A chicagói Disturbed a nu metal hullám vizein evezett fel a fősodorba, és már első lemezükkel, a 2000-es The Sicknesszel hatalmas platinasikereket arattak Amerikában. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a csapat képes méregerős nótákat írni – Down With The Sickness, Voices, Stupify – , összességében azonban elég monoton és lecsupaszított, urambocsá' lebutított volt a bemutatkozás.
Édes Leandránk egy csodagyerek. A promó lemezhez csatolt kiadói PR szöveg legalábbis valami ilyesmit próbál elhitetni a nyári napsütéstől kisimult idegzetű zenekedvelővel. Az érintett hölgy Fehéroroszországban kezdte zenei pályafutását, egész pontosan hat éves korában. Aztán kilenc évesen már a zeneakadémiát látogatta, később pedig Németországba kö...
Dacára a remekül elsült Winger újjáalakulásnak, Kip Winger nem adja fel szólópályáját sem, ami nem csoda, hiszen önálló anyagai teljesen más vonalon mozognak, mint amit az anyazenekarban megszoktunk tőle. Amikor annak idején, 1997-ben kijött az első thisconversationseemslikeadream, a régi rajongók jelentős része egyszerűen nem értette, mit csinál K...
Glenn Hughes-nak mindig megvoltak a maga korszakai, és most éppen egy funkysabb, soulosabb periódusában jár, vagyis ha a toleranciaküszöböd alacsony és kizárólag a legendás énekes/basszer harapósabb vonalvezetésű dolgait vagy képes igazi élvezettel hallgatni, inkább továbbra is maradj a Blues-nál, a From Now On...-nál, netán az újabbak közül a Song...
Tény, hogy a tökösgyerek bunkóhácé világa sohasem a változatosságról vagy az újítani vágyásról szólt, valamivel az ezredforduló után azonban az MTV fenegyerek Jamey Jasta által vezetett Hatebreed mégis egy vaskos huszárvágással gyakorlatilag új irányt adott az irányzatnak. A klasszikus régisulis thrash és a hardcore megfelelő mértékű elegye egy egé...
Vess meg érte, de a Rob Halforddal újraegyesült Judas Priest három évvel ezelőtti visszatérő albumától, az Angel Of Retributiontől már akkor sem estem hanyatt, amikor megjelent, és azóta sem vált nagy kedvencemmé. A zenekar nyilvánvalóan egy definitív Priest lemezzel akart előrukkolni, ami a stílust tekintve sikerült is nekik, a végeredményt azonba...
Két dolgot rögtön az elején leszögeznék: 1. A Danko Jones zenéjét nagyon csípem, legutóbbi, Sleep Is The Enemy elnevezésű lemezükre farzsebből kivágtam a tíz pontot, ráadásul minden korábbi anyagukkal kapcsolatban ugyanígy tettem volna. 2. A Never Too Loud egy nagy rakás trágya.
Richard Patrick át akar baszni. És az ilyesmit nem csípem. Hősünk a kis túlzással szupergruppnak nevezhető Army Of Anyone földbe állását követően úgy vélte, eljött az ideje a negyedik Filter korongnak. Ez még így rendben is lenne, hiszen a csapat legutóbbi alkotása, az egyébiránt egészen jól sikerült The Amalgamut idestova hat éve, hogy megjelent, ...
Ahhoz képest, hogy manapság már nem szakítja szét magát évi huszonnyolc lemezen, Jorn Lande új albuma mintha kicsit a megfáradás jeleit mutatná. A stagnálás már a két évvel ezelőtti The Duke albumnál is a napnál világosabb volt, ott azonban a jobbnál jobb nóták még feledtetni tudták, hogy a korábban mindig és mindenhol új utakat kereső, kísérletezg...
Az, hogy a Headcharger a normandiai Caenből származik, nem túlzottan növelte meg az irántuk való érdeklődésemet, hiszen egy kezemen össze tudnám számolni, hogy hány francia bandát szeretek igazán. Azt hiszem, még maradni is ujjam, sőt, igazság szerint mind az öt megmaradna. A metal/hardcore/rock stílusmegjelölés pedig semmivel sem vitt közelebb a c...
Hol vannak már azok az idők, amikor Lars Ulrich az amerikai törvényhozásban jelent meg azon felhasználók névsorával, akik ingyenesen töltötték le a Metallica dalait a Napsterről? Azóta eltelt 8 év, a netes mp3-hazárdírozás hőskora mindörökre tovatűnt, a zeneipart megnyugtató gyógyír azonban azóta sem született a problémára: a hagyományos hanghordoz...
Az Ascension Of The Watchers a Fear Factory énekes Burton C. Bell és a Prong, Ministry, Killing Joke satöbbi billentyűs/sampleres John Bechdel közös projektje, mely az évtized legelején alakult, amikor úgy tűnt, hogy a frontember anyabandája éppen alámerülni látszik a mélyvízben. Mivel a Fear Factory egy nagyon rövid leállást követően aztán elég jó...
Az új Seven Witches konkrétan a Xiled to Infinity and One Warmth of Winter dalának riffjével indul. Érdekes, hogy a Xiled-on nem csíptem ezt a nótát, az új lemez kezdésének viszont tökéletesen megfelel ez az újrahasznosított Jack Frost riff.
