Dagadtra kereste magát rajtam a Ceva Szoftisz, annyit ríttam, mikor megneszeltem, hogy Mathias Blad - egyike kedvenc Hangjaimnak - hátat fordított a Falconernek és a továbbiakban inkább nyuzikelekben zengedez. A klasszikus, himnikus metalt nyomató banda addig-addig kujtorgott új dalnok után, mígnem leakasztott Mathias utódaként egy Kristoffer Göbel nevű csákót.
Egyetlen perc elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjek, kiknek szól ez a muzsika. Bízvást hallgassák meg mindazok, akik az igényesen kidolgozott, kellemes, dallamközpontú zene hívei. Érdemes azok figyelmére is, akik kedvelik a finoman progresszív ízű stílust. Nem arról beszélek, amit a Dream Theater vagy a Symphony X művel, hanem az emészthetőbb, könnyeb...
Ezt a bagázst többnyire olyan arcok alkotják, akik már megjárták a hadak útját. Különösképp igaz ez az énekes-gityós Tom Gattisra, akinek nevéhez olyan bandák fűződnek, mint a Deuce, a Tension vagy a Wardog. Ebből adódóan tán nem éri a kedves hallgatót meglepetésként, ha az első zöngék felcsendültén rájön, miféle mjuzikra számíthat.
1998 óta él és virul az olasz Evil Bards, bár az egyetlen régi tag a csapatban a dobos, Rig. A kezdeti thrash/death metalról mára átnyergeltek a dallamos, svéd ízekkel megtámogatott death/black/doom metalra. Időközben kiadtak néhány kazettát, a most tárgyalt cd mondható a második rendes albumnak, legalábbis ami cd-n megjelent.
Tetszett a banda első albuma. Tetszettek élőben. Tetszett egy jót beszélgetnem Henrikkel a zenekarból, amikor nálunk jártak. Épp ezért a legkevésbé sem volt érdektelen, mit kapok-kapunk tőlük ezúttal.
A Nightrage név, mint olyan nem sok embernek mond valamit. Akkor kezdem azzal kik is játszanak itt. Tomas Lindberg vokál (At The Gates, The Crown, The Great Deceiver, Lock Up), Marios Iliopoulos gitár (Exhumation), Gus G. gitár (Dream Evil, Mystic Prophecy, Firewind) Per M. Jensen dob (The Haunted) Tom Englund vokál (Evergrey) és Brice Leclercq bgi...
Különös dolgok történnek a világban, ez a cd például úgy érkezett a kiadótól, hogy a zenekar ajánlott minket, miszerint küldjenek nekünk feltétlenül promót. Nahát. A Defiled japán csapat, örülök, hogy odáig eljutott a Shock! híre, egyébként gőzöm sincs, hogy is sikerült ez a mutatvány. Sebaj.
A Roadrunner legújabb csodája, hogy a jobb kiadványaik promóin legalább kétszer belepofáznak minden dalba, nehogy terjedjen a neten idő előtt - mondjuk ettől függetlenül is terjed valahogy, viszont a kritikus vérnyomását alaposan felemelik mindezzel, ne kávéval rontsuk a szervezetünket. Már aki azzal rontja.
Füstös gyárkémények a borítón, a helyszín lehetne akár a Soroksári út is Pesten. Pedig nem. New Jersey, Elizabeth nevű városrésze, innen az E.Town név is. Négy fiatal srác, akik nyomorognak a füstös gyárvárosban, rossz a levegő, koszosak az utcák, nyomor és kilátástalanság, ennek ellenére a gitárosnak máris van négy Les Paul gitárja. Hiába...
Amcsi banda debütáló kiadványa ez. Amolyan kortárs amerikai rockzene figyel a lemezen, az a fajta, amit a Creed vagy a Nickelback képvisel mostanában. Igaz, az ÖrökMag lemezen kissé kevesebb a rádiókat ostromló sláger. Kicsit olyan nekem ez a csapat, mintha most bukkant volna fel az első olyan zenekar, aki a Creed-féle zenéket másolja.
A német csapat előző lemezéről már írtunk régebben, akkor is nehezen sikerült behatárolni a stílust és azt is, hogy ez most néhol vicceskedő de alapvetően komoly anyag, vagy épp ellenkezőleg, egy lemeznyi vicc, amit néhol egész jól megcsináltak. No, a srácok ezúttal is ezt a jól bevált (?) ösvényt tapossák.
Na végre! Mikor már szegény AOR és hard rock rajongók kezdik megfonni a hurkot egy jó vastag kötél végén, amiért nem találnak maguknak új kedvencet, a semmiből felbukkan a Double Cross...
Öreg rókákok, és még saját maguknál is öregebb nótákat nyomnak. Ez a nem semmi. Múzeum. Pat Travers nem ma kezdte, 1976 óta tolja a bluest és a rockot, Aynsley Dunbar dobos David Bowie-tól a Whitesnake-ig a fél világgal zenélt már együtt, egyedül a fura nevű és elég randácska Gunther Nezhoda basszert nem tudtam hová tenni, de kiderítettem ügyesen, ...
