Shock!

március 30.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Dracula: Swing Of Death

0113jorntrondÚj műsorszámunk Swing Of Death cím alatt fut, Jorn szerepében Jorn Lande énekes, Trond Holter szerepében Teeny a Wig Wamból. Az ő nevükkel tervezi eladni ezt a produkciót a Frontiers Records, és mint az ilyen húzónevekkel árusított előadások esetében, itt is ráncoltam a homlokomat előzetesen, mert hát miért ne gyanakodjon az ember, ha sztárokkal kínálnak ismeretlen eredetű terméket? Mert az oké, hogy Jorn Lande tehetségét csakis a legelismerőbb jelzőkkel lehet illetni, és Trond Holter is a kiváló képességű hangszeresek közül való, akinek témáiból mindig is pengeéles rock'n'roll kerekedett, de az ilyen, egy-egy áru létrehozására alakult cégek általában nem garantálják maguktól a sikert. Ráadásul a cégadatok után böngészve az is szemet szúr, hogy ez az album félig családi vállalkozás, annyi itt a Holter: Ingeborg és Haakon is vokáloznak, Trond pedig a keverést és producerkedést is magára vállalta a gitározás és zongorázás mellett, ha a szövegírást még nem unta. Ez utóbbiból Lande is kivette részét, de hát neki a torka és a dallamai az igazi kincsei.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

És mit is kapunk a pénzünkért? Rockopera? Rockszínház? Konceptlemez? Kicsit mindenből, igen. A zenei alapok nem feltétlenül kapcsolódnak egybe, azaz a dalok magukban is megállják helyüket, nincsenek nagy átkötő részek, közjátékok, vagy fel-felbukkanó, állandó motívumok. Ugyanakkor akadnak könnyedebb és komolyabb ívű szerzemények, teátrális megszólalású tételek is a lemezen. Annak ellenére, hogy Holtert nem szokás a rockgitározás nagy megújítói vagy iskolateremtői közé sorolni, mégis felismerhető a játéka, a hangzása nagyon tiszta és éles, precíz. A lemez is az ő gondterhelt hangulatú akkordjaival indul, és Lande is úgy énekel rá, hogy nem nehéz elképzelni egy középkori vártermet, amint éppen valami sötét átok kieszelésén dolgoznak. A bemutatkozó dal az egyszerű, különösebb izgalmaktól mentes Walking On Water volt, amelynek klipjében Jorn megmosolyogtató módon grimaszol és próbál gonosznak mutatkozni, de nem is emiatt szeretjük. A hangja, a hangja az, ami kegyetlenül hasít, ebben lehet bízni, mert mondom, a dal önmagában nem annyira kiemelkedő. Valójában innentől kezdődik a lemez, már ami a drámai részét illeti, mert a továbbiakban különféle zenei stílusok és előadásmódok keverednek a dalokban. A címadó egy amolyan kuplé, zongorás felvezetővel indul, a refrént erős női/leánykórussal is megtámogatták: egész stíluskavalkád, de szerencsére nem zavaró, elfogadható az összkép.

A Masquerade Ball keserédes darab, amely után szinte kabátot kívántam, olyan fagyos a hangulata. Csakúgy, mint általában a lemez során, itt is változatos a hangszerelés, még kasztanyetta is felhangzik két csámcsogás között, amellyel vélhetően a vérszívást próbálják demonstrálni. A Save Me-ben kap először nagyobb szerepet a női ének, a verzéket váltakozva énekli meg Jorn és Lena Floitmoen. Ez az énekhang hallható az azt követő River Of Tearsben is, aminek váza valaha tutira egy Wig Wam-dal lehetett, teljesen úgy szólal meg, ám a középrészéhez érve azért jóval nagyobb ívű már, mint egy sima, könnyed hard rock-szám. Holter a nagy Malmsteen-szerű virgába finoman beleszőtte Albinoni G-moll Adagióját is (halld még: Far Beyond The Sun). A lemez egészét áthatja egyébként ez a borongós atmoszféra, emiatt és az összetett dalok miatt is sokszor meg kell hallgatni a művet, hogy a végére összeálljon az alkotók mondanivalója, és most nem a szövegre gondolok, hanem a szerzemények alkotta egészre. Annak kétségkívül könnyebb dolga lesz, aki szereti Lande hangját és melódiáit, mert százféleképpen tud megszólalni, és az adott hangulatnak megfelelő dallamokat is remekül tudja prezentálni a mester.

