Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Blind Guardian: Beyond The Red Mirror

1108bgcNem állíthatom magamról, hogy én lennék a földgolyó leghatalmasabb germán/europower-rajongója, de ettől függetlenül sok kedvencet tudnék felsorolni a német mezőnyből is, a Rage, a Vanden Plas, a Scorpions vagy éppen a Pink Cream 69 még véletlenül sem nevezhető unszimpatikus formációnak. Természetesen ezek közé tartozik a Krefeldből származó, kultikus státuszú Blind Guardian is, akik négy éves kemény munkával a hátuk mögött végre elkészítették tizedik stúdióalbumukat. Az előzetes hírekben már több információt is elcsöpögtettek a lemezfelvételekről, többek között például azt, hogy az anyagnak magyar vonatkozása is van, hiszen egy bostoni és egy prágai kórus mellett budapesti énekesek is szerepelnek rajta, illetve a közreműködő komolyzenészek között is akadnak magyarok a mindenütt jelenlévő prágaiak mellett.

megjelenés:
2015
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A négyévenkénti lemezmegjelentetés 1998 óta bevett szokás Hansiéknál, és valahol az ő esetükben ez a tendencia még egészségesnek is nevezhető. A németek amúgy sem a kapkodásukról és a trehányságukról híresek, és a rájuk jellemző munkamániának és precízitásnak akár a mintapéldája is lehetne az új mestermű, amely az előzőekhez hasonlóan szintén konceptalbum, méghozzá a 2010-es At The Edge Of Time egyenes folytatása. Sőt, a történet hősének kalandjai egészen a húsz évvel ezelőtti Bright Eyes és And The Story Ends dalokig vezetnek vissza. Már ebből is sejthető, hogy az évtizedes fantasy-sztori még mindig nem ért véget, és nagyon úgy néz ki, hogy a zenekar ezen a koncepción már nem is hajlandó változtatni úgy zeneileg, mint tartalmilag.

A grefrathi Twilight Hall stúdióban rögzített anyag ismételten Charlie Bauerfiend producerkedése mellett készült el, és az eddig megszokott mjuzikeles, rockoperás, monumentális hangszerelés még az eddigieknél is bombasztikusabbra sikerült. A hatmillió sávra fenyomott vokálok például olyannyira vastagon hömpölyögnek, hogy sokszor teljes mértékben elnyomják a zenei alapokat, amelyek amúgy is szinte kizárólagosan Hansi énekdallamait szolgálják ki. Ha csupán instrumentálisan hallgatnám végig a szerzeményeket, tuti, hogy nem találnék bennük semmilyen kapaszkodót vagy emlékezetes momentumot. Érzelmeket is csupán az énekhang közvetít, hiszen a paneles dob- és gitártémák – atompontosságuk és precizitásuk mellett – soha nem a feelingről voltak híresek ebben a stílusirányzatban. A nem mellékesen fanatikus gamer André Olbrichtől tehát ezúttal sem kell várni megjegyezhető riffeket, és millió sávra rögzített, wahpedálos szólóiban sem történt semmiféle változás. Illetve talán csak annyi, hogy a rengeteg hangszer miatt egy kicsit talán még az eddigieknél is hátrébb szorultak.

Panaszkodásom viszont ennyiben ki is merült, ugyanis a klasszikus zenét, illetve a filmzenéket is egyaránt nagyon csípem, és a Blind Guardian egyike azon csapatoknak, amelyek nagyon magas színvonalon ötvözik a rockzenét a szimfonikus megoldásokkal. A dalokról ugyanakkor a sokadik hallgatás után is az a véleményem, hogy egy kicsit gyengébbre sikerültek az előző anyagokon hallhatóaknál. A személyes kedvenc A Night At The Operán, illetve az A Twist In The Mythen is hatalmasabb és ötletesebb refréneket hallhattunk, de a rajongók persze ettől függetlenül még ezt is ugyanúgy szeretni fogják, ez nem kétséges. Aki barátja ennek a fajta grandiózus megszólalásnak, most sem fog csalódni, és simán el tudom képzelni, hogy sokaknak pont ez lesz a kedvenc Blind Guardian-lemeze. Ehhez viszont roppant mélyen bele kell merülni a mű minden egyes pillanatába, hisz egy-két felületes meghallgatástól nem fogjuk megkapni a teljes élményt.