Igen hangzatos nevet választott magának ez a belga formáció; ha többször egymás után gyorsan elismételjük, még a békebeli tv maci gurgulázása is eszünkbe ötölhet. Ami már csak azért is groteszk helyzet, mert a szóban forgó csapat antikeresztény black metalt játszik. Arra meg, hogy mit is jelent voltaképp ez a név, körülbelül háromféle magyarázatot ...
Csak nem akaródzik Al Jourgensen industrial legendának letenni végleg a lantot. Ugyebár még az úgynevezett Bush-trilógia befejező részénél felvilágosított mindenkit, hogy ennyi volt, vége a legzajosabb minisztérium működésének. A remek The Last Sucker nagylemez bejelentése után nem sokkal, ám annak még megjelenése előtt – figyelitek a csavart? – út...
A Brother Firetribe egy finn banda, amire sokan gyaníthatóan csak azért figyelnek majd fel, mert a Nightwish gitárosa, Emppu Vuorinen is érdekelt benne, ez azonban senkit se tévesszen meg, a zenének ugyanis semmi köze ahhoz a csapathoz, amivel a miniatűr fickó a mennybe ment.
Nem tehetek róla, nem bírok leszokni hallgatóként a tekerésről. Megvezetett, parasztvakított botfülű vagyok, elismerem, akit bármiféle lélektelen neoklasszikus virgával meg lehet venni kilóra, de hát ez van. Különben hogy az ördögbe kattantam volna rá a finn illetőségű (bár neve alapján svédnek gondolná az ember), a legtöbbek által valószínűleg 666...
Az Ad Astra is azon hazai fiatal csapatok egyike, akiket szinte a megalakulásuk óta figyelemmel kísérek. Zenei világuk mindig közel állt hozzám, kifejezetten szeretem ezt a súlyosabban riffelős, komplexbe hajló stílust, amely kb. Chuck Schuldiner munkásságát, illetve a Nevermore hatását is magába foglalja.
Habár jómagam is azon zenerajongók közé tartozom, akik szerint a zene az elsődleges, a csomagolás csak ráadás, azt mégis meg kell hagyni, hogy a To The Bone zenészei külcsín tekintetében (is) adnak a minőségre. A fehér digipak tokba burkolt, piros dombornyomású cd elismerő hümmögésre késztetett, ám ami a szemnek jól esik, az nem biztos, hogy a füln...
A tavalyi megjelenésű Zord bemutatkozó anyagának meghallgatására elég nehezen vettem rá magam, ugyanis az ízlésesnek épp nem nevezhető borító (még mindig nem jöttem rá, mit ábrázol...) meglehetősen ijesztőnek tűnt, és hát az első rossz benyomás hatására mindig húztam, halasztottam a dolgot.
A hattagú holland Textures együttes 2001-es alakulása óta azt a cseppet sem egyszerű célt tűzte ki maga elé, hogy a lehető legtökéletesebb és legfogósabb – értsd: nemcsak vájtfülűek számára befogadható - elegyét alkotja meg a polimetrikus matekozás és a jóval dallamosabb, de az agresszivitást se nélkülöző metalcore stílusainak. Idei harmadik lemezé...
Bárki bármit mond, az azért még mindig eseményszámba megy, ha a régi klasszikus „gitárhősök" kiadnak egy új lemezt. Joe Satriani annak idején óriási kedvencem volt, a Crystal Planet albumáig szinte betéve tudtam a dalait, az Engines Of Creationt még úgy-ahogy szerettem, aztán jött egy kis szünet, én is belefáradtam egy kicsit az ilyesféle gitárzené...
A Goad-ed (vagy Goaded, mindig másképp írják) annak a Tracy G-nek a bandája, aki annak idején Dio mellett pengetett jó pár évig. Ha máshonnan nem, innen azonnal ismerős lehet a dallamos zenék híveinek a neve. A srác gyakorlatilag gyerekfejjel kezdett gitározni: amikor más még javában matchboxokat tologat, ő már szorgalmasan gyakorolt, és ennek meg ...
Valószínűleg Ausztrália legelmebetegebb együttese a One Step Beyond, bár e téren világviszonylatban sem állhatnak túl rosszul. Az 1997-ben alakított bandának ez már a második nagylemeze, melyen olyan szintű eklektikusság uralkodik, hogy az már-már zavarba ejtő. Akinek ezt a lemezt sikerül kettőnél többször végigharcolnia, az vagy egy perverz állat...
Vannak zenekarok, amelyek úgy tűnik, sosem lesznek képesek kitörni a másod-, illetve harmadvonalból. A kanadai Exciter is ilyen, sőt, meg merem kockáztatni, ők nem is akarnak. A John Ricci gitáros vezette négyesfogat egyike a valaha volt legkultikusabb speed-power csapatoknak, az meg tény, hogy szép magyar szóval, náluk trúbb zenekar nem létezik er...
Technikás death metal banda sok van, ezt már elmondtam egy-kétszer, éppen ezért kell azt a keveset igazán jót becsben tartani és értékelni. Megmondom őszintén, a Once Was Not lemezükig ilyen brigád volt a Cryptopsy is. Most viszont csak fejvakarás van, semmi más.
Hogy Steve Lukather egy zseni, azt alighanem még annak sem kell különösebben bizonygatni, akit egyébként a jeges víz ver ki a Toto-féle klasszikus AOR zenéktől: a gitáros eddigi három évtizedes pályafutása során legalább ezer különböző albumon játszott session-muzsikusként, és önálló produkcióival, projectjeivel számtalanszor tanúbizonyságot tett k...
Facebook
Twitter