Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stephen Carpenter és az új Deftones: „Nem ezt vártam, nem ezt akartam”

0224defÁprilis 8-án hozza ki a Warner a Deftones új albumát, amely a Gore címet kapta, és az előzetes nyilatkozatok szerint nem igazán hasonlít a banda utolsó két anyagához, a 2010-es Diamond Eyeshoz és a 2012-es Koi No Yokanhoz. Mint egy friss interjúban most Stephen Carpenter gitáros elárulta, a zenekarban nem is volt feltétlenül egyetértés az új irányt illetően…

„Szerintem arra vagyok a legbüszkébb, hogy egyáltalán játszom ezen a lemezen, mert eleinte nem is nagyon akartam játszani rajta”, adott meglepő választ Stephen az Ultimate Guitarnak, amikor arról faggatták, mire a legbüszkébb az új Deftones-mű kapcsán. „Már csak nagyon későn kapaszkodtam bele a dologba, így ha végigtekintek a dalokon, bizony mindegyik komoly kihívást jelentett számomra. Amikor ugyanis mindenki hozta az ötleteit és írtuk a dalokat, a megszületett dolgok, a többiek ötletei őszintén szólva nem váltottak ki belőlem különösebb érdeklődést. Nem abban a stílusban fogantak, nem úgy szóltak, amit én reméltem volna. Nem ezt vártam, nem ezt akartam. A zenekarom elindul egy adott irányba, én pedig jelenleg egy másikba tartok. Persze ettől még sosem hagynám el a csapatot, amit én alapítottam, de a zenekar bizony elkezdett elhagyni engem. És erre bizony nem tudok hatni sem. Persze az idő nagyrészében ettől még remekül érzem magam, de ettől még ez a lemez nagy küzdelem árán jött létre. Akadnak bizonyos nehézségeink, amiket nem szeretnék a szőnyeg alá söpörni, de azt egyelőre nem tudom, miként alakulnak majd a dolgok a jövőben. Azzal viszont tisztában vagyok, mit fogok és mit nem fogok csinálni. És bizonyos dolgokat nem fogok csinálni a jövőben, mert egyszerűen nem értek velük egyet.”

deftones_cInkább nem is próbáljuk megfejteni, mit jelenthet vagy mit nem jelenthet mindez, remélhetőleg a végeredményen azért nem hallatszik majd a zenekaron belüli széthúzás…

A dallista az alábbi:

01. Prayers/Triangles
02. Acid Hologram
03. Doomed User
04. Geometric Headdress
05. Hearts/Wires
06. Pittura Infamante
07. Xenon
08. (L)MIRL
09. Gore
10. Phantom Bride
11. Rubicon

Az anyagon Jerry Cantrell is vendégeskedik majd egy számban.

 

Hozzászólások 

 
#8 RobertThorn 2016-02-25 06:31
Ki tudja. Lehet az a Justin Bieber lemez már nem csak Chino kocsijában szól, hanem alkalmanként a próbaterem hifijében is.
Aztán gondolta ÁcsPista, hogy most már konkrétabb jelzésre van szükség.
Idézet
 
 
-5 #7 pupák 2016-02-24 14:09
Az meg a másik, ha ehhez képest fasza lesz a cucc és sikeres akkor ez a faszi tök fölösleges oda... hülyéje inkább kussolt volna vagy kocsmába mondta volna el a nyomorát egy üveg sörnek...
Idézet
 
 
+3 #6 Harek 2016-02-24 12:58
Inkább az a gáz, hogy nem beszélnek meg egy ilyen dolgot rendesen egymás közt, hanem megy a médiába csócsálásra egy ilyen durva beköpés. Ez - főleg a rajongókkal szemben -tiszteletlen szarkeverés, semmi több. Mert én rajongóként, aki igenis nagyon várom az új és akármilyen lemezt, egyáltalán nem érzem magam ettől jobban, sőt. Az utolsó két lemezt hallgatva roppant büszke vagyok az előtte hosszú ideig téli álmát alvó csapatra. De ez most mi??! Stephen biztos tudja... Egyáltalán miért csak nagyon későn ért oda az Ő saját bandájának az új lemezének a megírásához??? Miért nem arról beszél? Ezek után az engem jobban érdekelne.., ha Ő egy ilyen nyilatkozatot megenged magának...
Idézet
 
 
+3 #5 Codename333 2016-02-24 11:10
hááát nem is tudom.Az egy dolog h kimondta h maradni szeretne a Deftones-ban de attól még ez eléggé "kilépős" duma. Nehéz szívvel lélekkel játszani oylan zenét amit amúgy nem akarsz....„Szerintem arra vagyok a legbüszkébb, hogy egyáltalán játszom ezen a lemezen, mert eleinte nem is nagyon akartam játszani rajta”....ez kicsit vad szerintem :D
Idézet
 
 
+1 #4 cápaidomár 2016-02-24 08:39
Korábban is akadtak széthúzások, aztán ki is lábaltak belőle, de inkább én sem fejtegetném ezt a ködös nyilatkozatot. Nekem a Diamond Eyes nem tetszett, az utána következő annál inkább, úgyhogy elvárásaim nincsenek, csak várakozom. :-)
Idézet
 
 
+26 #3 Piranha 2016-02-24 08:30
Hát még mindig jobb kimondani amit gondol mint cukrozni a taknyot mint a zenekarok 99%-a.
Idézet
 
 
+6 #2 Sanctus 2016-02-24 07:39
Vannak, akik képtelenek melodráma nélkül dolgozni.
Idézet
 
 
+5 #1 RobertThorn 2016-02-24 07:17
Hááát..
Tényleg voltak már húzósabb kislemezeik ennél.. :S
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.