amolyan "tipikus" prog zenébe hajlik a dolog, de ezzel semmiképpen nem akarom azt mondani, hogy rossz!
Nem, ez nem bakelit, habár úgy indul a lemez, serceg-pattog, mint a hőskorban a szeretett fekete korongjaink. Az első lemez kellemes meglepetés volt számomra, kíváncsi voltam tudják-e tartani azt a színvonalat ebben a borongásban, amit magáénak vall a csapat. Jelen lemezt 2002 tavaszán vették fel az Academy Stúdióban, aztán decemberben meg is jelen...
Itt van a Moonspell, itt van újra, és szép, mint mindig énnekem. A portugál darkerek 2003-as alkotása sötét, bivalyerős, egyszerre léleklohasztó és élettel teli - valami ilyesmit vártam tőlük régóta, és asszem nem csak én. Ez a lemez ismét a zenekar kevésbé elektrós oldalát mutatja meg (hála az égnek), és bár a zene nem teljesen ugyanaz már mint az...
Előkurkásztam, miket írtam e finn dallamos black horda előző albumáról - ám ennek ellenére félő: nem tudok sok újdonsággal szolgálni. Ami persze csak jó, mert azt jelenti, hogy akinek eddig bejött a skacok erősen folkos, tipikus északi muzsikája, azoknak most sem kell tövig rágniuk a lábkörmeiket izgalmukban.
Hipp-hopp, máris itt az új Moby Dick lemez. Mármint az újjáalakuláshoz képest hipp-hopp. Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy szalad az idő? Tény, hogy a Moby Dick az egyetlen olyan hazai zenekar a régi nagyok közül, amelyet annak idején kifejezetten kedveltem, jártam a koncertjeikre és lelkesen beszereztem a lemezeiket.
Digipackos kiadvány, svéd hardcore zenekar, különös névvel. Karcos, harcos, súlyos, agresszív, és nagyon kaotikus; ezek a jelzők jutottak először eszembe, mikor elkezdtem hallgatni a cd-t. Kicsit agyahagyott olykor, mondjuk a lemez címe nyilván erre enged következtetni. Kár, hogy a kiadás dátuma az égvilágon sehol nincs feltüntetve. Azért kiderítet...
Nem kezdődik ippeg rosszul a Misery Index cd-je. Harapósan bírnak riffelni, az a fajta thrash/death keverék, amit kifejezetten kedvelek hallgatni, ha éppen olyan hangulatom van. Most éppen olyan van. Bár azért néha (nem is csak néha) begrindulnak, sebaj, most még ez sem esik rosszul.
Fent említett egy germán csoportosulás, olyan nevekkel, mint Kabus, Zirnsak és Akoto. Világos? Na. Ez ráadásul egy olyan germán banda, amelyben a világon semmi germános nincs. Afféle modern ízekkel kacérkodó metalt nyomatnak, ami szerencsére nem nu - bár néhol veszélyesen közelít.
E germán csoportosulás legfőbb ismérve talán az lehet, hogy énekesi posztjukat az Angel Dust frontembere, Dirk Thurisch tölti be. És mellékesen talán az is, hogy a négyhúrost a Tiamat zenésze, Anders Iwers pengeti. Dirk a Mercury Tide-ot afféle szóló-projectként kezeli, amely zeneileg jelentősen eltér az Angel Dust által képviselt világtól.
Höjj, höjj, höjj - a közönség részéről. Kis gitáros intro, majd az utolsó lemez legjobb dalába, a Violent Revolutionbe csapnak bele germán thrashereink. Alaphangulat megadva, höjj. Aztán jön mindjárt a Reconquering The Throne meg az Extreme Aggression és így szépen sorban a Kreator alapvetések. Annak idején a Moby Dick innen csente a riffjeit. Érde...
Sejtelmes intróval kezd a Luna Field albuma, akár élve is eláshattak bárkit, míg rögzítették e fura zajokat, majd utána igazi bugyborékolós hörgéssel kísért death metal csendül fel, dallamosabb gitártémákkal. Pár perc múlva már azon töprengek, hogy lent a mosógép készül felmondani a szolgálatot, vagy kint élve nyúznak valahol egy macskát, netán a s...
A BPRNR egy rövidítés - ha valaki nem tudná - a Budapestrocknrollé ráadásul, ami egy igen ötletes kezdeményezés, zenekarokat segítendő. Most pedig kiadtak egy válogatáslemezt, a szervezethez tartozó zenekarok már megjelent, illetve kiadatlan dolgaiból. A legjobb dolog, hogy a zenekarok nagy része abszolút bekategorizálhatatlan, így fogom is a...
Marty Friedman egy klasszikus gitárhős. Tudjátok, az a típus, akit a 80-as, 90-es években bepakoltak ebbe a "tekerjünk gyorsan" skatulyába Malmsteen, Vai és Nuno mellé, tegyük hozzá, nem is érdemtelenül, hiszen egy hihetetlenül technikás és gyors gitáros ez a bongyor srác. Viszont még a tekerősebb szólóanyagain is valami teljesen egyéni dallamvilág...
