Amikor a tavalyi év legvégén szembe jöttek velem egy friss csapatról, bizonyos Crobotról valló, jobbára hozsannázó kritikák, kapásból szemet szúrt, hogy igen gyakran hivatkoztak olyan zenekarokra, mint a Clutch vagy épp a The Sword. Aztán amikor láttam, hogy a banda lemezének producere az a Machine volt, aki anno egyik legeslegkedvencebb albumom, a...

A Sister Sin egy viszonylag kihasználatlan mezsgyén halad: a csapat stílusa leginkább talán street rockként jellemezhető, legalábbis annak idején, a '80-as és a '90-es évek fordulóján így is nevezték azokat a bandákat, akik a legnyilvánvalóbb MTV-s iránynál fémesebben, zúzósabban, riffcentrikusabban nyomták a hajmetalt. Ez a vonal különösebben anna...

Ozo és Dango visszatértek, és – mivel időközben Pezo lelécelt tőlük – Poncho is csatlakozott a hadhoz! (Azóta egyébként utóbbi is elszállt a széllel, helyére pedig Enzo érkezett.) Nem, ezek a jóemberek nem valami mexikói drogkartell tagjai, vagy épp egy olasz rajzfilm népszerű figurái, hanem a már-már legendás státuszú svéd fuzz rock-trió, a Truckf...

Amikor gondolatban már ráfordultam az új Marduk anyagra, elméláztam pár percre azon, hogy az ősmaradványok – mondjuk az önmaga karikatúrájává lett Immortal és a történelem előtti korokba bambuló Burzum – rendszeres prezentálásán felül mit képes nyújtani közönségének a mai kor black metalja. Ha elfogadjuk kiindulási alapként, hogy a zsáner manapság ...

Ha egy korszakalkotó zenekarból kilép egy ikonikus figura, vagy rosszabb esetben eltávozik az élők sorából, az gyakran formáció végét is jelentheti. Egy bálványt, egy egész generáció példaképét – esetünkben Jim Morrisont – talán lehet ugyan pótolni, de ahogy a történelem is igazolta, a frontember halála utáni próbálkozások közel sem voltak annyira ...

Én magam sem tudom megmagyarázni, miért csúsztam hónapokat a tavalyi Night Ranger-lemez kritikájával, főleg, hogy a High Road elég rendesen szólt is nálam 2014 folyamán. Sőt, némi szájhúzogatás mellett akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ez volt az egyik azon kevés dallamos hard rock/AOR-megjelenés közül tavalyról, amit igazán sikerült megkedvelnem......

Kicsit késve érkezett ez az ismertető, hiszen a prog rockerek legutóbbi anyaga lassan egy évvel ezelőtt napvilágot látott, de így legalább nem kell feszengenünk amiatt, hogy felületesen írunk valamiről. Mike Portnoyék szövevényes és nagy terjedelmű dalaihoz egyébként is rengeteg idő kell és most már teljes szívvel állíthatom, hogy – akárcsak egy mi...

Megmondom őszintén, sokáig nem tudtam mit kezdeni a Yobbal. Hiába tartom magam – már pontosan nem is emlékszem, mióta – doom metal-rajongónak, Mike Scheidt és társai igencsak nehezen befogadható hangulatzenéje a kezdeti időkben számomra túl monoton, terjengős és mi tagadás, unalmas volt. Végtelenített hosszúságú dalok, amikben bizony csak nyomait l...

Általában nem szokás az „eredeti" jelzővel illetni azok stílusát, akik zeneileg már nagyon sok mindent kipróbáltak és mindent magukba szívtak a különböző stílusokból. Ezzel – magamat is beleértve – nem mindenki tud egyet érteni, hiszen például a norvég Audrey Horne tagjai között is találunk egyszerre több és gyökeresen más jellegű zenekarokban tevé...

Alig két év telt el a legutóbbi Tourniquet-nagylemez, az Antiseptic Bloodbath megjelenése óta, máris itt a folytatás. Mert bár a banda logója fölött ott szerepel fő agya, alapítója és dobosa, Ted Kirkpatricknek neve, ez mégis inkább Tourniquet-nagylemez, semmint Kirkpatrick-szóló. És elsősorban nem is azért, mert a banda neve és logója ott virít a fr...

Simán elhiszem, hogy aki nem elborult Lynch-rajongó, az nehezen tudja követni, mikor, mi, és legfőképp miért történik a hajdani Dokken-gitáros csapatában. Noha 2009 óta nem jelent meg Lynch Mob-sorlemez, csupán két, egyaránt négy számra redukált EP, most úgy áll a helyzet, hogy két teljes értékű korong is kikerül George műhelyéből. Az első kiadvány e...

A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt számomra Ace Frehley hatodik stúdióalbuma, a még augusztusban megjelent Space Invader. Bár Space Ace cuccaival eddig is gond nélkül elvoltam, különösebben egyik sem vált kedvencemmé, így nem is siettem túlságosan, hogy mihamarabb beszerezzem a legújabb opuszt, amely az Anomaly t öt évvel követve jött ki az...

Manapság már nehéz igazi egyéniséggel rendelkező csapatokra bukkani, még ebben a hatalmas zenedömpingben is, hiszen szép lassan elérkezünk arra a pontra, ahol az ember úgy érzi, tényleg mindent elmuzsikáltak és elmondtak már nekünk a zenészek. Egyre inkább olyan érzésünk van, hogy valóban nincs új a nap alatt, és mindenki csak az elődeit vagy éppen...