Shock!

december 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rage: Speak Of The Dead

Mikor öt évvel ezelőtt Peavy és csapata elkészült a Welcome To The Other Side-dal, az új hangzásban a klasszikus hangszerek már nem jutottak szóhoz, de Herr Wagner már akkor sem tartotta kizártnak, hogy egyszer még jó hasznát veszi a Smolski család komolyzenei műveltségének.

megjelenés:
2006
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Talán már az is jelzésértékű volt, hogy a két barna album után megint egy kék következett, majd itt van előttünk az aktuális korong, melynek borítója a XIII-hoz hasonlóan HARAGOSzöld színben pompázik. A visszakanyarodást erősítik a koponyák és a régi logo is, de egyben világosan kinyilatkoztatik az is, hogy a halottak már nem a régi nyelven (Lingua Mortis) szólalnak meg - ezt az angol tükörfordítás is bizonyítja, és ott vívja az elmúlt években modernizált Rage-szörnyeteg is haláltusáját egy kereszten. Azonnal bizonyítást nyer azonban, hogy az ő halála ugyanúgy csak tetszhalál lehet, mint eddig a klasszikus hangszereké, igaz, erre nem fogunk egyből rájönni...

Meglepő, hogy az album mindjárt a monumentális klasszikus darabbal kezdődik - az Iced Earthnek talán jobban igaza volt, mikor legutóbbi lemezén ezt a végére tette - mely Suite Lingua Mortis címmel nyolc tételen és 22 percen át tölti be az étert és a lemezt a "halál és a lányka" közismert témáját feldolgozva. Hiába no, milyen is lett volna, ha Peavy nem ragadja meg ismét az alkalmat, hogy hangot adjon kedvenc "haláli" témáinak itt, és más számokban is - meg arra is, hogy hamleti pózban jelenjen meg a már megszokott önálló fotón.

Az egyes tételek címei igen sokatmondóak, már a kezdet kezdetén is: a Morituri Te Salutant fúvós fanfárjai valóban "bevonulós" hangulatúak, és egy, a címével releváns témájú filmben is jól megállnák helyüket. A következő Prelude of Souls-ban aztán Viktor először a billentyűk, majd a húrok közé csap, és elkezdődik a furcsa versenymű zenekarra, Viktor Smolski-ra és Mike Terrana-ra. A zenekar ugyanaz, akikkel a Bach-átdolgozások is történtek: a minszki "Inspector" szimfonikusok (akik a legutóbbi Lacrimosa-album két számában is közreműködtek "Viktor Smolski szimfonikus zenekar" (sic!) néven). Itt, és a következő két számban (Innocence és Depression) is már az említett új nyelven szólalnak meg a halottak: Viktor zenei nyelvén, ami nem mindig egyezik meg azzal, amit Christian Wolff szólaltatott meg egykoron. Ebben pedig benne van a Majesty And Passion, az előző két Rage, és végül a Heretic baljós hangzású vonós témái is. Sőt, még az is érződik, hogy belorusz barátunk a S&M (azon belül is főleg a Master Of Puppets) és a Moment Of Glory hallgatását sem hanyagolta az utóbbi időkben...

