Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Wolfcry: Warfair

Néhány alapvető tudnivaló a farkaskölykökről: hat főből álló falkában vadásznak, a Warfair a harmadik művük s nem klasszabb helyről származnak, mint a napsütötte Hellászból. Ja, és nem különösebben vérengző fenevadakról van szó.

megjelenés:
2005
kiadó:
Black Lotus / HMP
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Dallamos powerben nyomul a banda, melynek további érdekessége, hogy a historikus feljegyzések szerint 1992-ben alakultak, ám első albumuk csupán 2001-ben látott holdvilágot. No igen, ismerjük a közhelyet: jó melóhoz idő kell. De ennyi?!... Jobbára tempós, szintikkel aládúcolt, könnyedén elviselhető nótákat eszkábáltak össze a loncsos bundájúak. A hangzás kielégítően telt és arányos, de nem agresszív.

A mikrofon mögött vonító falkavezér, Costas Hatzigeorgiou (ilyen névvel nem csoda, ha ő az Ulfric) hangja magas fekvésű, inkább simulékony, mintsem erőszakos. Cseppet sem karakteres orgánum, de kisfröccsel elmegy. (Nem lehet mindenki Halford.) Kisebb csembaló-szösszenetek kísérik végig az intro utáni első tételt (Here We Are). A trapptempó a továbbiakban is kitart, s némi vérmes behörrenést is kapunk a Hesitant Gathering percei alatt. A nóta korrektül össze van rakva, csupa-csupa melódia, de nem merészkedik slágeres vizekre. Epikusabb, lágyabban csordogáló ösvényre lépünk az andalító dallamú Honored Expedition beköszöntével. A révedező hangulat mellett a törvényszerű narráció is megérkezik. A The Mirror Mask olyan hatást kelt, mintha a lejátszó tűje visszaugrott volna a Hesitant Gatheringhez és ugyanazt hallanánk még egyszer. Vagy legalábbis kísértetiesen hasonlót. Tizedik fülelésre valószínűleg már különbséget lehetne tenni a nóták között, de ki hallgatja meg ezt az anyagot tízszer?! A Semper Casta sajnos semmivel sem lóg ki a szürke eminenciások sorából. Lapos, színtelen, sőt. Ki merem jelenteni, hogy unalmas. Az On the Edge az album leggyorsabb, legélénkebb nótája. Legalább felébreszti az életunt hallgatót a kábulatból. Ha a legtöbb dal ilyen dögösen dübörögne, szavam se lenne!

Hiába mordulnak ránk falkavokálok, a Fatal Conflict már nem annyira friss és lendületes, mint elődje. Hét és fél percen keresztül vonszolja magát a lírai/középtempós The Plegde, amely ismételten maga a dögunalom és jellegtelenség. A szigorúbbra formált Must Die sajnos csak annyira segít a kedélyünkön, mint hullán a csók. A bónusz feldolgozás (Enola Gay) kellemes ugyan, de ettől egy farkas se megy a mennybe.

A Wolfcry barátságos muzsikát állít elő, amely azonban nélkülözi az egyéni ízeket. Éppen az hiányzik belőle, amivel egy zenekar feljebb léphet a ranglétrán és kiemelkedhet az arctalan tucatbandák népes táborából. Terepszínű, felejthető anyag. Gyenguszosz muzikosz.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.