A Queen Of The Dead című számban kapunk először igazi, sziporkázó gitárszólót, ám a színházra figyelve fel sem tűnik annyira a hiányuk. Az Into The Dark ismét Lenának oszt főszerepet, itt a hölgy hagyományosabb, darálósabb heavy metal környezetben szólal meg, nagy villantásra nem kerül sor semmilyen téren. Ugyanakkor az ezt követő True Love Trough Blood egy instrumentális szám, amely epikusabb hangulatban fogant, van benne klasszik futam, tempóváltások és tekerés gazdagon, talán túlontúl is eklektikusra vette a figurát Trond. Az Under The Gun szinte egy az egyben lehetne a második Wig Wamon, szinte hangról hangra ismétlődnek Glam (Age Sten Nilsen) dallamai. Oda se neki, szeretjük az ilyet bármilyen formában. Az album végére még jutott a nyitó Hands Of Your God című darabnak egy kissé másképp hangszerelt változata, hangulatos keretbe foglalva a művet.

Eleinte kissé idegenkedve fogadtam a Swing Of Death lemezt, nehezen találtam benne fogódzót, csak pár dallamfoszlány, de inkább csak hangulatok maradtak meg bennem. De mint minden jó lemez, ez is fokozatosan mutatja meg magát, és ugye az is tud kellemes lenni, ha a szépséget keresni kell. A Dracula alapvetően jól sikerült alkotás, amely a figyelem megadása után tud örömet szerezni. A változatosság mögött rejtőzik a fogóssága, ugyanakkor hadd idézzem meg a meglehetősen régi, de nagyszerű Nostradamus produkciót Nikolo Kotzevtől, amelyben Jorn Lande szintén markáns részt kapott – szóval valami olyasminek örülnék leginkább, ha már szerepeket és eseményeket örökítünk meg zenében. Az a fajta összetettség, zenei kimunkáltság azért ebből a Draculából hiányzik.

 

Hozzászólások 

 
#9 Gábor 2020-02-25 23:33
Idézet - Tom:
Idézet - Nűnű:
Nekem is bejött, ez a tipikusan 8 pontos lemez, most gyakran előveszem, tetszik, de hosszú távon nem lesz klasszikus.
(Bár, valószínűleg, évekkel később elővéve is kellemes hallgatnivaló lesz)

négy hónap után újból elővéve, azt kell mondjam, kellemes hallgatni való, egyet kell értsek magammal :)


Öt év után elővéve még mindig hasít a lemez, kitűnő alkotás!
Idézet
 
 
+2 #8 Tom 2015-07-29 23:20
Idézet - Nűnű:
Nekem is bejött, ez a tipikusan 8 pontos lemez, most gyakran előveszem, tetszik, de hosszú távon nem lesz klasszikus.
(Bár, valószínűleg, évekkel később elővéve is kellemes hallgatnivaló lesz)

négy hónap után újból elővéve, azt kell mondjam, kellemes hallgatni való, egyet kell értsek magammal :)
Idézet
 
 
+8 #7 James Smith 2015-03-11 04:50
Idézet - nekem8:
Kellemes időpazarlást kívánok annak, aki meghallgatja a lemezt. :)


Inkább a lemezre mint rád pazaroljuk az időt.
Jó lemez ez.
Idézet
 
 
+3 #6 shmonsta 2015-03-10 22:42
Engem rendszeresen elszórakoztat.
Idézet
 
 
+4 #5 Nűnű 2015-03-10 19:47
Nekem is bejött, ez a tipikusan 8 pontos lemez, most gyakran előveszem, tetszik, de hosszú távon nem lesz klasszikus.
(Bár, valószínűleg, évekkel később elővéve is kellemes hallgatnivaló lesz)
Idézet
 
 
+2 #4 Razco 2015-03-10 18:30
Nagyon jó album lett tényleg. Kiváló kritika!
Idézet
 
 
+1 #3 tamassap 2015-03-10 14:56
Lehet kritizálni, s joggal, de mégis csak hallgatom, hallgatom, különösen a River of Tears című szerzeményt :)
Idézet
 
 
+7 #2 nekem9 2015-03-10 12:23
Én imádom. :)
Idézet
 
 
-11 #1 nekem8 2015-03-10 10:27
Kellemes időpazarlást kívánok annak, aki meghallgatja a lemezt. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.