Shock!

Elég ellentmondásos egy zenekarnév, nem? És ki tudja milyen zenét rejt. (Egyébként már a harmadik lemeznél tart a csapat, viszont ez az első rendes kiadónál.) A kiadói infólap szépen rájuk biggyesztette a goth'n'roll címkét, ez valami újfajta stílus - vagy mi - állítólag a gótikus metalt keverik a nyers rock'n'rollal.

Fene tudja, ebből csupán a rock'n'rollt lehet felfedezni, hogy gótikus meg melankolikus lenne, az azért elég merész kijelentés. A nyers, lendületes rockos dalok inkább egy motoros találkozón sütnének, mint egy gothic esten. Például. Bár ki tudja, egyik-másik dalban megbújik az a tipikus svéd dallamvilág, tudjátok, olyan szomorkás, szívszaggató bánatfelhő. Lehet vakargatni a fejeket, most akkor mi is ez? Göteborgi fém, nyakon öntve egy kis Motörheaddel? Valami ilyesmi.

Anders Strokirk, a whiskybe áztatott torkú énekes/gitáros a mozgatórugója a csapatnak, aki szövegeivel ellentétben elég vidám fickó lehet - már csak a borítóban látható képek alapján is. 11 dalon terelget végig, én cirka a negyedik dalnál kaptam el a hangulatot, az addig bennem torlódó "mi a fene ez?" átadta magát a szórakozásnak. Mivel ez a Blackshine lényege; szórakoztatni akarnak, szó sincs itt világmegváltásról, csak húzós, fura hangulatú nótákat pottyantanak a fülünkbe. Ez ellen nem tiltakozom. Viszont a borító rém ízléstelen.