Hófehér borító, rajta csak a zenekar logója és a lemezcím apró betűvel. Egyszerű, de ízléses. 2001-ben alakult a zenekar, és nagy meglepetésemre finnek. Na nem az lepett meg, hogy finnek, hanem az, hogy nem a mostanában ott is egyre divatosabb finn heavy metalt játsszák, de még csak nem is love metalt, hanem annál modernebb, mondhatni "metalosabb" ...
A kimondhatatlan nevű Jaya Hari das külön megkért, hogy én írjak kritikát az új lemezükről. Nos, legyen, bár a Mantra zenéje sosem volt az én világom, az előző lemezük borítója például sokkal jobban tetszett, mint a zene, egészen konkrétan csupán egy dalra figyeltem fel.
A Mandragora Scream muzsikája titokzatos, elvarázsolt tájakra vezet bennünket. A kerek erdő közepére, barlangok mélyére, ahol koboldok, manók, kentaurok, entek s tündék élnek békés közösségben. S a tündék közül nem akárki e misztikus világ lakója, hanem maga Arwen, aki több ízben is megszólal az album hallgatása során. Az anyag színpompás élménnyel...
Jobb későn, mint soha. Mármint kicsit késve érkezett meg hozzánk a Malediction legutóbbi anyaga, ez az öt számos EP. Sebaj. Fura dolog, hogy bár papíron a Maledictiont még a Shock!-os előtti időkből ismerem, mikor még a kis fénymásolt Cold Shower fanzine-t készítgettem, de a zenéjükhöz most van először szerencsém. Szóval a fejlődést nem igazán tudo...
A banda első albuma (Awakening the World) számomra azt sugallta: rejtezik további erő, fantázia a csapatban. Most elérkezett az idő, hogy a srácok bizonyítsák: nem hiába bíztam bennük. Az új korong egy meglehetősen hosszú, futurisztikus bevezetővel indul, majd megdörren a Pure - s megnyugodhatok. Megnyugodhatunk... A mjuzik továbbra is dinamikus, s...
Kellemes riffel indul a Bearfood cd-je, mondjuk annak idején demójuk sem volt vészes zeneileg egyáltalán. 2003 tavaszán felrántották ezt az EP-t, melyen 6 dal található. Házilag gyártott szerzői kiadás, na jó, a borító nyomdai, ami dicséretes, ha azt vesszük, hogy mostanában "albumokat" képesek kiadni zenekarok házi nyomtatóval. Mondjuk hihetetlen ...
Aki az album címe alapján holmi kardcsattogtatós, vértes-vitézes true metal galoppra számít, az biz' téved. A skandi ifjak tábora - egy ismertető szerint öt lovag, illetve két hölgyemény, továbbá számos vendég muzsikus - nem ebben a vízben evez.
Szeretnék csak egy picit Arjen Lucassen lenni. Na nem a kinézete miatt, hanem a határtalan zenei zsenialitás miatt, amit ez a fickó csak úgy sitty-sutty kirázogat a kisujjából. Aki igényes zenéket hallgat és nem hallott még Ayreont vagy egyéb Arjen munkákat, az egy wimp vagy egy pózer és leave the hall. Holland hősünk ugyanis úgy játssza metal és r...
Szépek, finnek és még mindig jók. Vagy egyre jobbak? Meglehet... A Jaded című új album mindenesetre annyira bejött nálam, hogy sokadszori hallgatás után sem unom. Együtt dúdolok, együtt ringatózom, együtt lüktetek ezzel a nagyon dallamos, ugyanakkor dinamikus muzsikával.
Tologattuk ide-oda egymás közt a kritika elvállalását, aztán végül csak nálam kötött ki. Hallgattam jó sokat a svéd mélyre hangoltak poklát, de valahogy csak nem akart beletelepedni a fejembe. Fogalmam sincs, miért.
Hülye az ember. Néha ugyanis direkt szeret fájni. Ilyenkor a legjobb, ha fogja a Katatonia egyik lemezét - például ezt - és elkezdi hallgatni, beleérzi az összes régi fájdalmát, és ahogy a zene halad előre, szép lassan feloldódik minden... Lehet ugyan próbálkozni, hogy belepréseljük ezt a zenét valamilyen skatulyába, ilyenkor mondhatjuk, hogy kicsi...
Ne kacagjatok a címen, sosem lehet tudni, hogy valójában mit jelent. Arra biztos rájöhettetek, hogy cseh zenekarról van szó. Méghozzá egy elég arcbamászó zenét játszó zenekarról, akik '95 óta zenélnek a szomszédban. A zenéjüket simán be lehet határolni: Sepultura, Soulfly, Machine Head (Ektomorf, ha már, helyenként a CDT), és akkor azt hiszem, mind...
Aki véletlenül átaludta volna a nyolcvanas éveket és a hajbandákat és mondjuk a kilencvenesekben lépett be a rockzenei életbe, valószínűleg most csak néz, mint az a bizonyos borjú: ki a fene az a Lita Ford? Nos, hősnőnk gitáros-énekesként jelentetett meg lemezeket, a legsikeresebb korszaka a nyolcvanasok második felére esett, '83 óta hat stúdióleme...
Facebook
Twitter