Ron Keel kapcsán nem az az érdekes, hogy vajon rokona-e a színész-énekes Howard Keelnek (Dallas-rajongók előnyben!), hanem hogy tevékenyen részt vállalt abban a Steeler zenekarban, amely Yngwie Malmsteen tengerentúli bemutatkozását tette lehetővé. Ezért azt hiszem, a gitárbuzik nem lehetnek elég hálásak neki, még akkor sem, ha azt a bizonyos Steeler lemezt a mai napig nem érzem olyan oltári különlegesnek.
A Dark Tranquillity sok szempontból Göteborg elveszett zenekarának tekinthető. Az At The Gates és az In Flames mellett ők is ott voltak azok között, akik a '90-es évek első felében és közepén egészen sajátosan kezdték el összevegyíteni az agresszív death/black tempókat és a hörgős-károgós éneket a tradicionális heavy metal gitárharmóniákkal, ám min...
Lengyelország déli részéről, Tarnowskie Goryból származik a 2005 óta létező Mouga, akik a mostanában divatos emo/screamo/alternatív vonalat célozták be, ráadásul rögtön olyan színvonalon, hogy ha nem lenne a promólapon az ország neve, simán azt hittem volna, hogy Angliából vagy az USÁ-ból származnak (nyilván az akcentusra nem figyelve). Úgy érzem, ...
A helyzet az, hogy amikor megszerettem a White Liont (nem is volt olyan rég), Mike Tramp megvett magának kilóra. Pont. Teljesen lehidaltam a faszi dallamérzékétől, dalszerzői vénájától és zenéhez való hozzáállásától. Ez utóbbira remek példa kiváló cimborám anekdotája, aki a 2002-es pesti Tramp bulin kívül a cseheknél is megnézte a faszit: Mike akko...
Máshol talán már írtam, hogy abszolút betiltanám a kétévenkénti lemezkiadást. Egy olyan baromi jó anyag után, mint amilyen a Paradox II. – Collision Course volt, pláne óvatosnak kell lenni a folytatással, zenekarnak és hallgatónak egyaránt. Ugyanakkor a Royal Hunt sose nyúlt igazán mellé – a korai lemezeken a középszerű énekes dacára is baromi jók ...
Bár a 80-as évek gitárhős-korszaka már valószínűleg sosem tér vissza, a napjainkban egyre egészségesebbé váló zenei klíma (nem hazánkról beszélek persze!) újra meghozta a gitárosok kedvét az instrumentális lemezek készítéséhez. Különösen érdekes jelenség ez a súlyosabb zenéket játszó csapatok tagjaként működő muzsikusok táborában.
A lengyel metal már elég régóta nem kizárólag a Vader – Behemoth kettőst meg az arrafelé hagyományosan erős death/black színteret jelenti, csak úgy özönlenek tőlük a különféle jobb-rosszabb csapatok a legkülönfélébb stílusban.
Kanyarban az új lemez, de a tavalyi 5 dalt és egy átkötő bohóckodást tartalmazó EP-ről is érdemes még szót ejteni, a Pain of Salvation esetében főleg, akik mindig képesek meghökkenteni a rajongókat. Ez most sem történt másképp. Nem tudom, hogy ez a néhány dal mennyiben felvezető az idei anyaghoz vagy csak épp kedvük volt kiadni ezt a néhány már elk...
Apokaliptikus death metal Lengyelországból – jelentsen ez bármit is. A lengyel zenekarokat egy ideje totális bizalommal figyelem, valamit tudnak ott, amit mi is, csak nekik valahogy jobban sikerül a világ elé tárni saját tehetségüket. Már a borító is sokat elárul a zene mivoltáról, komor és kíméletlen zenére számítottam, némi futurisztikus beütésse...
Két évvel a 2007-es Under A Spell után érkezett Kállai Jánoséktól a második album. A cd csomagolása valami hihetetlenül puritán, ráadásul még csak a számcímek megjegyzésével sem kell bajlódnunk, mivel csupán sorszámot kapott mindegyik.
Bár Németország az elmúlt 30-40 évben jelentősen befolyásolta és alakította markáns zenekaraival a rock/metal színteret, a black metal valahogy soha sem tartozott a germánok erősségei közé. Ebből az igen szélsőséges rétegből toronymagasan emelkedik ki az immáron tizenhat éve működő Dark Fortress, idén pedig már hatodik nagylemezükkel jelentkeznek, ...
A svéd Astral Doors első két albumát, az Of The Son And The Fathert és az Evil Is Forevert a mai napig nagyon szeretem, még annak ellenére is simán ezek az utóbbi két évtized legjobb DIO albumai, hogy nem a mester készítette őket. A hármas Astralismnél kicsit kopni kezdett a dolog érdekessége, a legutóbbi New Revelation pedig már nem tudott meggyőz...
A Los Angeles-i Armored Saint az a csapat, melyet a többség sajnos egyáltalán nem saját jogán ismer, hanem elsősorban arról, hogy 1992-es feloszlásuk után innen igazolta le John Busht az Anthrax (akit egyébként még jóval azelőtt a Metallica is meg akart kaparintani). Mindent elárul az 1982-ben alakult veterán power metal banda balszerencsés karrier...
Közhely, hogy Észak-Európában mennyire megerősödött az utóbbi évtized folyamán a dallamos hard rock színtér. Fogalmam sincs, mi lehet ennek az oka, de a Reckless Love kivételesen nem a svédeknél, hanem a szomszédos Finnországban emeli magasba a zászlót.
