Shock!

december 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Deftones: Gore

deftones_cSzerintem nem volt ember a rajongótáborban, aki ne vonta volna fel a szemöldökét, miután elolvasta Stephen Carpenter nyilatkozatát arról, hogy ő valójában nem is akart gitározni az új Deftoneson, meg hogy szíve szerint más irányba haladt volna ezzel a lemezzel, mint társai. Az „ez az eddigi legjobb lemezünk!"- és „a keményebb részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak"-típusú, csúcsra járatott semmitmondások özönében olyannyira elszoktunk az őszinte beszédtől egy új album kapcsán (is), hogy egyből mindenki a banda jövőjéért kezdett aggódni. Aztán jött Chino Moreno, és kiderült, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, nincs semmi gond, csak a szokásos nézeteltérések, amik egyébként teljesen természetesek, ha valahol öt felnőtt ember dolgozik együtt. Csak valami furcsa indíttatásból egy csomóan szeretik azzal áltatni magukat, hogy a zenekarok élethosszig működő baráti társaságok, ahol kizárólag móka, kacagás meg közös mulatozás az élet. Persze...

megjelenés:
2016
kiadó:
Reprise
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 83 Szavazat )

A Deftones persze ettől függetlenül is jóelőre beharangozta, hogy kicsit más oldalról közelítettek most a melóhoz, mint a legutóbbi két alkalommal, és ez már elsőre is feltűnő lehet bárkinek, aki valamennyire képben van. A dolog utóbbi részét azért emelem ki direkt, mert némiképp kívülállóként írok a Gore-ról: nálam ez a csapat mindig is inkább az „elismerem", mintsem az „imádom" fiókba tartozott. Az első három-négy lemezt annak idején természetesen én is elég sokat hallgattam, de talán az egyetlen White Ponyt leszámítva egyik sem vált örök favorittá, noha mindvégig értettem, mitől került a Deftones különleges státuszba. Mert bizony abban vannak, és megérdemelten. Pont azért landolt nálam az új lemez, mert miközben a nemzetközi kritikák alapvetően pozitívak, a Shock!-stáb rajongói szekciója leginkább hümmögéssel, szájhúzogatással fogadta a Gore-t, és inkább nem akartak róla írni. Mégis a rockszíntér kevés szent tehenének egyikéről beszélünk, akiket a rajongók életükkel és vérükkel imádnak, ez itt tényleg kultusz, vagyis senkit sem hibáztatok, amiért meggyőződéses hívőként nem szívesen mondana róluk kevésbé jókat.

Kicsit azért érzem most hülyén magam, mert nekem műkedvelő Deftones-hallgatóként nagyon tetszik a Gore. Konkrétan jobban, mint gyakorlatilag bármi a zenekartól az említett White Pony óta, pedig objektíven nézve sosem lehetett komoly fogást találni rajtuk (talán leginkább még a Saturday Night Wristnél, de erről is megoszlanak a vélemények). Kétségtelen, hogy akinek a banda azon direktebb oldala jön be elsősorban, amit a Diamond Eyes meg a Koi No Yokan képviselt, az elsőre talán kevésbé lelkesedik majd ezért az albumért, nekem viszont nem voltak előzetes elvárásaim, így már az elsőként kihozott, a lemezt is indító Prayers / Triangles is simán és érdek nélkül bejött. Nagyon jellegzetes, összekeverhetetlen Deftones finoman úszó gitárhangok és a szintén védjegyszerűen robbanó riffelés kettősségével, Chino lebegősen finom dallamaival – a refrén egyenesen szívbemarkoló, fájdalmasan szép, egyszóval nagyon meggyőző formában tükrözi vissza a banda egyik arcát a dal. Viszont már itt is kiviláglik, ami aztán később be is bizonyosodik: a zenekar most inkább elmélkedősre vette a figurát, és ez a domináns. Ami kétségtelenül nem könnyíti meg a lemez befogadását, nekem is kellett pár hallgatás, mire igazán ráakadtam a hullámhosszra. És valószínűleg a zenekar metalosának számító Stephennél is ez lehetett a fő probléma. Súlyos lemez a Gore, csak másképp...

