Ha vannak csodák a metal világában, akkor a Napalm Death nevű formáció maga a színtiszta rejtély. Adott egy idestova huszonhét éve működő csapat, amely már a kezdetektől a lehető legoffenzívabb zenét játssza, amely oly mértékben agresszív és antiszociális, hogy még Lionel Richieből is kihozná a vadállatot, s mégis, mára mind a zenei underground, mind pedig a mainstream közeg elismeri munkásságukat.
Úgy 10-12 évvel ezelőtt sokan sokat adtak volna azért, ha a Cradle Of Filth nem képes elmenetelni idáig, a csapat azonban rendíthetetlenül nyomult előre a saját útján, és olyan pozíciót harcolt ki magának az évek során, ami korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna egy hozzájuk hasonló alakulat számára.
A Cardiac Arrestel úgy indul az új RP's Animal lemez, ahogy vagy tíz éve szeretném hallani a W.A.S.P.-ot! Egy hót egyszerű, ám tökös riff, megfejelve egy ökölrázós, fogós refrénnel. Más nem is kell a Rock 'n Rollhoz, slussz-passz! A Can't Stop is tökéletes, szinte énekelném is rá kapásból, hogy el-o-vi-í!
Alig másfél évvel a remek Inner Sanctum után itt az új Saxon opusz, Biff Byford és csapata tehát nem pihen, sőt, a lemez által remélhetőleg megtermelésre kerülő babérjaikon sem kívánnak soká tanyázni, hiszen februárban már indul is az Iced Earth-szel közös turné, mely alighanem az első félév egyik legfontosabb körútja lesz klasszikus heavy metal fr...
A magát az anyag ismeretében igen találó Folcore lemezcímmel meghatározó Yava ugyan elsőlemezes zenekar, valójában azonban kipróbált veteránokat rejt soraiban.
És igen! Ezt is megértük! Elkészült a kettes Wackor lemez. Az előző albumuk óta drukkolok a srácoknak (na jó, nem csak én), hogy ki tudják adni az új anyagot, megfordultam számtalan koncerten az elmúlt években, ráadásul rosszul még sosem éreztem magam, a szervezetem egyszerűen igényelte már az új Wackor dalokat cd-n. És ím.
Nincs túl könnyű dolgom az egykori Scorpions gitárvarázsló, Uli Jon Roth új albumával kapcsolatban. A kiadó a hosszú-hosszú évek óta klasszikus-szimfonikus vizeken evező zseni rockhoz való visszatéréseként vezette fel az Under A Dark Sky-t, a valóság azonban meglehetősen távol áll ettől: amit itt kapunk, az valami egészen besorolhatatlan, ezerszínű...
Boldogan írnám azt, hogy az új Stuck Mojo az atlantai rap metal bandától megszokott módon vág a falhoz, de sajnos nem tudom, a The Great Revival ugyanis az év talán legkomolyabb csalódása számomra lemezfronton. A csapat visszatérését jelentő két évvel ezelőtti Southern Born Killers némi reszlit leszámítva abszolút méltó volt a korábbi teljesítménye...
Aki valaha is látott fotót a Zanzibárról, sejtheti, hogy a zenekarvezető Sidlovics „Sidi" Gábor gitáros elég komoly Black Label Society fanatikus, régi cimborájával, a Cultusból ismert Tóth Leventével közösen összehozott másik bandája, a Mafia felbukkanásával azonban már tényleg mindenki számára nyilvánvalóvá válik majd a dolog.
Ellentétben a Kreatorrel és a Destructionnel, a német színtéren vannak olyan zenekarok is, melyek egész munkásságuk során nem voltak képesek kilépni az ún. kultikus viccbandák köréből. A Tankard tipikusan ilyen (jómagam valamelyest a Sodomot is ide sorolom), ráadásul meg mernék esküdni, hogy Gerréék nem is akarnak.
Vörös András tudja, mit csinál. Ambiciózus, örökmozgó természete miatt persze óhatatlanul begyűjtött jó néhány irigyet vagy ellenlábast is a rajongók mellé, objektíven nézve azonban le kell szögezni: amit szuperseggű kompániájával eddig letett az asztalra, az többnyire nagyon is rendben volt.
Sok helyen dívik cikizni a Grave Diggert sarkossága, szögletessége és igencsak behatárolt zenei világa miatt, én viszont kifejezetten csípem a német gárdát. Nyilván nem tőlük kell várni az európai heavy metal megújítását, az viszont tagadhatatlan, hogy lemezeik egyenletesen magas színvonalat hoznak, ráadásul jól áll nekik a tufaság.
Az esetlen nevű Mutala az igen gyér olasz death metal színteret hivatott erősíteni, immáron kilenc éve. Az már más kérdés, hogy mennyire lehet olasz death metal színtérről beszélni egyáltalán. A zsíros hajú szívtipró dél-európaiak a fémzenék terén mindig is inkább az epikus, fantasys, true heavy metal mellett vontak kardot, az extrémebb zenék valah...