Nem vita kérdése, hogy Kai Hansen élő legenda, akinek a klasszikus Helloween és Gamma Ray albumokért minden körülmények között kijár a maximális tisztelet, ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy tévedhetetlen. Miután a '90-es évek közepén Kai elragadta a mikrofont a nála technikailag sokkal jobb képességű, ám sarkos Ralf Scheeperstől, a Gamma Ra...
A Fozzy a pankrátor Chris Jericho és a Stuck Mojo gitáros agytrösztje, Rich Ward közös gyermeke, ami eredetileg amolyan összmetal-tribute-ként startolt, ez azonban már a második lemezük a 2005-ös All That Remains után, amin csak saját dalok szerepelnek. Az az anyag is pofás volt, de a Chasing The Grailnél már végképp azt érzem, hogy beérett a zenek...
Fura figura ez a Brant Bjork. Pár évig veri a dobokat a - sokunk számára - megkerülhetetlen stoner alapbanda Kyussban, majd alig húszévesen ott is hagyja őket, mondván, már kezd kiégni. Aztán továbbáll a desert rock színtér kettes számú zenekarába, a Fu Manchuba, ahol valamivel több időt tölt el, és itt is feldobol pár klasszikussá váló lemezt.
Mondtam már, hogy szeretem a váratlan meglepetéseket? Gőzöm sincs, mi történik Lengyelországban, de olyan szinten elkezdték ontani a nemzetközi szinten is totálisan rendben lévő csapatokat, ami mindenképpen kalaplengetést érdemel.
Tökéletesen érthető, miért igyekezett nagy publicitást csapni a Roadrunner annak, hogy a kiadó csapatainak dalaiból állt össze a God Of War III hivatalos soundtrackje, hiszen a PS3-játék a megjelenésétől számított mindössze egy hónap alatt több mint 1,1 millió példányban fogyott világszerte, amihez hasonló eladásokról a halódó lemezipar ma már java...
Ugyan a lemez még 2008-ban jelent meg, de a zenekar szeretné, ha írnánk róla, nos, legyen. A melodikus (svéd vonalas) death metalt játszó csapat több zenekar átalakulásával kelt életre, és a fogósan egyszerű riffek, melodikus szólók és az üvöltős énekstílus követői. Ami mind szép és jó, csak valahogy nem érzem az átütő erőt, ám a legkínosabb, hogy ...
Én nem tudom, hogy a maradandó meghülyülés jele, hogy mostanában sorra olyan zenék iránt kezdek tartós rajongást érezni, mint a Placebo, The Used, a Thirty Seconds To Mars vagy a Lostprophets, vagy csak a HIM kezd felnőttebb zenét játszani – a saját keretein belül természetesen – és nem kizárólag a 16 éves kiscsajok kegyeit szeretnék elnyerni, hane...
Fene se gondolta volna, de az az igazság, hogy erre mifelénk még nem igazán írtunk High On Fire lemezről, így aztán nem fog megártani, ha történelemórásat játszunk. Na szóval, volt a kilencvenes években egy Sleep névre hallgató stoner zenekar, amely már fennállása idején is, de az évtized végén lezajlott feloszlását követően meg aztán pláne, igazi ...
Bevallom, valahogy mindig fázom az olasz zenekaroktól. Főleg, ha a biográfiájukban két neves zenekarnak is hibásan írják le a nevét (már akikkel együtt játszottak, de mindegy is). Nem nehéz azt sem kitalálni, hogy dallamos progos zenét játszik a Sinestesia, ami egészen addig még rendben is volt, amíg be nem kúszott az ének, amivel aztán agyon is cs...
A 30 Seconds To Mars This Is War című albuma a 2009-es év azon kiadványai közé tartozott, amit tűkön ülve vártam. Ők is szinte a kínai demokrácia lassúságával készítették el az új dalokat, jó alaposan, ami után értelemszerűen azt vártam, hogy minimum a komplett állkapcsomat kelljen keresgélnem valahol a padló alatt. Nos, nem így történt.
Annak ellenére, hogy igazi népszerűségre soha nem tudtak szert tenni, a Heathen egyike volt a tengerentúli dallamos thrash vonal legizgalmasabb bandáinak. A nyakatekert, fifikás, ámde messzemenően fogós dalok, a zseniális gitárjáték és a remek énekdallamok mind messze az átlag fölé helyezték a zenekart. A sors fintora, hogy zsenialitásuk ellenére s...
A március elején Budapesten is megalázóan tökéletes koncertet adó ausztrál Airbourne-t sokan hajlamosak leírni azzal, hogy sima AC/DC klón, amiben van is némi igazság, a dolog azonban nem kizárólag ennyiről szól. A Dürerben még amellett is a jelenkor egyik legfeszesebb, leghúzósabb rockbandája feszült a hangszereknek, hogy valahol minden daluk, min...
Akad a magyar rockzenében néhány megfejthetetlen talány, így talán nem gáz, ha bevallom: számomra a HARD ezek közé tartozik. Adott volt öt nagymúltú zenész, akik összejöttek, hogy betöltsenek itthon egyfajta űrt, a végeredménnyel azonban egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. A retro és az anakronizmus között elég vékony a választóvonal, nem is sikerül...
Facebook
Twitter