Lassan nem lehet talpalatnyi helyet lelni Finnországban anélkül, hogy rá ne lépjünk egy metalbanda valamely zenészének kislábujjára. Ezen mintha már lamentáltam volna régebben, talán csak más ország esetében... A tendencia mindenesetre üdvözlendő.



Ha valaki egy évtizedet lehúz a világ legjobb death metal zenekarában a világ legnagyobb death metal gitárosa mellett úgy, hogy még saját dalai is felkerülnek az adott banda lemezeire, az aligha pite zenész. Erik Rutan képességeit tényleg azzal lehet a legjobban illusztrálni, hogy a Morbid Angel három albumának fényét is emelte eszement gitárjátéká...
Annak ellenére, hogy a Nuclear Assault mindig is az amerikai thrash színtér második vagy még inkább harmadik ligájában játszott, a nyolcvanas évek végén volt pár egészen jó lemezük, gondolok itt olyanokra, mint az 1988-as Survive vagy az 1989-es Handle With Care. Aztán a kilencvenes években, csakúgy, mint jó pár társuk, ők is eltűntek szépen a süll...
Tavalyi megjelenésű a Central, melyen három dal hallható, a szokásos nem túl meggyőző sounddal, de sebaj, mert az első nóta már mérföldekkel jobb, mint bármi, amit eddig hallottam a csapattól - bár az ének itt is kikerget a világból... Nem kellene egy új énekest keresnie a csapatnak, ha ilyen sok év után sem megy a dolog?...
Ki nem állhatom a placebo dolgokat. (Nem a zenekarra gondolok, bár való igaz, hogy azt sem.) Nem iszom szénsavmentes ásványvizet, nem kavargatok koffeinmentes kávét, még a cola lightot is a boltok polcain hagyom. Az alkoholmentes sör meg ugye egyértelmű. És nem szeretem a film nélküli filmzenéket sem.
Remélem, hogy Scott Reedert azért egyetlen olvasónak sem kell bemutatni. Az az ember, aki játékával, de még inkább egész személyiségével markáns szerepet vállalt az alapbanda The Obsessed és az isteni Kyuss sikeressé, majd legendává válásában, az maga is élő legenda lenne akkor is, ha egész hátralévő életében nem csinált volna semmi mást, csak bal ...
Nem tartottam különösebben nagy ötletnek, óriási durranásnak, amikor először hallottam arról, hogy Dioék a teljes Holy Diver lemezt előadják a 2005 végi angol turnén. Egyrészt az album 9 dalából szinte az összes folyamatosan műsoron volt az utóbbi huszoniksz évben, másrészt meg erősen nosztalgia-jellege volt a dolognak.
A Seven Witches Jack Frost, a fanatikus, munkamániás gitáros-dalszerző bandája. Frost az elmúlt években számos helyen felbukkant (Speeed, The Bronx Casket Co., Savatage, stb.), de nyugodtan mondhatjuk, hogy a Witches a fő terepe. Itt teljes mértékben ő a főnök, s hogy elég keményen foghatja a többieket, bizonyítja, hogy az ezzel együtt már hat leme...
Egy eredetileg 2002-ben kiadott split EP bizonytalan célú tavalyi újrakiadása ez az Earache-től, rajta az amerikai death metal májszter Misery Index, és amennyiben információim nem csalnak, már évek óta öngyilkosságot elkövetett, de legalábbis a tetszhalál állapotában leledző Commit Suicide nevű pittsburghi grindcore fogat három-három nótájával.
A gót, dark és black zenékkel foglalkozó Aeternitas Tenebrarum Music Foundation elég sok apró csapat útját igazgatja; ezek közé tartozik a Melencolia Estatica is. Sajnos a honlapokon szinte nullával egyenlő az az információ, amit be lehet szerezni, ezért szigorúan csak a fülemre voltam kénytelen hagyatkozni.
No, itt egy album, ami tavalyi keltezésű, mégis idén májusban jutott el hozzám, a legvaksibb véletlennek köszönhetően. Ez azért szomorú, mert javában ott kellett volna virítania az év végi listámon - még az sem kizárt, hogy dobogós helyen... Szerencse, hogy a CD-k nem romlanak meg egykönnyen, a penész és a lábgomba sem hat rájuk.
Hogy mi köze a habzó szájú, delíriumban portyázó északi harcosoknak az ausztrál kontinenshez? Nem tudom. De aki a The Berzerker lemezét meghallgatja - meg tudja hallgatni -, az kaphat némi képet az őrjöngés eme válfajáról. Csak hogy egy rövid idézetet lopjak ide a banda honlapjáról: "az emberré válásra adott legextrémebb válasz"... Hm.
Az Astral Doors nagyjából a Hellfueleddel párhuzamosan bukkant fel, és amellett, hogy mindketten svédek, közös volt bennük, hogy gyakorlatilag az egész rocktörténelem során soha korábban senkinek nem sikerült olyan tökélyre fejlesztett módon dalokat írnia egy klasszikus előadó stílusában, mint ennek a két csapatnak.
Nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen, aki szerint épp ideje volt egy Slipknot koncertlemez megjelentetésének. Annak ellenére, hogy csupán három stúdiólemezt adott ki ez a világ egyik legeldugottabb pontjáról (legalábbis Amerikában biztosan annak számít Des Moines) zenekar, mégis minden rajongó egyöntetűen rávágná, hogy a Slipknot ereje igazán élő...
A svéd rock'n'roll vonal újkori nagyjai közül a göteborgi Hardcore Superstar eddig némileg kevesebb figyelmet kapott, mint a Backyard Babies vagy a Hellacopters, de könnyen lehet, hogy ezzel a friss lemezzel hosszabb távon változhat a helyzet, a figurák negyedik albuma ugyanis pont abban bővelkedik, amit az említett két banda újabb keletű anyagairó...
A lassan fél évtizedes múltra visszatekintő fővárosi CsakazértiS rap'n'rollként definiálja saját stílusát, ami bemutatkozó lemezük alapján teljesen korrekt meghatározás: kellően vastag gitárokkal telepakolt, rappelős, de néhol dallamosabb refrénekkel színesített, scratch-es, effektes megfejtésekkel is bőven megpakolt zenét játszanak szókimondó szöv...
Nem tudom, mi lehet Finnország titka, de az tagadhatatlan tény, hogy északi rokonaink ontják magukból a jobbnál jobb zenekarokat. A Torture Killer esetében is mi történt? Néhány death metalos arc leült a próbateremben és buzgó sörözgetés mellett nekiláttak Obituary és Six Feet Under számokat játszani (még mondja valaki, hogy a sör butít...).
A teljes ismeretlenség homályából talált rám a Koroded, akiket általában "lemetalcore"-oznak, ennek ellenére nekem inkább az extrém metal ugrott be inkább a zenéjükről, az első számról konkrétan a Fear Factory. (Illetve később is eszembe jutott pár helyen, főleg az utolsó nótánál, ami elmehetne tiszteletbeli FF dalnak is, hehe.)