Mindezek után egy újabb klasszikus - ráadásul Wagnert (nem, nem Peavyt, a másikat...) idéző - bevezetővel jön az első csúcspont: a No Regrets, amely gépies hangzatainak köszönhetően mindjárt mázsás súlyokkal csap le, és ehhez a súlyossághoz a továbbiakban is tartja magát - de ezeket mégis enyhítik Peavy nyugodtabb énektémái, és a keleties hangzást adó klasszikus hangszerek. Majd a refrénnel egy hatalmas, Savatage-t idéző progresszív himnusszá teljesedik ki, amihez egy illően széles ívű gitárszóló is társul. Talán itt is lehet legjobban a korábbi Lingua Mortis-t is felfedezni - de azért az Innocentben is néha lehet érezni például egy kis Days Of Decembert. A következő átkötés címe is sokat mondó: a Confusion először Maidenes témákat feszeget, majd ismét megszólal a talk-box ami eddig nem volt megszokott instrumentum Viktorunk esetében, de aztán csak visszakanyarodik az előző albumok és a korai szóló-ötletek által kitaposott útra. Majd ismét egy kis Heretic-es vonós baljóslat, Black néven, s a végére már csak egy marad: Beauty - a Szépség! Igen, így nagybetűvel! Az, amire nagyon is képesek tudnak lenni régi "haragosaink", de a Welcome To... óta eltelt négy év során méltatlanul hanyagolták, mind élőben, mind CD-n (leszámítva a jubileumi turné igen hamar elsikkadt akusztikus blokkját, és a néhány - csak Peavy honfitársainak kijáró - unplugged koncertet, meg a Shadows-t és a Falling From Grace egy-két részét). Most végre kapunk egy kicsit hosszabb pótlást - először unplugged formában, majd egy csodálatosan szép gitárszólót, és mindezek mögött a legfinomabb vonósokat! Mikor pedig mindez elhalkul, ismét egy "nagy" klasszikus témával térnek meg a halottak végső nyughelyükre...

... És elkezdődik az, amivel az eddigi néhány évben aratta sikereit a "világválogatott". A három turné, a fesztiválok és kisebb-nagyobb más koncertek, valamint ezek megörökítése, és az előző két igen ütős stúdióalbum azonban már igen magasra helyezte a lécet, amit igen könnyedén teljesítenének az erővel teli számokkal, amelyek mindegyikében jobbnál jobb kórusok és szólók kaptak helyet, csak éppen az eddig hallott Lingua Mortis-szal még feljebb tolták maguknak a mércét. Azt pedig már csak a számok egy része veszi könnyedén: például a Soul Survivor, a Full Moon és a Turn My World Around. Utóbbiba igen szép cselló-aláfestés is került Viktornak köszönhetően. Sok számba azonban kerülnek kisebb-nagyobb disszonanciák: "ugrálós" témák, meg néha igen csúnya pergőhangzás, amiről csak remélni lehet, hogy mindössze csak Terrana baromkodásai közül egy. Szokatlan egy kicsit - de azért nem rossz - a két Viktor szerezte szám is (No Fear, Kill Your Gods), melyek amellett, hogy modern megoldásoktól sem riadnak vissza, igen gyakran demonstrálják alkotójuk másik kedvenc időtöltését, s így eléggé "versenyzős" tempót vesznek fel. A végére még ott a címadó, aminek szövege biztosan jól meg fogja osztani Jenkiföld lakóit, de ettől még nem kellett volna zárótételnek odatenni...

De még ennek a második résznek a fényében sem mondhatja azt senki, ha ezen album mellett dönt, hogy a harag (azaz Rage...) rossz tanácsadó! Aki pedig kedvét leli a bónusztrackes CD-kben (és nem érez krónikus kétoldali utálatot a digipack iránt), az az európai extra verzióban a No Fear klipjét és a Full Moon német és spanyol verzióját kaphatja kézhez. De készült külön japán és orosz változat is, amelyen az adott országok nyelvén szólal meg ez a dal - felülmúlva ezzel még Scorpionsékat is, hiszen japán és német Wind Of Change verzió nem készült...

Ha valaki elgondolkodna azon, hogy talán fordított sorrendben kellett volna a repertoárt felvenni, vagy mindjárt dupla albumot (avagy Opeth-módra két különféle CD-t kis időeltolódással) kellett volna kiadni mindkét stílusból több játékidővel, nem alaptalanul teszi. Ez a lemez viszont még az ilyen felhangok mellett is megérdemel nyolc pontot, ami egyben burkolt célzás is lenne a Peavy-művek felé, hogy hányas számból merítsenek némi inspirációt a setlistek és az új lemezek összeállításakor. Hisz akármelyik szóba jöhető metal-irányzatba soroljuk be az atomkori Wagner műveit, mindenképp olyan közegben kapna helyet, ahol értékelni szokták a lassú dolgokat is, amelyek az ő esetükben ugyanolyan jók és markánsak, mint az eddig bevált és bizonyított "dühöngések"!!! S már csak rajtuk áll, hogy ezt mikor veszik végre észre...

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.