Öntörvényű zene ez. Kicsit Coheed And Cambria, esetleg Tool - az előbbiekre mosolygásra késztető hangvételével, az utóbbiakra zenei megoldásaikkal emlékeztetnek. Coheedékra az ének is hasonlít valamelyest, ugyanaz a Geddy Lee-t Miki egérrel keverő mézesmázos, mégis hajlékony és érdekes orgánum röpköd összevissza a trükkös alapok fölött. 2004-ben már megjelent a lemez egy kisebb kiadónál, a Metal Blade újrakeverve és pár új dallal megspékelve újra kiadta.
Mit lehetne írni egy olyan válogatáslemezről, amely egyébként is tökéletes lemezek legjobbjait hivatott összegyűjteni? Mondjuk, hogy tökéletes. Persze sok mindenbe bele lehet ilyenkor kötni, hol ez a nóta és miért inkább az van rajta, és ez ugyan nagyobb videós sláger volt, annak viszont szebb a szövege. Meg miért nincs kis könyvecske Alanis lábnyo...
Nem hiszem, hogy lett volna olyan album, amit jobban vártam volna, mint a részben új felállású Arcturus cd-jét - persze az új Nevermore kivétel, de ők valahogy minden körülmény mellett kivételek. Utóbbi csapat albumában nem csalódtam, sőt, így érdeklődve vettem kezembe a most már Simen Hestnaessel felálló Arcturus friss lemezét.
Német metalcore csapat - talán nem is kellene folytatnom, mindenki tudja milyen klisékből, témákból áll a Six Reasons To Kill zenéje. Ez éppen az üvöltözős fajta, amiben vajmi kevés másfajta vokálrészt hallhatunk. Rendes éneklés nincs is.
Nem mondom, hogy elárasztott volna információval a Nuke, gyakorlatilag elirányítottak a weboldalukra, ahol informálódhattam róluk. Így is tettem. 2000-ben alakultak, de csak 2003-ban kezdtek komolyabban zenélgetni. Koncerteztek mindenfelé, új dobos is került a zenekarba, aztán a Parkplatzban rögzítették ezt a négy dalt tartalmazó EP-t 2005 év elejé...
Érdekes, de engem valahogy mindig a páros számú In Flames lemezek kapnak telibe. Nincs persze probléma a páratlanokkal sem, de ha Jesper Strömbladékat támad kedvem hallgatni, akkor ösztönösen a 90-es évek egyik alap európai metal albuma, a Jester Race, a személyes favorit Colony vagy a merészsége miatt is fokozottan rokonszenves Reroute To Remain u...
Az a ritka élmény ért, hogy a csomagomban leltem egy Earache-kiadványt. Ami azért meglepő, mert a fent említett kiadó jobbára elborult bandákat gyűjt az istállójába. (Elborult alatt értem például a Deicide-Morbid Angel vonalvezetésű csapatokat.)
Kellemes meglepetésként ért az Evildoer bemutatkozó lemeze. A csapat svéd és 2004-ben alakultak, még abban az évben feldemóztak néhány dalt, hogy kiadót keressenek, ami sikerrel is járt, hiszen a Scarlet Records thrash zenékre éhes részlege le is csapott rájuk jól.
Nem meglepő módon metalcore-t játszik a Ruhr-vidékről származó Machinemade God, akik stílszerűen jómunkásembereknek is tűnnek a fotók alapján. Többnyire. A csapat 2003-ban alakult és olyan nevek mellett volt lehetőségük koncertezni, mint a Born From Pain, Caliban, As I Lay Dying, a God Forbid, tehát nem az szürke eminenciások tábora nézhette őket v...
A Neuraxis története egészen 1994-ig nyúlik vissza, akkoriban alakultak meg Kanadában, már akkor dallamos, technikás, de igen brutális death / grind zenét szabadítottak a hallgatóságra. A most tárgyalt cd dupla, illetve tripla, mert újrakiadás, hogy ne csak a tengerentúlon ismerjék őket. Mondjuk ember legyen a talpán, aki kiismeri magát az ömleszte...
Az Earache nem csak a régi lemezeit dobta piacra a kanadai Neuraxisnak, hanem természetesen az új lemezt is ők gondozzák. A 10 dalt (ebben benne van már egy intro) tartalmazó korong csupán 35 percig tart, ám ez tökéletesen elegendő, ha ismerjük, milyen töménységű, sebességű zenével riasztják el a galamblelkeket.
Ha nem lett volna Nightwish, talán senki sem próbálkozott volna két annyira eltérő műfaji sajátosság összeboronálásával, mint az operaáriák és a true / power metal. Akkor még újdonságnak, meghökkentő erejű ötletnek tűnt ez a párosítás, de egyre több az epigon, és bizony a sokadik kópia már nemhogy az eredetiség csíráját sem hordozza, de kifejezette...
Na, úgy látom, ma jókedvű kritikák jutnak nekem - influenza közepette nem is baj. Bevallom néktek töredelmesen, 16 éves korom körül én is átestem a true metal fertőzésen. Volt, ami ebből meg is maradt, és bár sokan szégyellik, én attól még szívesen emlegetem az Iron Maident, a Helloweent. Azonban van pár olyan banda, amikért tinédzserkoromban majd'...
