Sokan esküsznek a Gamma Rayre és előszeretettel hangoztatják, hogy a régi társaival ellentétben bezzeg Kai Hansen mindig kitartott a Helloween eredeti irányvonala mellett, és különben is, mennyire egységes szintet hoz minden lemezén, a hasonló meglátások azonban némi árnyalásra szorulnak.
Nem meglepő, hogy hazánkba némi fáziskéséssel érkeznek el a világot már egy ideje széltében és hosszában felforgató csapatok, így a Muse is. Az már más kérdés, hogy jó ideig én sem voltam képes megbarátkozni a zenéjükkel – illetve Matthew Bellamy nem kimondottan karcos és férfias hangjával. Aztán egyszercsak valami átkattant, és szinte éjjel-nappal...
Úgy vélem, a Lion's Share együttest (hozzám hasonlóan) legtöbben az 1996-os (még bőven a nagy metal visszatérés és tribute lemez őrület előtti) kiadású Legends Of Metal című, a Judas Priest előtt tisztelgő, kétrészes kiadványról ismerik. A Touch Of Evil egy tökéletes dal volt már megjelenésekor is, nem sok mindent lehetett tehát hozzátenni, mégis, ...
Ismeritek biztosan azt a mondást, hogy a jó bor itatja magát, nos, ez zenére ugyanígy igaz. Ha jó a zene, hatásos lehet első hallgatásra is, annyira, hogy meghallgatod még egyszer, aztán még többször is - csak ettől nem fogsz berúgni. A zenekar neve alapján elsőre egy brutális grindcore durvulatot vártam belezős szövegekkel, és hogy mennyire nem vo...
Christian Sjöstrand, művésznevén Spice senki előtt nem ismeretlen, aki csak egy kicsit is érdeklődik a doomos zenék iránt, hiszen ez a szakállas, megtermett figura énekelte fel a Spiritual Beggars első három lemezét, amik méltán számítanak alapműnek ezen a vonalon.
Azt azért még megveszekedett thrasherként is el kell ismernem, hogy az első Sodom hallgathatatlan. Namármost ez a lemez nem más, mint a „klasszikus" debüt EP dalai újra feljátszva az eredeti tagság – Grave Violator, Witchhunter meg Tamás bátya – által, megpakolva szám szerint hetes darab bónusszal.
A Hate Eternalt még 1997-ben alapította az az Erik Rutan, aki annak idején megfordult a patinás Morbid Angel soraiban, de játszott a szintén brutális Ripping Corpse egyetlen megjelent albumán is. Emellett saját hangstúdiójában olyan nevekkel dolgozik/dolgozott együtt, mint a Through The Eyes Of The Dead, a Vital Remains vagy mind közül a legnagyobb...
Nem mondhatnám, hogy hiányt szenvedek mostanában az Angra család alkotásaiban. Nemrég újra nagyon megtetszett az anyabanda legutóbbi anyaga, egyben megszakadt a szívem, mert valószínűleg nem jutunk ki idén a Masters Of Rockra, ahol ők is fellépnek.
Bármily meglepő is, de bizony még a pár éve metal nagyhatalomként emlegetett Finnországban is létezik underground fémélet, ebből kifolyólag ott se minden csapat képes elérni mindenféle platina/gyémánt/zafír stb. státust. S ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak a Nightwish-sel meg Amorphis-szal zeneileg fel nem érő bandák maradnak a homályban. P...
Tény, hogy nem vagyok a gót rocker archetípusa, a német Crematory azonban valahogy mégis képes volt szinte azonnal magával ragadni. A kezdetben inkább death, illetve doom metalt játszó formáció ugyan már a '93-as debütön, a Transmigrationön is használt szintetizátort, ott azonban még jóval nyersebb, agresszívebb zenét játszottak, jóllehet, a billen...
Az olasz Aleph épp egy évtizede, 1998-ban indult, és egy demó, illetve promo cd meg számos tagcsere után 2006-ban jutottak el az első nagylemezig, mely a Fuel Recordsnál látott napvilágot. Az In Tenebra meglehetősen nehezen kategorizálható muzsikát rejt. Nem is tudom, milyen ez a zene, van benne a Venom stílusú ős-thrashtől az elszállós, lebegős ha...
A Morpheus harmadik nagylemezének megjelenését ismét tagcsere kísérte, Varga Gergő helyére Vörös Attila gitáros került, akivel érezhetően előrébb lépett a csapat. Ugyan ezen az albumon még csak a szólókat játszotta fel, de konkrétan életet lehelt a dalokba intenzív és feelinges játékával.
Kicsit félve kezdtem hallgatni a Misery Speaks lemezét, a kiadótól általában dallamos cuccok szoktak érkezni, igaz jelen cd nyomasztó borítója halvány támpontot már adhatott, hogy nem galoppmetalt fogok hallani. És tényleg nem. A német csapat első lemeze 2006-ban jelent meg, és hazájukban viszonylag sikeresek is lettek, ennek eredményeképpen sikerü...
Tartok tőle, első körben elvérzik az, akinek belga metal zenekarokat kellene felsorolnia. Hát még death metalt. Ugye. Ha jól emlékszem, nálunk is csupán két death metal formáció split cd-je szerepelt eddig Belgiumból.
