Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Papa Roach: Metamorphosis

Csak a harmadik lemezzel szerettem meg a Papa Roachot, de akkor nagyon. A túlburjánzó tinédzser frusztráció miatt azelőtt nem igazán tudtam komolyan venni az ezredforduló egyik emblematikus nu metal csapatát – bár kétségtelenül akadtak jól elkapott dalaik –, a Getting Away With Murderrel azonban valami olyat tettek le az asztalra, ami akkor és ott totálisan telibe talált őszinte szenvedélyességgével és robbanásveszélyes energiájával.

megjelenés:
2009
kiadó:
Interscope
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A 2006-os folytatás, a The Paramour Sessions is kellemes volt, bár igazi függőséget már nem okozott. Azóta Dave Buckner dobos helyére Tony Palermo került, némi tologatás után március végén megérkezett a Metamorphosis, a lelkesedésem pedig kezd elpárologni, a zenekar ugyanis beleszürkülni látszik az átlagos modern rockbandák tengerébe.

A Papa Roach a groove-os, vastag riffes hip hop metaltól jutott el a nyílt '80-as évek-beli áthallásokkal teli 21. századi stadionrockig, de alapvetően mindig is hatalmas érzékkel nyúltak a ragadós dallamokhoz, az olyan refrénekhez, amiket már egy hallgatás után is teli tüdőből lehetett együtt üvölteni Jacoby Shaddix-szel. Most azonban valahogy nem kamatoztatták e tudásukat az elvárható mértékben. Mindjárt a lemez kezdése elég hervasztó, ugyanis egy felesleges intrót és három abszolút jellegtelen, középkategóriás dalt kell végighallgatni, mire eljutunk az első igazán karakteres nótáig, és ez baj. A nyitó Change Or Die lendületes, de körülbelül ennyit tudok róla elmondani, az első single Hollywood Whore a szimplánál is szimplább és végletesen banális, az I Almost Told You That I Loved You pedig ígéretesen indul, de aztán jól nem hoznak ki belőle semmi érdekeset, noha innen már csak egy apró szikra hiányzik ahhoz, hogy igazán ütős legyen a végeredmény.

Az első igazán tetszetős momentum a klasszikus Mötley Crüe feelinggel átitatott, pozitív energiával teli Lifeline, és innentől kezdve indul be az album. A Had Enough „uramisten, hát mi lett ebből a világból?" szövege ugyan olyan szinten szájbarágós és óvodás, hogy talán még a Depresszió számára is ciki lenne felvállalni, de a finom harmóniákkal dolgozó, kesernyés dal ezzel együtt is működik, a Live This Down pedig egyenesen a Metamorphosis legjobb nótája. A csapatnak valami miatt kivételes tehetsége van a szakítós témákhoz... Semmi olyat nem mutatnak ebben a komoly Getting Away Murder emlékeket ébresztő számban, amit még ne hallottunk volna tőlük, de a beindulós tempó és a szenvedélyes refrén egyből kiüti az embert. Ilyenből kellett volna még vagy három a lemezre, és máris egészen más lenne az összkép.

A March Out Of The Darkness olyan, mintha egy automata köpte volna ki, igazi törzskönyvezett töltelékdal, még szerencse, hogy a Mick Mars vendégszereplésével ékesített, szintén erősen Mötley-ízű Into The Light hallatán gyorsan túllép rajta a hallgató. A Carry On líra rendben van, de ezt is felülírja az utána következő Nights Of Love power-ballada a maga leplezetlen hajmetal-ízeivel. Kissé archaikusabb csomagolásban ez a dal simán születhetett volna 20 évvel ezelőtt is, hogy az MTV vad rotációjában forogva hetek alatt platinalemezt varázsoljon az albumból. Nem egy Last Resort-féle fennakadt szemekkel acsargó kamaszos dühroham, de annyi szent, hogy van hangulata. A záró State Of Emergencyben szintén akadnak óriási témák, de a refrénen itt is simán dolgozhattak volna még, mert ez így egy cseppet bugyuta és túlságosan is izgága lett. A lemez hangzása természetesen csilivili és atom, igazi szuperprodukció, amin hallatszanak a belefeccölt dollárszázezrek, bár néhol lehetne egy kicsit koszosabb is a megszólalás.

A Metamorphosis egyből a Billboard-lista 8. helyén startolt, vagyis a Papa Roach tagjait továbbra sem kell az éhhaláltól félteni, de a magam részéről többet vártam ettől a lemeztől. Így sem rossz persze, még a töltelékeket is el lehet hallgatni különösebb károsodások nélkül, ha éppen nincs kéznél más, csak éppen kezdik elveszíteni azt a különleges, speciális ízt, amitől annyira rájuk kattantam 4-5 évvel ezelőtt. Kár.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.