Az évvégi listák összeállításakor törvényszerű, hogy mindig lemarad 1-2 fontos dolog. Amikor már megjelentek a mi összesítőink, eszembe jutott, hogy 2010 egyik legfontosabb reménységének nem írtam be az Ark zenekar várható mozgolódását, ismét Jornnal.
Sokan sok helyen zengtek már ódákat Blitz, D.D. Verni és az Overkill elpusztíthatatlanságáról, így nem is kívánnék most komolyabban foglalkozni ezzel a témával, legyen elég csak annyi, hogy agydaganat és színpadi szélütés ide vagy oda, az Overkill éppen huszonöt éve a thrash egyik alapcsapata, Ironbound címmel pedig tizenhatodik lemezüket hozzák ki...
Egy svájci hard rock vagy dallamos metal zenekart mindenképp skatulyába helyez a Gotthard, még akkor is ha nincs sok zenei párhuzam. Ha viszont van, mint a Shakra esetében, akkor aztán végképp nincs menekvés: az ember eleve fenntartásokkal áll neki az anyagnak.
„It's funny how times can change", énekli Scott Stapp az új Creed album címadó dalában, az ember pedig önkéntelenül is igazat ad neki. Tényleg vicces, amikor egymásra évekig kígyót-békát kiabáló muzsikusok hirtelen rájönnek, hogy valójában mindig is a legjobb haverok voltak, és fogpasztavigyorral, egymást ölelgetve néznek ránk a friss fotókról a na...
Nyugodtan kijelenthető, hogy a thrash metal újkori aranykorát éljük. Lényegében az összes mérvadó klasszikus csapat újjáalakult, mellettük pedig feltörekvő fiatal bandák armadája szabadult a világra az elmúlt években. Természetesen a fő bázis ezúttal is az USA, csakúgy mint jó két évtizeddel ezelőtt, azonban szép lassan az európai színtér is kiterm...
Ahhoz képest, hogy Magyarországon – a nagyközönség számára legalábbis – a Pokolgéppel kezdődött el a heavy metal, meglehetősen nonszensz, hogy a csapat bizonyos lemezei évekig hiánycikknek számítottak itthon CD-n, sőt, némelyiket ma is csak utánjárással lehet beszerezni.
Hihetetlen, de decemberben már öt éve volt annak, hogy egy elmeháborodott gyilkos a másvilágra küldte a metaltörténelem egyik leghatalmasabb gitárosegyéniségét. Dimebag Darrell haláláról mindent leírtak már azóta, amit csak lehetett, így ebbe inkább nem is mennék bele most, nézzük, mit sikerült összegründolnia a brit Metal Hammernek a tragikus évfo...
Ki tudja, hány évvel ezelőtt, még az Oláh Szabival felálló after@all előzenekaraként láttam a VL45-öt először. Azóta jó pár év eltelt, így nyugodtan kijelenthető, hogy ők is megküzdöttek rendesen, mire az első nagylemezük végre napvilágot látott.
A Blackwood Creek annak idején Kip Winger első komoly zenekara volt, testvéreivel, Paul és Nate Wingerrel alapították még gyerekekként. Sejtelmem sincs, miért éppen az utóbbi években találták ki, hogy ismét életet lehelnek a csapatba, annyi azonban bizonyos, hogy a frissen kiadott lemezen egy kivételtől eltekintve mostanság született szerzemények h...
Valahol hihetetlen, de mégis igaz, hogy Varga Miklós első két szólóalbuma soha nem jelent meg CD-n, pedig az első, az 1985-ös Európa az évtized egyik legnagyobb magyar slágerével büszkélkedhetett címadó dala révén. Vagyis a most megjelent két V.M. Band album tényleg hiánypótló jellegű.
A mai napig imádom a svéd Hellfueled leplezetlenül Ozzyt klónozó első két lemezét, de némi kezdeti vonakodást követően a legutóbbi, már jóval több egyéni ízt felvillantó Memories In Blackkel is rendesen összehaverkodtam. Le mertem volna fogadni, hogy az Emission Of Sinsen még inkább a saját fejük után mennek majd, de a végeredmény ehhez képest kiss...
Megköpködhetsz, de a szavakkal leírhatatlan zenedömpingnek köszönhetően ez a négyes Redemption album az első, amibe igazán beleástam magam, pedig a gitáros Nick Van Dyk vezette csapatban olyan muzsikusok játszanak, mint Ray Alder énekes (Fates Warning, Engine) és Bernie Versailles gitáros (Fates Warning, Agent Steel). Egyszerűen fizikailag nincs id...
Meglehetősen illúzióromboló az Aerosmith házatáján támadt újonnani kavarás, főleg, hogy az ember már biztosra vette: a bostoni öregfiúk végérvényesen túlléptek a nehéz periódusokon, és manapság már csak önfeledten élvezik a veterán rockerek stadionturnékkal szegélyezett békés életét.
A Svédországban alakult, de már évek óta Los Angelesben működő Vains Of Jenna amolyan titkos reménységnek számít a hajmetal-undergroundban. Az itt-ott olvasott recenziók, beszámolók alapján többen is arra számítanak, hogy ők lesznek majd azok a nagy kiugrók, akik ismét visszahelyezik a térképre a hollywoodi klubok glam/sleaze hőseit, de engem ez a ...