Mint ebből is sejtheted, az albumot leginkább egyvégtében érdemes hallgatni, és így is elsősorban éjszaka, illetve hajnalban működik a legjobban. Akadnak persze egyértelmű csúcspontok, de mégis inkább lemezszerű a formátum: a Prayers / Triangles után a doomosan radírozó riffekre és Chino álomszerű énekdallamaira épülő Acid Hologram, majd az übersúlyos, legzúzósabb Doomed User után a Geometric Headdress zaklatott elszállása a felvezetés a vízválasztóként is tekinthető Hearts / Wires előtt, amely utóbbi megnyitja az album mélyebb, kísérletezősebb szakaszát. Ez a furcsán remegő hangzatokat, new wave-esen pulzáló-cseppenő gitárhangokat is alkalmazó, majd keserűen szép refrént villantó szám már elsőre is szemet szúr, utána pedig további különlegességek érkeznek. A Xenon szétmaszatolt, már-már poposan fülbemászó alter-metalja mindenképpen ilyen, az (L)MIRL hallatán azonban egyenesen a U2 meg a The Cure ugrik be az embernek, viszont még így is hamisítatlan Deftones a végeredmény. Nem tudom, hogy csinálják, de működik... A Jerry Cantrell vendégeskedésével ékes Phantom Bride nem ennyire radikális, ám itt is a banda szép-törékeny-filozofikus énje domborodik ki (tényleg akad benne némi Alice In Chains-íz is). Azért persze a súly sem hiányzik a felkavaró Pittura Infamante, a hatalmas Chino-üvöltésekkel, alsónadrágot rezegtetően pincébe hangolt gitárokkal kábító címadó és a záró, bivalyerős Rubicon révén. Utóbbi testesíti meg talán legtökéletesebben a két vonal közötti átmenetet.

Mint mondtam, kicsit furcsa, hogy ennyire elkapott ez az album, miközben mondjuk az anyánk által istenített előző kettőt nem hallgattam sokat, de ha valami ösztönösen tetszik, akkor nem fogok ellene hadakozni csak azért, mert más szögegyenest másképp látja a helyzetet. Garantáltan sokat vitázik majd a tábor a Gore-ról a következő években, de hát ez már csak így szokott lenni az efféle csapatoknál – nálam most, 2016 áprilisában abszolút betalált ez a kicsit filozofikusabb, álmodozósabb, ködösebb Deftones. Hangulatzenének hangulatzene, de a minőségébe nem lehet belekötni.

 

Hozzászólások 

 
#14 GTJV82 2019-11-22 20:20
Meglepő módon nagyon tetszik a lemez... :) Fura, mert a kisérletezősebb , kevésbé direkt albumok közül a Saturday... anno sem kapott el, és azóta sem nagyon vettem elő. Ellenben a White Pony talán a kedvencem tőlük. Nekem spec. mind a Diamond Eyes, mind a Koi No Yokan 10/10, így féltem picit, hogy nagyon másnak festette le Chino és Stephen is.
Ennek ellenére valami iszonyúan elkapott a hangulata, nagyon tetszik. Érzéki, mély, súlyos, Deftones, na. Imádom. :)
És a borító is szenzációs!
Idézet
 
 
+1 #13 cápaidomár 2017-09-07 12:24
Minden Deftones album az éjszakának szól. Hol jobban, hol kevésbé, de amikor ezt a nyári éjszaka a városban hangulatot hozzák, akkor a legjobbak.

Zene a baglyoknak.
Idézet
 
 
+1 #12 ManiacNebula420 2017-08-24 18:50
Nekem a Diamond Eyes és a Koi No Yokan iszonyatosan bejött.
És ez is imádom a Goret!!!Nem annyira kevés a kemény szám 6-7 a gyenge számok is rettentő jók imádom 10/10
Idézet
 
 
-10 #11 methanor 2016-05-12 18:29
Még a legrosszabb lemezeket is végig hallgatom egyszer minimum.Ezt képtelen voltam.Ötlettelen erőlködés. Semmi sem fogott meg benne....nagyon nagy nulla....
Idézet
 
 
-2 #10 trollmagnet 2016-04-26 05:08
Hát, sajnos ez jóval gyengébb eresztés mint a Koi No Yokan volt....
(pedig nekem a Diamond Eyes nem is jött be)

A Doomed User kivételével egyik számot sem tudtam megkedvelni, ami már nagyon rég fordult velem elő Deftones lemez esetében
Az "albumot egyben érdemes hallgatni" ponthoz: ahhoz sajnos nem elég erős a matéria most
Persze nem akarom elvitatni a dalszerzői képességeket tőlük, sok nagyon ötletes megoldás van itt, csak sajnos nem áll össze egy kerek egésszé, olyan mint egy konceptalbum ami a végére mégsem válik annyira konceptté

Sztem ez 3/5 vagy 6/10, bocsi
Idézet
 
 
+6 #9 Azki 2016-04-25 13:28
Úgy vettem észre, hogy azoknak nem tetszik az új, akiknek az előző kettő bejött. Nekem sajnos nem sikerült annyira megszeretnem se a Diamond-ot, se a Koi No Yokan-t, mint a régebbieket, és én a dallamvilágban érzem a különbséget. Az a két album teljesen más verzéket és refréneket hozott, mint amit eddig megszoktam tőlük és nem tetszett (nem azért, mert más, hisz minden albumuk más), egyszerűen nem másztak a fülembe a számok. Viszont az új az nagyon betalált. Nyilván ők is öregednek és lassulnak, de így kell stílusosan csinálni :)
Idézet
 
 
-1 #8 Eyehategod 2016-04-25 10:05
Ez nem nu metal sem alternativ rock..ez vmi nu pop.. Stef pedig elrepült a flamingókkal csak remélni tudom h visszatalál..
Idézet
 