Ahogy írtam, összességében nem annyira szórakoztató az album, mint az eddigiek, de azért természetesen itt is akadnak hatalmas refrének és momentumok. Ilyen például a Prophecies végén kibontakozó énektéma, de az eszeveszett tempót diktáló, speedes alapokra pakolt The Holy Grail is lesodor minden Középföldén felsorakozott ork hadsereget. Az is örökre a fülbe ragad, ahogy Hansi a „We must serve the fire..." sorokat énekli a The Throne-ban. Persze a modorosság és a tökéletesen kidolgozott, mesterkéltnek tűnő kinyilatkoztatások ezúttal sem maradnak el tőle, de most őszintén, kinek tudna elképzelni ezekre a zenei alapokra egy Robert Planthez vagy Jim Morrisonhoz hasonlóan ösztönös énekest? A legjobban sikerült melódia amúgy szerintem az utolsóként elhangzó Grand Parade-ben hallható: a refrén itt valóban annyira jól sikerült, hogy akár szerepelhetett volna a négy vagy nyolc évvel ezelőtti hanghordozókon is. A szimfonikus zenei aláfestés is e számban szólal meg a leggyönyörűbben, és maga a nóta is tökéletesen felépített, szép ívelésű szerzemény.

A banda alapos Európa-turnéra is elindul 2015 áprilisától, de sajnos Magyarországot ismét elkerülik, amit általában azzal szoktak indokolni, hogy nálunk nincs jelentős rajongótáboruk. Mindenesetre élőben a lemezen hallható, sokrétű muzsikát nyílván teljes mértékben lehetetlen ugyanúgy visszaadni, és a magam részéről inkább maradnék is a korongra rögzített verziónál. Az értékelésnél pedig kénytelen voltam az előző lemezeket is számításba venni, amelyek nálam egyértelműen 9-10-es skálán mozogtak, és aki hozzám hasonlóan szintén így gondolja, bizonyára érteni fogja, hogy miért lett végül „csak" 8 pont a Beyond The Red Mirror. „Ha hibázunk, örökre elbukunk..." – énekli Hansi Kürsch az utolsó dalban – hogy ez valóban megtörtént-e a Blind Guardian legújabb meséjében, az idő és a rajongók előbb-utóbb úgyis eldöntik.

 

Hozzászólások 

 
+1 #15 karoly 2016-02-13 15:40
Az letezik hogy nincs a Klasszikushock rovatban egy Somewhere vagy foleg egy Imaginations.
Idézet
 
 
#14 pannonblack 2015-03-21 11:45
Ez az album még az előzőhöz képest is nagy csalódás! Lassan már gitárosok sem kellenek ebbe bandába! Aki úgy szereti/szerette a B.G.-t mint én,annak ajánlom az Orden Ogan nevezetű banda utolsó 3 albumát.
Idézet
 
 
+2 #13 deniro2 2015-02-28 00:29
Érdekes, mert én eddig nem szerettem a Blind Guardiant, de ez a lemez valahogy bejön... Összetett és mindig jókor váltanak a fárasztóvá váló témákról. Magam sem teljesen értem, de ízlések és pofonok különböznek...
Idézet
 
 
+1 #12 BahnScorper 2015-02-27 20:52
A BG egy verhetetlen koncertbanda, egész fesztiválokon képesek mindenkit földbe alázni - de a lemezeiken a legjobb számaik is általában középszerűvé szürkülnek, és ez most is így lett. A "szimfonikus" jelző pedig attól még nem illet meg egy csapatot sem automatikusan, hogy használ nagyzenekart és kórust, mert sajnos itt ezek sem tudnak érvényesülni.
Idézet
 
 
+4 #11 Nűnű 2015-02-25 15:43
Idézet - nekem8:
Itt a shock magazin oldalon minden egyes k*rva lemez ilyen jó pontozást kap? Nektek egyáltalán mi a rossz lemez? Létezik szerintetek egyáltalán ilyen ?
Hát persze, tavaly a seb bach lemezt lehordtátok a sárga földig, holott pont hogy egy mestermű...

A legtöbb lemez 7-8-as pontokat szokott kapni.
A 8-as azt jelenti, hogy meg lehet hallgatni többször is, de aztán, amikor elül az újdonság varázsa, és pár hét múlva az újabb megjelenések kerülnek a lejátszóba, már többé nem igazán kerül elő.
A 7-es meg azt jelenti, hogy nincs neki semmi baja, csak éppen semmi nem indokolja, hogy elővegye az ember, és többször is meghallgassa.
Idézet
 
 
+5 #10 Bertli Zoli 2015-02-25 10:54
Idézet - nekem8:
Itt a shock magazin oldalon minden egyes k*rva lemez ilyen jó pontozást kap? Nektek egyáltalán mi a rossz lemez? Létezik szerintetek egyáltalán ilyen ?
Hát persze, tavaly a seb bach lemezt lehordtátok a sárga földig, holott pont hogy egy mestermű...


