Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Jeff Scott Soto: Beautiful Mess

Rengetegen kiakadtak Jeff Scott Soto új lemezén, pedig a hard rock műfaj egyik legnagyobb torka igazából semmi olyat nem csinál a Beautiful Mess dalaiban, ami ne férne bele a róla kialakított képbe. JSS-ről mindig is tudni lehetett, hogy nem az a kimondott ördögvillázós, szegecselt műbőrdzsekiben, sztreccsfarmerben és magasszárú edzőcipőben nyomuló Running Wild fanatikus, legkorábbi zenei gyökerei között is bevallottan ott rejlik egy csomó fekete soul/pop muzsika, és eddigi megmozdulásai között is számos alkalommal érződött már, hogy nem áll tőle távol a lazább vonal. Hogy a legnyilvánvalóbb példát említsem, mindjárt ott van például legelső szólólemeze, az 1994-es Love Parade...

megjelenés:
2009
kiadó:
Frontiers / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Mint az a fentiekből is kiderül, a Beautiful Mess nem valami plafont leszaggató, nagy terű riffekkel, síró-visító gitárszólókkal, hatalmas süvöltésekkel és bombasztikus refrénekkel teli hard rock alapmű, sokkal inkább könnyed, laza rockzene vagy rockos popzene – hívd úgy, ahogy jobban tetszik. Ebbe pedig belefér egy csomó zenei hatás a funktól a soulon át a direkten popos dolgokig, de ennek ellenére sem kell kínosan feszengeni, miközben szól. A végeredmény sok helyen egész közel áll Lenny Kravitz azon korszakához, amikor még nem mikrofonfrizurás amorózóként nedvesítette a női bugyikat dögunalmas konzerv-balladákkal, hanem rasztás, gitárnyúzó rockistenként idézte meg a '70-es évek elszállós feelingjét. Máshol Seal képe rémlik fel a popos, de távolról sem egysejtű megközelítés és az igényes hangszerelés hallatán, ezt a párhuzamot Jeff hangja is nagyban erősíti. És ismétlem, mindennek dacára az egész anyag végig nagyon sotós, a fordulatok, ízek összekeverhetetlenek, még akkor is, ha a hangszerelés alapvetően más irányba viszi a vonatot, mint azt a legtöbben várnánk. Vagyis szó sincs olyan semmiből sem következő és sehová sem vezető harakiriről, amilyenre mondjuk Chris Cornell esetében láttunk példát az elmúlt hetekben.

Amennyiben nem kezdesz el reflexből anyázni vagy sugárban hányni, ha egy lemezen nem szól folyamatosan a torzított gitár, megéri egy kis időt adni a Beautiful Messnek, mert Jeff ezúttal is minőséget produkált. A dallamok óriásiak és azonnal a fülbe ragadnak, a hol hagyományos, hol modernebb, elektro-effekteket is csatasorba állító hangszerelés briliáns, és annak ellenére, hogy a megközelítés könnyedebb, nyálasnak semmiképpen sem nevezhető a végeredmény. Ha most tanácstalan arccal meredsz magad elé, azt javaslom, előbb az olyan rockosabb lendületű, vibrálóbb szerzeményekkel próbálj meg belekapaszkodni a lemezbe, mint a nyitó 21st Century – ez a tavalyi A38-as koncertről is ismerős lehet –, a szellős, mégis sodró Mountain, az Our Song vagy a himnikus Testify, de ha adott a kellő nyitottság, vélhetően a nem kevés Glenn Hughes-féle soul'n'roll érzést rejtő, borzongató melódiákkal teli Cry Me A Riverre, az akusztikus alapú, ellazítós Heyre vagy a Toto világát is megidéző Bring It Home-ra sem fogod azt mondani, hogy rosszak.

Mindenkinek vannak olyan zenéi, amiket akkor tesz fel, ha éppen hullafáradt és ki akarja simítani az idegeit, el akarja engedni magát. Nos, Soto új albuma nálam simán feliratkozott ezek közé. Nem tudnám folyamatosan hallgatni, de bizonyos hangulatokban tökéletes.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.