Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hófehér

Néhány napja elhunyt Nepp József, Magyarország egyik legjobb humorú embere. Legismertebb mondása szerint, amikor még nem volt stúdiótag, arról álmodozott, hogy jobb filmeket fog csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerült a legendás Pannónia Filmstúdióba, jobb filmeket szeretett volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerette volna érni a nyugdíjkorhatárt. Egyedül utóbbi célját sikerült elérnie. Mármint szerinte, szerintem ugyanis mindet. Mert a magam részéről csak nehezen tudok elképzelni szórakoztatóbb animációs sorozatokat, mint a ritkás hajú örök balek történetét elmesélő Gusztáv, a nemzet kedvenc bérelszámolójának és flúgos családjának életét bemutató Mézga család, vagy az állatszereplői által az idióta emberi helyzeteken élcelődő Kérem a következőt! Hogy minden idők legjobb magyar rajzfilmjét, a Macskafogót már ne is említsük. És Nepp bizony mindnek ott volt az alkotói törzsgárdájában, általában barátaival, Romhányi Józseffel és Ternovszky Bélával együtt. De ami igazán összeforrt a nevével, az legelső egész estés animációs filmje, a Hófehér, amit ő írt, tervezett és rendezett.

1015hofeher2

gyártó:
Pannónia Filmstúdió
magyarországi mozipremier:
1984. július 5.
rendezte: Nepp József
forgatókönyv: Nepp József
zene: Deák Tamás
operatőr: Henrik Irén
vágó: Hap Magda
szinkronhangok: Halász Judit (Hófehér), Béres Ilona (Arrogancia), Kállai Ferenc (Oroszlánszagú Leó / Vasárnap), Körmendi János (Tutegál / Szombat), Haumann Péter (Udvarmester / Péntek), Bodrogi Gyula (Szakács / Csütörtök)

játékidő: 89 perc
 
Neked hogy tetszett?
( 33 Szavazat )
Nem nagy nehézség rájönni, hogy az abszurd sztori a mindenki által ismert Hófehérke-történetet gondolja át, de olyannyira ám, hogy ezt a filmet nem feltétlenül fogod megmutatni a kisgyerekednek, te viszont tutira a röhögéstől könnyezve nézed majd végig a szűk másfél órát, benne a csúf, fehér hajú, vörös szemű, szőrös címszereplővel és az őt szívből gyűlölő, vesztére törő törpékkel, akik amúgy a hét napjainak nevét viselik. De a lényeg nem is ők, hanem a szenzációs mellékszereplők. A könyökpuszi-függő, zseniális udvari kuruzsló, Tutegál professzor, a kissé buggyant uralkodó, Oroszlánszagú Leó (ezen a néven az utolsó), aki kizárólag zöldtakarmánnyal táplálkozik és tyúkokat használ postagalambok helyett (szerény sikerrel), gonosz udvarhölgye, majd felesége, I. (avagy Egetverő) Arrogancia, vagy éppen Szatiro, a szoknyabolond vadász. Az olyan nevek pedig enyhén szólva is magukért beszélnek, mint a szerencsétlen sorsú Lady Konstans Fridzsider királyné, illetve a szomszédos Retrográd (!) uralkodói dinasztiáját képviselő III., avagy Cukorbeteg Edgár, vagy éppen fia, Rövidlátó Alfonz.

Rendkívül zseniális ötlet, hogy a törpék egyébként mind-mind megfeleltethetők a királyi udvar egy-egy lakójának, így van hasonmása a vadtörpék (nem valami lenézett kertitörpék ám!) között a kovácsnak, a szakácsnak, az udvarmesternek, de még magának a királynak is. Ezek a karakterek ráadásul sokszor még a hangjukat kölcsönző színészre is hasonlítanak, Tutegálban például csak az nem látja meg Körmendi Jánost, aki nem akarja, de ugyanígy nehéz lenne nem felismerni Sztankay Istvánt Szatiro, vagy éppen Haumann Pétert az udvarmester „szerepében". Az éppen virágkorát élő magyar szinkrongyártás pedig újfent bizonyított, vitán felül minden résztvevő zseniálisat nyújt, és képzelem, mekkorát röhöghettek egy-egy jelenet szinkronja során. Az olyanokon, mint amikor az udvari haditanács zajlik, vagy amikor Szatiro megpróbálja megölni a bivalyerős Hófehért, esetleg éppen személyes kedvencemen, amikor az alapból nő- és óriásgyűlölő törpék istentelenül berúgnak („RE-CE-CE!"). Hogy az olyan szállóigékről már ne is beszéljünk, mint a „Ha szorgalmasan dolgozol, még dolgozó nő is lehetsz.", az „Óriásveszély!" a „Ki a törpe, mi?! Mondd még egyszer!", vagy az „Akkor én ezennel a tudományt érvénytelenítjük!". Meg még vagy ezer másik, de ezeket már fedezd fel te magad!

