Aki követi az írásaimat, tudhatja, mennyire odáig vagyok Jeff Scott Sotóért. Írtam korábban, hogy felőlem kiadhatja a telefonkönyv feléneklését is, arra is vevő vagyok, nincs olyan, amit ne vennék meg tőle. Na, most megtörni látszik a jég: nem tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel. A készítő gárda ugyanazokból áll, akik évek óta kísérik a színpadon ko...

Vannak albumok, amiket jóra lehet hallgatni, és vannak olyanok is, melyeknek árt, ha sokat forognak. Hogy a szépreményű Revolution Saints projekt bemutatkozása szerintem melyik kategóriába sorolandó, az valószínűleg mindenki számára világossá válik, mire eme iromány végére ér. A kiadó hatékony promós rendszerének köszönhetően a lemezt már tavaly de...

Ezekben a hetekben már inkább a friss koncert-DVD, illetve a júniusi újabb magyarországi koncert kapcsán beszélünk a legendás brit hard rockerekről, de pár szóban azért mindenképpen érdemes megemlékezni a tavaly nyáron kijött Outsider albumról is, amelyről mi sem nagyon tudjuk, miért nem írtunk az elmúlt hónapokban, de most már talán mindegy is, ös...

Menthetetlenül öregszem. És ezt egy csomó dolgon le tudom mérni, ezek egyike, hogy egyre jobban esik meghallgatnom olyan zenéket, amiket akár csak néhány évvel ezelőtt is punnyadtnak, vagy éppen tinglitanglinak minősítettem volna. Az olyanokat, mint amilyet például a Blackberry Smoke játszik, és ezzel persze nem azt mondom, hogy öt évvel ezelőtt me...

Egészséges önbizalomért egészen biztos, hogy nem kell kopogtatniuk a szomszédoknál Russell Allenéknek, ha kapásból olyan nevet választanak a legfrissebb szupergroupjuknak, amely minden értelmében a műfaj legfelsőbb ligás szintjére utal. Persze biztosan tudatában voltak annak is, hogy ezzel együtt az elvárási szintet is feltornázták a plafonig, ami ...

A Serious Black egy friss zenekar, amiben az európai heavy metal sokat próbált arcai egyesítették erőiket Roland Grapow gitáros vezényletével. A Helloween és a Masterplan soraiból ismert Grapowski szerint ráadásul határozottan nem egy szupergroupról, hanem igazi zenekarról van szó. Na persze... A lényeg ettől függetlenül nem a rettenetes nevű csapa...

Ugyan mindig is kedveltem a földrajzot, de Srí Lankáról például nem túl sok mindent tudok. Annyi ugrik be, hogy a régi neve Ceylon volt, a fővárosa pedig Srí Jayawardenepura Kotte. (Ez utóbbi fontos tényt kizárólag amiatt jegyeztem meg, hogy ha találkoznék az öreg hapsival a 24. jelenetből, mind az öt három kérdésére meg tudjak felelni.) Meg azzal ...

A Napalm Death az a banda, amelyet mindenki mélyen a szívében hordoz, aki ír róluk, mivel senkinek sem kell bemutatni őket egy külön bekezdésben. Mindenki ismeri Shane Emburyéket, tudjuk jól, kik ők és mit csináltak eddig, akinek pedig fogalma sincs arról, mi is az a napalm halál, vagy ősi hunmagyar nevén Népalm Dít, az vagy nézze meg az Apokalipsz...

Sosem írtam még a Junkiesról. Ráadásul a legfrissebb alkotásról is eléggé lemaradtam. (Lásd még Glenn Proudfoot.) Sosem kezdtem el agyalni, mitől jó és mitől nem jó a Junkies. Mikor a Nihil kazettája annak idején a magnómba került, még a punk – esetünkben inkább punk rock – sem érdekelt, ám ezeknek a fiúknak a lendülete valahogy megtetszett. Sütött...

Valahol vicces, hogy a Venomon még lassan három és fél évtizeddel a Welcome To Hell után is képesek szenvedélyesen vitatkozni az emberek, pedig ez a helyzet. Az most más kérdés, hogy ma már nem a háttérideológia jelenti a viták fő tárgyát, hanem az, hogy vajon komolyan lehet-e/kell-e venni ezt az egészet, avagy sem, de összességében ez is elég jól mu...

A marylandi Periphery nevéhez erősen kapcsolódó djent stílusmeghatározás már abszolút nem nevezhető újszerű fogalomnak, magának az irányzatnak pedig már a Meshuggah '90-es években megjelent lemezein kialakultak az alapjai, elsősorban Fredrik Thordendal gitárosnak köszönhetően. A mélyrehangolt, hét-nyolchúros hangszerekkel kialakított, ultrabrutál, ...

A bő négyéves, látszólagos „hallgatás" ellenére sosem látott aktivitással mozgatta a szálakat az utóbbi időben Cornelius von Jakhelln és Lars Are Nedland, így afelől sem lehetett kétségünk, hogy amikor a hosszas rákészülés után újabb hangzóanyaggal jelentkeznek majd, abból valami igazán nagyszabású fog kikerekedni. A Solefaldtól merőben szokatlan 2...

Ahogy olvasgattam a keserű hangú híradásokat , miszerint a The Black Crowes olyannyira jubileumi hangulatba került az első lemez huszonöt éves évfordulójára, hogy jól fel is oszlatta magát (náluk persze már hiszi a fene), belémvillant a felismerés: bassza meg, hát a tavalyi Rival Sonsról meg elfelejtettem írni! (Ugyanúgy, mint ahogy elődjéről, a Head...