 
+1 #7 notreadam 2016-04-23 18:34
Így egy két hallgatás után gyengébbnek és kuszábbnak érzem az előző albumnál.Nem üt egyenlőre akkorát, ami nem jelenti azt, hogy később nem érhet be az anyag nálam.Bár én még mindig az Around The Fur / White Pony kettőst favorizálom.
Idézet
 
 
+4 #6 Scud 2016-04-23 15:59
Idézet - matheus:
Nem hittem volna, hogy egy Deftones albumról ilyet fogok írni, de számomra csalódás.
A Diamond Eyes slágerparádéja és a progresszívebb, utaztatósabb megközelítésű mestermű, a Koi No Yokan után ez baromi kevés. Ők talán az egyetlen banda, akik képesek lettek volna megfejelni az (szerintem legzseniálisabb ) előző lemezt, de valószínűleg szándékosan nem abba az irányba mentek, és hát szerintem zsákutcába értek. Hacsak nem kezdenek el post-rockot játszani mostantól, bár arra meg ott van a Palms projekt.
A hangzás borzasztó, de tényleg. Abe dobjai olyan tompák és kásások hogy el se hiszem. Pedig eddig az összes lemezüknek sikerült bivaly hangzást kreálni, pláne az előző kettőnek.
Nem azt mondom, hogy hallgathatatlan , mert Deftones, tehát 7/10-ről minimum indul, de szerintem egyértelműen az életművük leggyengébbje a Gore.
Vannak hihetetlenül eltalált pillanatok is: a Prayers/Traingles versenybe szállhat az egyik legjobb Deftones dal címért, pedig faék egyszerűségű. A Hearts/Wires szintén baromi jó, bár nem egy Beauty School... A Phantom Bride zseniális. Viszont vannak dalok, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni: a Pittura Infamante/Xenon páros. Néha úgy éreztem, hogy legszívesebben skippelném őket, de aztán azzal győzködtem magam, hogy ez Deftones, nem csinálunk ilyet. Utána felüdülés a (L)Mirl Tool-szerű lüktetése, na meg a címadó.
Szóval meg tudom érteni Stephen-t, de talán a következő lemezen majd ő kerül jobban középpontba. Vagy befejezik az Eros-t és akkor örökre az adósuk maradok.


Mintha Chino vmit nyilatkozott volna az Eros kiadásáról, de nem kötnèk rá fogadásokat, h valaha kidobják. Max ha feloszlanak ès adósak lesznek a kiadónak mèg egy lemezzel. Amúgy a 2003-as lemez is elèg megosztó volt.
Idézet
 
 
+6 #5 Maradonnna 2016-04-22 16:04
egy szép kövér 10es :)
Idézet
 
 
+4 #4 matheus 2016-04-22 13:55
Nem hittem volna, hogy egy Deftones albumról ilyet fogok írni, de számomra csalódás.
A Diamond Eyes slágerparádéja és a progresszívebb, utaztatósabb megközelítésű mestermű, a Koi No Yokan után ez baromi kevés. Ők talán az egyetlen banda, akik képesek lettek volna megfejelni az (szerintem legzseniálisabb ) előző lemezt, de valószínűleg szándékosan nem abba az irányba mentek, és hát szerintem zsákutcába értek. Hacsak nem kezdenek el post-rockot játszani mostantól, bár arra meg ott van a Palms projekt.
A hangzás borzasztó, de tényleg. Abe dobjai olyan tompák és kásások hogy el se hiszem. Pedig eddig az összes lemezüknek sikerült bivaly hangzást kreálni, pláne az előző kettőnek.
Nem azt mondom, hogy hallgathatatlan , mert Deftones, tehát 7/10-ről minimum indul, de szerintem egyértelműen az életművük leggyengébbje a Gore.
Vannak hihetetlenül eltalált pillanatok is: a Prayers/Traingles versenybe szállhat az egyik legjobb Deftones dal címért, pedig faék egyszerűségű. A Hearts/Wires szintén baromi jó, bár nem egy Beauty School... A Phantom Bride zseniális. Viszont vannak dalok, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni: a Pittura Infamante/Xenon páros. Néha úgy éreztem, hogy legszívesebben skippelném őket, de aztán azzal győzködtem magam, hogy ez Deftones, nem csinálunk ilyet. Utána felüdülés a (L)Mirl Tool-szerű lüktetése, na meg a címadó.
Szóval meg tudom érteni Stephen-t, de talán a következő lemezen majd ő kerül jobban középpontba. Vagy befejezik az Eros-t és akkor örökre az adósuk maradok.
Idézet
 
 
+4 #3 Draveczki-Ury Ádám 2016-04-22 12:48
Idézet - Dead again:
Szuper lemez lett.

OFF

Zakk Wylde albumáról is várható kritika, ugye?

Persze.
Idézet
 
 
+4 #2 Dead again 2016-04-22 12:05
Szuper lemez lett.

OFF

Zakk Wylde albumáról is várható kritika, ugye?
Idézet
 
 
+13 #1 lcs 2016-04-22 08:17
Tényleg jó, eddig az év albuma nálam. 10/10
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.