1015hofeher1

A Hófehért persze 1984-es bemutatóját követően nemcsak itthon imádta mindenki, hanem a nagyvilágban is csodájára jártak. Olaszországban, az egyik legnevesebb gyerekfilmes és animációs seregszemlén, a Giffoni Nemzetközi Filmfesztiválon például Nepp József konkrétan életműdíjat vehetett át. Ismétlem: életműdíjat – úgy, hogy forgatókönyvíróként még előtte volt például a Macskafogó és a Szaffi. Úgy a kunszt igazán. Mi pedig utolsó ringy-rongy törpék lettünk volna, ha legalább ennyiben nem emlékezünk meg erről a zseniális alkotóról, és talán még azt is megérdemeltük volna, hogy darabokra törjenek, a bőrünkből pénzeszacskót készítsenek, a sípcsontunkból furulyát. A gyomrunkból meg lampiont.

1015hofeher3

 

Hozzászólások 

 
#8 steve 2021-05-12 13:36
Zseniális film, de nem igaz, hogy bemutatásakor imádta mindenki. Rákerestem a korabeli kritikákra az Arcanum-on, és meglepetésemre egyet sem találtam, amelyik ne fanyalgott volna. Hogy ízléstelen, hogy nem elég cukik a figurák (mert ha rajzfilm, akkor legyen cuki), hogy fárasztó és dramaturgiailag összecsapott, stb. Volt olyan, ami egyedül a háttérfestőt dícsérte. Képzelem, mennyire rosszul eshetett Nepp Józsefnek ez az értetlenség. Bár a közönség pozitív véleményét biztosan többre tartotta.
Idézet
 
 
+7 #7 BahnScorper 2017-10-16 09:54
A GYOMRÁBÓL LAMPIONT, A GYOMRÁBÓL LAMPIONT!!!
Idézet
 
 
+21 #6 Nornagest 2017-10-15 20:33
Idézet - Nyű:
Ez egy nagy rakás, kibaszott, humortalan erőltetett szar.


Gyász-születésnappal egybekötött lakodalmi temetést fogunk tartani eltávozott humorérzéked emlékére.
Idézet
 
 
-42 #5 Nyű 2017-10-15 16:21
Ez egy nagy rakás, kibaszott, humortalan erőltetett szar.
Idézet
 
 
+8 #4 cápaidomár 2017-10-15 12:16
A fekete tűzijáték, és a "Hej ho", ami jogvédett. :-)) Zseniális és egészen borult "mese". Idézet - Gabe von Buddah:
Hatalmas rajzfilm! A törpék bepiálása, ezáltal a részegség különböző fázisait bemutató rész pedig egyszerűen briliáns.

Inkább a részegek típusai, nem?
Idézet
 
 
+12 #3 Gabe von Buddah 2017-10-15 12:04
Hatalmas rajzfilm! A törpék bepiálása, ezáltal a részegség különböző fázisait bemutató rész pedig egyszerűen briliáns.
Idézet
 
 
+18 #2 LiliMiciPanniSári 2017-10-15 11:46
100 pont a szerkesztőségne k!!!!
Idézet
 
 
+24 #1 ddrum77 2017-10-15 08:07
yeah
mekkora rajzfilm!!!!
örülök, hogy nem csak Manowar van a rock/metalvilágban, hanem Freak Kitchen, Frank Zappa, Devin Townsend, akik képesek kikacsintani az "igazhitű metal harcos" álarca mögül, és lehet velük/rajtuk röhögni
ez a rajzfilm is egy nagy kikacsintás
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.