Shock!

szeptember 23.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Candlemass: Death Magic Doom

Előzetesen valószínűleg maga Leif Edling sem gondolta volna, micsoda új reneszánszt hoz majd a Candlemassnek a Solitude Aeturnus énekes Robert Lowe csatlakozása, pedig így történt. A két évvel ezelőtti King Of The Grey Islands lemezt ma már szinte közmegegyezésesen úgy emlegeti a szakma és a tábor, mint az örök csúcsalkotás Epicus Doomicus Metallicus utáni legjobb albumukat, és az A38 Hajón is irgalmatlanul hengerelt a Lowe vezette felállás.

megjelenés:
2009
kiadó:
Nuclear Blast / Warner
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

A Death Magic Doom dalainak tulajdonképpen már rizikó nélkül láthatott neki a csapat, és ez a magabiztosság érződik is a friss dalokon. Röviden és tömören megfogalmazva ez ugyanúgy egy közel tökéletes doom mestermunka, mint a King Of The Grey Islands volt, elég nagy gondban lennék, ha választanom kellene a kettő közül...

Ezen túlmenően nehéz úgy beszélni a tizedik Candlemass stúdióanyagról, hogy az ne tűnjön üres szócséplésnek, Edling dalszerzői stílusa, zenei világa ugyanis összekeverhetetlen, és Lowe is tökéletesen megtalálta benne a helyét. Vagyis ha ismered őket, túl sok újdonsággal nem fogsz találkozni, de a csalódás kizárt. Egy kis időre azért szükség van a lemez leülepedéséhez, Leif ugyanis sosem volt a könnyed slágeresség híve, és ezen most sem változtatott: eleinte agyonnyomja az embert a sötét hangulat, és bár szokás szerint sok a fogós gitár- és énektéma, a hosszú, kifejtős dalok közepette viszonylag könnyű elveszni az iommista riffek erdejében. A leggyorsabban egyértelműen a nyitó If I Ever Die-jal lehet barátságot kötni, bár ez a Dio-korszakos Black Sabbath-ot idéző kiváló nóta némiképp elüt a folytatástól gyors tempójával. Ugyanígy a szintén tempós, kissé álomszerű refrénnel kábító Dead Angel is hamar beül a fülbe, a lemez oroszlánrészét azonban a Candlemasstől megszokott súlyosan vánszorgó doom eposzok teszik ki. A vészterhes, éjfekete Hammer Of Doom, a favorit The Bleeding Baroness vagy az óriási szólóval megkoronázott House Of Thousand Voices hallatán továbbra is csak azt tudom megállapítani, hogy Lowe hangja új dimenziót adott a banda nótáinak. Bírtam én Messiah Marcolint is, szó se róla, de nem férhet hozzá kétség, hogy Robert ezerszer sokszínűbb, változatosabb torok, akinek jó értelemben véve teátrális, drámai előadásmódja csak még hatásosabbá tette a Candlemass egyébként sem bárgyú muzsikáját.

Az egész lemezen érződik, hogy teljesen görcsmentesen, mindenféle izzadságszag nélkül sikerült kirázni magukból, de még annak ellenére sincs benne semmiféle unalmas panelesség vagy szánalmas önidézgetés, hogy a stílus jottányit sem változott. Aki az ilyen típusú power/doom muzsikákra gerjed, nyilván már megismerkedett a Death Magic Doommal, de ha esetleg nem vagy tisztában a csapattal, akkor is nyugodtan kezdheted ezzel a haverkodást, és ez egy ilyen múltra visszatekintő zenekar esetében nagy szó. A Heaven And Hell mellett ez itt az év lemeze a stílusban, ehhez nem férhet kétség.

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 Black Stone Wielder 2015-09-21 15:39
Megszokott minőség, bitang jó lett ez az album is!
Nem terveztek esetleg egy Klasszikushock cikket írni az Epicus albumról, vagy akár a Nightfallról?
Idézet
 
 
+8 #1 DRAZSEN 2013-07-01 23:23
Embertelenül gyilkos giga album!
Miért 9 pont nem is értem.
Akkora 10-ből 11 pontos anyag mint egy hegy
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.