A kanadai Nickelback az áttörést meghozó multiplatina Silver Side Up idején nem volt több egy kiemelkedő énekessel kiálló korszerű rockcsapatnál, akik rendelkeztek három remekül megfogalmazott slágerrel és kicsit több közepes dallal, de azóta azért elég jól kinőtték magukat.
Ha létezik helyzet a zeneiparban, ahonnan egyszerűen nem lehet nyerni, akkor W. Axl Rose igen módszeresen, tekervényes utakon keresztül lavírozta magát egy ilyenbe a Chinese Democracyvel, méghozzá olyan pozícióból, ahonnan éppen veszteni lett volna nehéz.
Eme német formáció egy egészen új résztvevője a germán thrash színtérnek, mely valljuk be, nem egy hálás feladat, mivelhogy annyi legendás és kiváló alakulat működik arrafelé hasonló zenei irányultsággal. A Godslave az ezredforduló táján öltött testet öt muzsikus eltökéltsége révén, az első komolyabb megnyilvánulásra azonban csak idén kerülhetett s...
A Venomous Concept nem más, mint a Napalm Death jellegzetes hajzatával rendelkező Shane Embury basszer és a Brutal Truth hangszálgyilkos Kevin Sharp közös projektje, melynek ötlete egészen 1989-ig nyúlik vissza, amikor is a két emblematikus grind alak először röffent össze pizzázni és agysejteket masszívan pusztítani.
A massachusettsi Staind a nu metal-éra egyik legsikeresebb zenekara volt bő 6-7 évvel ezelőtt, dacára annak, hogy alapvetően mindig is kilógtak a groove-os/rappes vonalból a maguk mélyebben megdörrentett, de alapvetően melankolikus poszt-grunge muzsikájával.
Legutóbb, a 2005-ös Destruction anyag, az Inventor of Evil kapcsán valami olyasmit írtam, hogy cseppnyi megfáradást érzek a csapaton, nem ártana némi kis szünet, és úgy látszik, beletrafáltam a dologba, mivel a D.E.V.O.L.U.T.I.O.N szokatlanul hosszú idő, három év után született meg. Azért hogy a fanok ne maradjanak betevő muzsika nélkül, a német th...
A Kalifornia poros fővárosából, Sacramentóból elszármazott Tesla úgy vált többszörös platinalemezes sztárrá a hajbanda-érában, hogy hiányzott belőlük mindenféle hamis csillogás, ami kortársaikra olyannyira jellemző volt.
Amikor Brian Welch, azaz Head Jézus Krisztusra rálelve otthagyta eredeti zenekarát, a Kornt, ahol fő dalszerzőként tevékenykedett, a szakma egyből temetni kezdte mindkét felet. A kissé formátlanabb See You On The Other Side után kiadott tavalyi Korn lemez kreativitása persze mindenre utalt, csak éppen arra nem, hogy a korábbi társak zeneileg elvesz...
Nagyon nem tetszett az az irány, amit a Slayer-light (jó-jó, azért nem, de magamban szeretem így hívni) The Haunted előző lemezén művelt. Azt meg sosem gondoltam volna, hogy az új lemezért úgy fogok majd lelkesedni, mint az első istencsapásukért. Sőt. Pedig annyira azért nem meglepő, hogy a Versus ennyire jól sikerült, hiszen a megalakulás óta nem ...
Általában ritkán szólalok meg ezeken a hasábokon (akkor is minek – így sóhajthatnak fel ellendrukkereim), ámde most megint itt a pillanat, hogy megismertesselek titeket néhány olyan fiatalemberrel, akikről talán soha nem hallanátok, ha én nem lennék fanatikus gyűjtő és nem ismertem volna meg őket magam is.
Még idén tavasszal jelent meg a Nadir új lemeze, a Those Who Bought The Rain, mely a tavalyi, Step On It zenekarral közös splitet leszámítva a második korong a sorban. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a Dark Clouds néven eltöltött időkről sem, így tehát mondhatjuk, hogy a Nadir tagjai sokat tapasztalt, veterán harcosai a magyar undergroundn...
Rezignált gitárpengetéssel nyit a michigani See You Next Tuesday második nagylemeze, melyből sokat még nem lehet leszűrni, ám az azt követő In The End ólomsúllyal mászó két és fél perce már semmi kétséget sem hagy afelől, hogy amit itt hallani fogunk, az minden lesz, csak könnyed nem.
Ha egy zenekar túl nagy lánggal ég, előfordul, hogy a tagok egy idő után nem tudnak mit mondani egymásnak, nincs meg a közös hang, és lassított felvételként darabjaira hullik minden, amit addig felépítettek. Van, aki ilyenkor terapeutát fogad és készít egy rossz lemezt, vannak, akik külön utakon indulnak el, hogy megvalósítsák önmagukat.
Ma már senki sem lepődik meg egy-egy újrafelvett régi lemez hallatán, de az efféle speciális anyagokkal azért alapvetően ingoványos talajra tévednek a készítőik. Persze akad rá példa, hogy még a vállalkozás eleve necces volta ellenére is jól sült el az újragenerálozás, a legkézenfekvőbb eset a Testamenté, akik a First Strike Still Deadlyvel tényleg...
Facebook
Twitter