„Az irónia a legdurvább függőségem mind közül" – vallja meg Patrick Melrose a barátjának, márpedig ha valamiből, hát függőségből aztán bőven kijut a brit felsőosztály legbelső köreibe tartozó, különös fickónak. Alkohol, drogok, gyógyszerek, szex, minden játszik, és persze mindegyik bármilyen kontroll vagy mérték nélkül – mégis, a Showtime ötrészes szériájának első pillanatától kezdve világos, hogy ez a történet jóval több lesz annál, minthogy összemixelje a Trainspotting meg a Félelem és reszketés viccesebb jeleneteit, és mindezt az angol főnemesség meglehetősen kétszínűen alakoskodó, mérgező környezetébe helyezze. Persze, ez is bőven benne van, főleg a legelső részben (itt még a képi megvalósítás is sokszor Danny Boyle klasszikusát idézi), de aztán szépen lassan minden elsötétül. Annyira, hogy sötétebb talán már nem is nagyon lehetne, és különös módon éppen az irónia az, ami valahogy mindvégig megőrzi a csekély reményt az önpusztításban világbajnok Patrick számára.