A helyzet az, hogy többnyire nem szeretjük sokáig hallgatni a nekünk nem tetsző lemezeket, így aztán megírni róla egy ismertetőt foghúzással érne fel, ami után a drága olvasó ugyanúgy kénytelen lenne utánanézni, hogy valóban annyira rossz-e, vagy csak rosszul látjuk.
Szerencsére több olyan album van, amiről érdemes írni, mintsem promotáljuk a gyenge anyagokat előbbiek kárára.
Idézet
 
 
+6 #9 Draveczki-Ury Ádám 2015-02-25 06:30
Idézet - nekem8:
Itt a shock magazin oldalon minden egyes k*rva lemez ilyen jó pontozást kap? Nektek egyáltalán mi a rossz lemez? Létezik szerintetek egyáltalán ilyen ?
Hát persze, tavaly a seb bach lemezt lehordtátok a sárga földig, holott pont hogy egy mestermű...

Az utóbbi napokból a Revolution Saints, a SOTO vagy a Marilyn Manson jut eszembe, ahol épp az volt az olvasók gondja, hogy nem éreztük elég jónak az adott albumokat. A többit meg hadd ne soroljam évekre visszamenőleg...
Idézet
 
 
+13 #8 James Smith 2015-02-25 04:41
Az, hogy mi a mestermű az elég relatív.

Viszont ha téged és a kommentelői tevékenységedet kellene pontozni akkor az igen alacsony pontszámot kapna. Hulladék kategória a pontozásban itt nincs és miattad nem is fognak létrehozni olyat. De lehet igény azért lenne rá. ;) (Bár lehet kellene egy "best of" válogatást csinálni hozzászólásaidb ól, hogy lássa mindenki kevesebb szánalmasabb, ostobább ember van itt a Shockmagazinon mint te.)
Idézet
 
 
-19 #7 nekem8 2015-02-25 02:14
Itt a shock magazin oldalon minden egyes k*rva lemez ilyen jó pontozást kap? Nektek egyáltalán mi a rossz lemez? Létezik szerintetek egyáltalán ilyen ?
Hát persze, tavaly a seb bach lemezt lehordtátok a sárga földig, holott pont hogy egy mestermű...
Idézet
 
 
+2 #6 Nűnű 2015-02-23 18:11
Idézet - James Smith:
Emlékszem, hogy valahol a Twist in the Myth esetében is azt írták, hogy rutinmunka. Azóta az összes albumuk ilyen.
A hangzás meg hihetetlen szar és több hangrendszeren meghallgattam mire elhittem nem bennem van a hiba.
Olyan 6/10 lenne nálam.

Többször említettem már de most is leírom, hogy érdemes meghallgatni az új Orden Ogan albumot. Amikor a tanítvány köröket ver a mesterre. Ott a hangzás is igen jó. Írjatok róla egy kritikát. :)

Jár a +1 az Orden Ogan miatt, ők szerintem is jobb lemezt csináltak
Idézet
 
 
+3 #5 saszi 2015-02-23 16:39
Nekem nem fizet érte senki, mégis nagyon jónak tartom ezt a lemezt. Állandóan úgy érzem hallgatnom kell. Ennél többet én zenétől nem is várok el.
Idézet
 
 
#4 James Smith 2015-02-23 15:50
Emlékszem, hogy valahol a Twist in the Myth esetében is azt írták, hogy rutinmunka. Azóta az összes albumuk ilyen.
A hangzás meg hihetetlen szar és több hangrendszeren meghallgattam mire elhittem nem bennem van a hiba.
Olyan 6/10 lenne nálam.

Többször említettem már de most is leírom, hogy érdemes meghallgatni az új Orden Ogan albumot. Amikor a tanítvány köröket ver a mesterre. Ott a hangzás is igen jó. Írjatok róla egy kritikát. :)
Idézet
 
 
+4 #3 Chris92 2015-02-23 14:19
Nekem speciel tetszett az album, jól gyúrta össze a korai anyagok feszes power/speed metál jellegét, a későbbiekben lévő szimfonikus elemekkel. Nekem speciel szintén a hangzással van gondom, hol telezsúfolt, hol pedig koptatnak, középre kevertnek hangzanak a dalok, holott zeneileg semmi gond sincs velük. Az én kedvencem az első hallásra szokatlan aztán szénné hallgatott nyitószám valamint a Holy Grail-The Throne páros. Nekem nem okoztak csalódást, továbbra is a kedvenc power metal bandám a Blind Guardian! :D
Idézet
 
 
+1 #2 Adam 2015-02-23 13:20
Nagyon szerettem volna megszeretni az albumot mert nagy Blind Guardian rajongonak tartom magam, de ebben az albumban semmi lelek nincs. Uresen kong, amellett hogy borzasztoan rosszul is szol. Hol a lelek? Hol a szenvedely? Csupa unalom. Elkeserito, nem ertem a zommel pozitiv kritikakat, biztos sok penzt fizettek erte...
Idézet
 
 
+2 #1 pumpika666 2015-02-23 11:41
pont hansi hangja miatt nem bírom a blind-ot sokáig hallgatni, egyszerűen sérti a fülem, tudom én vagyok a gonosz, de egyszerűen ehhez a zenéhez nem illik :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.