A Meshuggah egy monstrum, egy szörny, a metal gigászi hegye, amelyet sokan szeretnének megmászni, ám ebbe 99 százalékban beletörik a próbálkozók bicskája. Szereted vagy nem szereted, de ha nem szereted, akkor is elismered, hogy a saját világukban megalkotott lemezekért mindenképpen tiszteletet érdemelnek. Ha két másodperc Meshuggaht hallasz bárhol,...
Ez az én formám. Eddig a Metal Blade mindenféle belebeszélés, szétszabdalás, kluttyogtatás nélkül küldte az izgalmasabbnál izgalmasabb metalcore csodák promóit, de mikor végre kapnék egy lemezt tőlük, amely tényleg érdekel, akkor a 10 nótából 8-nál ott figyel a kicsi csillagocska, miszerint contains voiceovers... Nahálaistennek! Mindegy, lépjünk tú...
A mai világban, mikor az égvilágon minden hangot elpengettek, minden műfajban tömegtermelés folyik, és a kölykök úgy gitároznak tizenévesen, mint mások tíz éves masszív gyakorlás után, egy instrumentális gitárlemez kiadása felér egy rituális öngyilkossággal – feltéve, ha nem szereztél nevet magadnak korábbi zenekaraid által.
Íme a családfa másik vadhajtása: André Matos nemcsak hogy elhozta magával a Sha(a)manból a gitáros-basszer Mariutti fivéreket, de fő szerzőtársnak, partnernek az Angra legelső gitárosát, André Hernandest nyerte meg. Sőt, a Matos Band tagja a korábbi Angra-Sha(a)man koncertbillentyűs, Fabio Ribeiro is – ez ám a belterjesség! És hogy még meglepőbb ad...
Az is ritkán fordul elő, hogy külföldi csapattal előbb találkozom élőben, mint lemezen. Az Engelt tavaly a Dimmu Borgir előtt sikerült megnézni és korrekt, de igazából semmi különös benyomást nem tettek rám, de mivel eleve szimpatikus volt a csapat kiállása, meg a zene sem volt annyira borzasztó, kíváncsian vártam a lemezüket.
Úgy látszik, Waldemar Sorychta, mostanában nem tud megülni a fenekén – ami elsőre nem is feltétlenül nagy baj. A szépemlékű Grip Inc. után jó pár évvel az Eyes Of Edennel bukkant fel tavaly, mely csapat munkássága finoman szólva nem érte el a Grip színvonalát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan összedob még egy csapatot Waldemar, noha az tény,...
Mindig érdekes megismerkedni olyan zenei közeggel, ami eddig ismeretlen volt számomra, talán ez vezetett ahhoz, hogy elővegyek egy olyan promót, amit még tavaly év vége felé tettem félre. Eddig nem voltam ismerős a litván black metal színtéren, ezért negatív előítélet nélkül tudtam meghallgatni ezt a splitet. Gyakorlatilag vártam a csodát, hiszen k...
Sokan fennakadtak azon, hogy a németek kedvenc Blackmore wannabe-je, az amúgy tiszteletreméltó elkötelezettségű és hozzáállású, nem mellesleg pedig kiváló dalszerző, és a mai napig rendszeresen kellemes korongokat leszállító Axel Rudi Pell nem a papírformát követte feldolgozáslemezének elkészítésekor.
2007-es évértékelésem megalkotásakor arra a kínos tényre figyeltem fel, hogy több olyan lemez is van, amelyet nagy kegyesen az elmúlt esztendő legjobbjai közé soroltam, annak idején azonban még csak arra sem vettem a fáradságot, hogy legalább pár sorban elmondjam, miért is kell ilyesmit hallgatni. Ezen anyagok közt van a Nick Cave sideproject Grind...
A walesi Bullet For My Valentine-nak nagyon jól összejöttek a dolgok The Poison című debütáló lemezükkel, így nem túlzás azt állítani, hogy a Scream Aim Fire képében 2008 első igazán fontos metal albumát köszönthetjük a színen. Ennek persze az üzleti oldalon is megvannak az előnyei: ez a kettes anyag egyből a Billboard-lista negyedik helyén startol...
A Wildhearts egy jelenség. Megkerülhetetlen. Azoknak legalábbis mindenképp, akik egy kicsit is érdeklődnek a glam/punk rock gyökerekkel rendelkező, populáris dallamokat és keménykötésű riffelést egyaránt tartalmazó, jobb híján szimplán csak rock and rollnak hívott zene iránt.
Nem kertelek: nagyon jó érzés megint egy olyan színvonalú magyar lemezt kézben tartani, mint a Stuck Progress To Moon, és örülök neki, hogy a Subscribe a budapesti underground legyűrése után a jelek szerint egy komolyabb áttörés felé menetel, mert megérdemlik.
A kingstoni Coheed And Cambria karriertörténete teljesen sajátosnak tekinthető, a zenekar ugyanis kifejezetten komplex, összetett és agyafúrt zenét játszik, ami a fogós dallamoktól eltekintve távolról sem kedvez a gyorsfogyasztóknak, ennek ellenére mégis képesek voltak komoly kereskedelmi sikereket aratni a tengerentúlon. Előző lemezük, a Good Apol...
Facebook
Twitter