Olasz zenekarokkal elég ritkán voltak jó tapasztalataim. Nem előítélet ez, egyszerűen nem fogott meg anno se a Rhapsody, se annak különböző kópiái. Egy idő után, ha a napfényes Itália metal életére gondoltam, önkéntelenül egy pallos képe jelent meg lelki szemeim előtt. Erre mostanában két ottani banda cáfolt rá, az egyik a Novembre, a másik pedig j...
Jaj nékem. Az előbb fejeztem be Michael Schenker új lemezének kritikáját, és hiányoltam belőle a germánságot (mármint képletesen ugyebár). Na, megkaptam, egy literrel ide az arcom közepébe. A Toxic Virgin ugyanis egy olyan német csapat, akik azt a fajta tipikus zenét csinálják, amit anno a Scorpions vagy a Bonfire próbált elkövetni, azaz angol-amer...
Nagy jóság ez az internet. Ha nem lenne, a következőt sikerült volna csak megtudnom a bandáról: olvashatatlan a nevük, szeretik a sátáncsillagot, és nagyon bután tudnak grimaszolni a hátsó borítón. Na de itt a Háló, és máris megtudom, hogy Mexikó szülöttei ezek a kis tréfás sátánfattyak.
Egy 1998-ban alakult olasz csapat kislemezét van szerencsém hallgatni. Az akkor még más néven zenélő csapat az azóta eltelt évek alatt átesett a szokványos korai és késői nehézségeken, majd tavaly felvették ezt a bemutatkozó 5 dalt. Most szemem az égre emelve sóhajthatnám, hogy: "már megint egy death metal lemez" (igaz, a dallamosabb fajtából), de ...
A MIBMusic válogatás cd-jét van szerencsém hallgatni, amelyen 18 különböző csapatot hallhatunk.
Az alábbi mottó olvasható a zenekar cd-jének borítóján: "Ha van élet a halál után, akkor nincs halál és ha a halál nem létezik, akkor nincs élet." Majd szimfonikus nyitánnyal kezd a lemez, de az intro utáni dalban jön a gitár meg a többi hangszer és a károgás is. Tehát black metal.
Na lássuk csak, hogy mit is művelt az utóbbi időben (kb. 3-4 éve) önmaga paródiájává, illetve a TV2 hivatásos nevettetőjévé vált csapat. A válasz egyszerű: nagy rakás szart produkáltak. Én nem várok tőlük rockparódiákat, hisz abból már mindent ellőttek és sajnos a mai magyar rockzene nincs olyan helyzetben, hogy nagy slágereket termeljen ki, a mind...
CC helyett DD. Mármint Coal Chamber helyett DevilDriver, melyben Dez Fafara új zenekarát üdvözölhetjük. Miután megunta a CC-vel való bohóckodást, marakodást, úgy döntött, itt az ideje, hogy valami jó kis kompromisszumokat nem ismerő metalt játsszon végre. Mondjuk jó régóta lehetett tudni, hogy lesz új banda, még ha egy ideig nem is ez volt a csapat...
Néhány érdekes tudnivaló:
- a svéd srácok igazán fiatalok, 16 és 21 év közöttiek,
- a banda hét tagot számlál.
Csúnyán beleszerettem anno a Natural Born Chaos lemezbe. Itt találkozott nálam a lehető legjobban a zúzós zene a dallamokkal, a nyers energia az igényességgel, a hörgős üvöltés a fogós énekdallamokkal. Megint felnőtt egy zenekar (hüpp).
Nottinghami csapat, mondanak rájuk mindent, poszt-punk, emo, és végül is van benne minden, a punk szemtelensége, az emo pimaszságával vegyítve, plusz némi karcosság is, hogy ne csak a puhány alterosok hallgassák őket.
A banda muzsikájára egyfajta kettősség jellemző. Zakatolón, szigorúan dörgő gitárok nyomulnak elő a hangszórókból, futurisztikus effektekkel átszőve. Ugyanakkor a nóták vokális részei - főként a refrének - igen dallamosak, olykor határozottan fülbekúszók.
Újabb artikulációmentes hardcore csapat, ezúttal Dániából. Zeneileg a metalosabbak közül valók, mondhatni teljesen tipikus metalcore-t játszanak. Svédzenekaros alapriffekkel, hc-s üvöltéssel, kapkodással, dühvel. 2001-ben alakultak, 2002-ben készült ez felvétel, tavaly sikerült kiadniuk magánban. Két vokalistával dolgoznak; egy szokványos magasabb ...
Valami ismét megmozdult a felszín alatt. Lehetséges, hogy a Chargerből lesz hamarosan az undergorund egyik következő vezércsapata egy új mozgalom élén, mert a brit ötös képében a Peaceville a néhány évvel ezelőtt feloszlott Iron Monkey, az Eyehategod és a Today Is The Day-/Neurosis-vonal hagyományainak ápolóit karolta most fel.
Facebook
Twitter