Aki nem találja ki a címből, hogy milyen zenét játszik a Dustsucker, az menjen rizst kapálni Kínába azonnal. Csontegyszerű rockandroll, karcos-szőrös énekkel, a Motörhead, Rose Tattoo nyomvonalán leginkább. Hangzásilag a pőreség jellemzi a zenét, picit pont ezért dinamikátlan is a felvétel, már szinte túl nyers. Mondjuk aki csípi az ilyesmit, azt nem fogja zavarni. A gitárszólókra akár még a southern-feelinget is rá lehetne fogni.
|
megjelenés:
2004 |
|
kiadó:
Go-Nuts Music / SPV / Record Express |
|
pontszám:
6 /10 Szerinted hány pont?
|
A lendület jellemzi az egész lemezt, kicsit egyformácskák is a dalok. Ezt a fajta zenét a motoros találkozókon meg egy füstös kis klubban lehet igazán élvezni, otthon nem igazán, ahhoz kevés és - valljuk be - nem túl eredeti. A nyolcadik nótánál lassítottak picit a tempón, akusztikus gitár, az énekes próbál énekelni, de ehhez azért iszonyú kevés a hangja, talán kevesebb whiskeyt kellene innia, akkor kevéssé fulladna rekedt artikulátlanságba a produkciója. Amúgy hangulatilag afféle cowboyos, tehénkergetős a dal. Aztán visszamenekülnek a rokkendrollba. Az utolsó dal bónusz lehet, mert érezhetően szőrösebb a hangzás, az éneket alig hallani, de jobb is, mert a vokálnál hamis, mint a disznó.
Nem sok vizet fog zavarni a lemez a világ irdatlanságában, de bőrdzsekis, veszkó csizmás arcok azért rákattanhatnak.
