Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Szomorú, kiábrándító és szerencsétlen, hogy az évfordulón nem a dalokról van szó”

1006tbcBizonyos nyilatkozatok már korábban is egyértelművé tették, most azonban hivatalossá vált: tényleg feloszlott a The Black Crowes. Az időzítés azért is szomorú, mert a banda első lemeze, a hatalmas sikerű Shake Your Money Maker pont a napokban volt huszonöt éves, vagyis a jubileumot már nem érhették meg az atlantai rock’n’rollerek.

„Miután ennyi éven át volt részem abban a szerencsében, hogy zenét írhattam és játszhattam a The Black Crowesszal, óriási szomorúsággal, mély sajnálattal kell most azt mondanom: a zenekar feloszlott”, áll Rich Robinson gitáros nyilatkozatában. „Nagyon szeretem a testvéremet és nagyra értékelem a tehetségét, de miután azt követelte tőlem, hogy adjam fel a zenekarban meglévő egyenlő részesedésemet, huszonnyolc éve velünk zenélő eredeti társunktól, Steve Gorman dobostól pedig azt várta volna, hogy mondjon le a részesedése száz százalékáról, és nyugodjon bele, hogy fizetett alkalmazottá fokozzuk le, nos, ezek nem olyan dolgok, amikkel egyet tudnék érteni.”

Chris Robinson énekes a Billboardnak nem kívánt belemenni a részletekbe. „Engem is felzaklatott a zenekar feloszlása, de továbbra sem fogom nyilvánosan kiteregetni a családi és üzleti magánügyeimet. Szerintem az ötletek mindig fontosabbak a drámánál, és egyszerűen túl sok előremutató, pozitív ügy folyik most körülöttem ahhoz, hogy kicsinyes családi és egyéb ügyeken rágjam most át magam. És nem is gondolnám, hogy az ilyesmi igazán érdekes lenne – talán abban a bulvárkultúrában annak számít, amiben élünk, én viszont soha nem voltam a részese ennek. (Kivéve, amikor Kate Hudson színésznő férjeként Chris is folyamatosan az amerikai bulvárlapok címoldalán feszített… – a szerk.) Soha nem teregettem ki a magánéletem részleteit semmilyen fórumon, és most sem fogom magam bemocskolni ilyesmivel. A Black Crowes nagyon régi zenekar, ráadásul roppant bonyolult a történet, és akkor még ugye a család is belekeveredik… Számomra szomorú, kiábrándító és szerencsétlen, hogy a huszonöt éves évfordulón – attól függetlenül, hogy aktív-e a csapat vagy sem – nem a dalokról van szó, és nem is arról, milyen jól érezték magukat az emberek a koncertjeinken…”

A Black Crowes esetében persze nem példátlan a hasonló jegelés, hiszen a csapat 2002 és 2005, illetve 2010 és a tavalyi bulik között egyaránt inaktív volt, méghozzá hivatalosan is. Chris és Rich idén mindenesetre egyaránt szólólemezzel jelentkezik. A január 24-én huszonöt éve megjelent, csak az Egyesült Államokban több mint 5 millió példányban elkelt Shake Your Money Maker jubileumát meg legfeljebb majd megünneplik öt év múlva, ha elmúlik az aktuális haragszomrád…

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.