A Little Caesar 1990-es bemutatkozó albumát a mai napig a valaha megjelent legjobb bluesos hard rock lemezek között tartom számon. A New Yorkból elszármazott széttetovált kidobóember, Ron Young vezette csapat semmi forradalmit nem csinált, de olyan hihetetlen érzékkel vezették elő mocskos, mégis lélekkel teli muzsikájukat, hogy annak sem akkor, sem...
Akárhogy is nézzük, Ace Frehley még annak ellenére is a rockszakma legnagyobb veszteseinek egyike, hogy gitárosok tízezreire gyakorolt alapvető hatást a '70-es évek klasszikus KISS lemezein. Már első kilépése után is évekbe telt, mire képes volt kicsit félretenni a piát és a drogokat, hogy végre összehozzon valami értelmeset, aztán ismét hosszas cs...
Ha létezik értelmetlen visszatérés, hát Lita Fordé egészen biztosan az... Kerülgethetném a forró kását, de nem látom sok értelmét: a Wicked Wonderland nemcsak egy sehonnan sehová tartó, össze-vissza fércelt tákolmánylemez, de még csak nem is adja azt, amit az énekesnő egykori hívei várnak. Márpedig annyira sem Lita, sem a lemezt vele közösen összee...
Őszintén kíváncsi lennék, hogy a nyájas olvasók közül hányan hallottak már az újkígyósi Baby Bone-ról. Pedig Rákóczi Antiék nem mai csirkék, idestova tizenhét éve nyomják ezt a grunge-ból, Toolból és Metallicából összekutyult muzsikát, és a felállás is kábé tizenhárom éve ugyanaz.
A Foreigner legenda, a tengerentúlon legalábbis ugyanolyan korszakos rockbandának számítanak, mint a Journey: a '70-es évek közepétől egy egész évtizeden keresztül uralták az amerikai étert orbitális slágereikkel, a leghatalmasabb stadionokban játszottak, és eladtak több mint 50 millió lemezt.
Az utolsó Hatebreed lemezzel, a 3 évvel ezelőtti Supremacyvel igazából csak egy bajom volt: hiába sikeredett az anyag a connecticuti hardcore/metal ötöshöz méltó módon agresszívre és lekerekítettre, kissé úgy tűnt, fogyóban van a puskapor, hiszen sokadszorra vezették elő rajta ugyanazt a műsort. Jamey Jasta Kirk Windsteinnel összehozott Kingdom Of ...
Kissé hihetetlen belegondolni, hogy a legutóbbi Dark Funeral album óta már négy teljes év szállt el. Jóllehet, nem égettem a hátam közepébe pentagramot DF logóval kidekorálva, azért a 2005-ös Attera Totus Sanctust mindenképp érdemes a korrektebb black metal alkotások között emlegetni, ami még kiugró pillanatoknak se volt híján.
Megfordult valaha a fejedben, hogy szeretnéd hallani, amint Rob Halford éppen karácsonyi dalokat érdekel? Eszedbe jutott már, milyen lenne, ha a fa alatt a Judas Priest frontemberének páratlan hangja szólna a kötelező Mennyből az angyal és társai helyett? Nem? Nekem sem... Sőt, nem hinném, hogy ember élne a földön, aki erre áhítozott volna, Halford...
Bevallom, nekem is csak a tavalyi Szigeten esett le, hogy a kanadai 3 Inches Of Blood nem valami félig-meddig vicces kedvű alakulat, hanem halálkomolyan gondolnak mindent... Az persze addig is nyilvánvaló volt, hogy a figuráknak a vérében van a tradicionális heavy metal, de összességében valahogy nem tudtam velük mit kezdeni.
Ha már megemlékeztünk ehelyütt a Schuster Lóri által továbbvitt anyabanda új munkájáról, az objektivitás és a pártatlanság jegyében illik szót ejteni a másik félről is. Persze ahhoz, hogy kedvem is legyen írni egy lemezről, nem árt ha a zeneanyag kellően erősre sikeredik.
Jeff Scott Soto azon előadók közé tartozik, akiknek még azt is elnézzük, ha egyértelműen pénzért vagy kiadói ukázra vállalnak el egy projektet. Egyrészt bármibe kezdjen is a jó Jeff, 110 százalékosan beleadja szívét-lelkét, másfelől pedig tudja ő nagyon jól, hogy akármennyire is megvalósítja önmagát, legtöbben akkor szeretjük igazán, amikor régi én...
Az új Brainstorm szó szerint a semmiből bukkant fel, előzetes hírverés nuku, promóciós kislemez nyista (mondjuk a csapat új kiadója nem is erről híres), egyszercsak ott volt a lemez. Persze rögtön rosszallóan vontam fel a szemöldököm, hiszen tudvalevőleg nem vagyok barátja a lemezfosásnak, ráadásul az előző BS anyag nem is különösebben nyert meg ma...
Örömteli, hogy a Magyarországon is magasabb sebességfokozatba kapcsolt újrakiadási láz nem kerüli el a keményebb műfajok klasszikusait sem, már csak azért is, mert bizonyos lemezeket évek óta nem lehet beszerezni normális minőségben.
Facebook
Twitter