Gótikus metal Finnországból, még a nyáltengeren innen. Búgó (darkos) énekhang, tökösen egyszerű riffek, hatásvadász, szívfacsaró dallamok, a háttérben női vokál. Már az első számmal (Colder) széttépik azok lelkét, akik érzékenyek az ilyen hangulatokra. Telesírt papírzsebkendők veszik körül a kedves hallgatót, amit nem is hagynak annyiban, mivel a m...
Lemezmegjelenés előtti single, rajta a My Twin című nóta kétszer, zseniálisan borongós borítóval (a nagylemezé még jobb). Naszóval a My Twin először ugye normál verzióban került fel, aztán jön az " opium dub" mix, ami belassultabb, kütyüsebb, még fájóbb, mint az előző, metalgitározós. Nekem az utóbbi jobban tetszett. Amúgy meg az A Perfect Circle n...
Manapság igazán nem szenvedünk hiányt a hardcore alapú zenékből. Sajnos, vagy szerencsére, ezt ki-ki döntse el saját szájíze szerint. Ezt a stílust műveli a Since The Flood kvintettje is, ám ők azért egy kis fórral indulnak a siker felé (?) vezető úton.
A belga Angel Crew nem egy nyeretlen kétévesekből álló banda, hiszen az európai hardcore-színtér olyan ismertebb zenekarainak egykori tagjait tömöríti, mint a Backfire! vagy a Length Of Time. A One Life One Sentence a második lemezük, az első Another Day Living In Hatred címmel jelent meg 2001-ben.
Nem mondom, hogy óriási bizalmat gerjesztett bennem a zenekar neve, csakhogy aztán rápillantottam a pár szavas jegyzetemre, amit a lemezcímek mellé szoktam biggyeszteni első belefülelés után, és azt láttam, hogy: "komplex death, marha jó". Így picit nyugodtabban kezdtem végighallgatni a lemezt.
A kiadó már év elején kihozott egy black/death válogatást, amelyről írtunk is, ám úgy gondolták, hogy maradt még elég puskapor, azaz méltatlanul ismeretlen banda, akikből bizony még egy válogatást érdemes kihozni – így még tavaly év végén kiadták a második részt is. Nem kellett volna annyira elkapkodni. És már készül a következő válogatáslemez...
Elég csak egyetlen pillantást vetni a norvég hármasfogat lemezének borítójára, és máris tudjuk, milyen zenét játszanak. Bizony, ez valóban jófajta, északi fekete fém, "kompromisszum-mentes" black metal, és itt ez most nem egy elcsépelt frázis. Sokan hirdették már lemezeiket ezzel a felkiáltással, azonban jogosan csak kevesek - a Tsjuder ez utóbbi k...
Nemrég Izraelből érkezett egy nagy boríték, benne két cd-vel. Már kezdtem örülni, hogy valami helyi csapatot ismerhetünk meg, tán némi egzotikumot, de csalatkoznom kellett. Európai zenéket rejtett a pack, ráadásul doom (a laaaassssúúúúú típusból) zenéket.
Az Earache kiadó sosem a könnyen emészthető zenék barátainak szánta kiadványait, a náluk létező csapatok nagy részéről a legtöbb metalrajongó is csak halvány nyomokban sejti, hogy mifélék lehetnek. Bevallom, az Alarumról én sem hallottam eddig sosem, bár nem csak azért, mert a messzi Ausztráliából származnak.
Meglepően beledörrent a hallójárataimba a San Diegóból származó power metal csapat. Akkor még nagyobbat döbbentem, mikor egy női hang kezdett bele a hajam leüvöltésébe. Bizony, a Judas Priest vagy épp a Metal Church nyomdokain robogó bandában az iszonyatos hangorkánt a "gyengébbik nem" egyik képviselője süvölti.
Na már most, ha egy zenekart Fürdőkádba Szaró névvel illetnek, akiket a Szarlekvár kiadó "gondoz", nagyjából beskatulyázható az első hang meghallgatása előtt is, miben lesz részünk. És nem! Ez rosszabb. A cím alapján ugyebár grindcore zenére asszociálna a földi halandó, de ez a japán produkció inkább amolyan bénán elfrüttyögött Motörhead. Persze el...
Nem is oly rég méltattam e csapat Evolution Purgatory című albumát, ezért nem igazán világos számomra, hogy a Persuader miért küldözgeti most világgá a 2000-ben megjelent, debütáló anyagának promo-változatát. Utánanéztem a honlapjukon, de ott nem említenek ismételt, esetleg feljavított vagy bővített kiadást - holott ilyesmiről lehet szó, hiszen a k...
Igen, ez az Arsenic az az Arsenic. Ha a korosztályomból (30-on túl) valaki olvassa a kritikát, annak ismerős lehet a név. A fiatalabb generáció számára annyit mondanék, hogy a Remorse mostani vokalistája, Vince (azaz Vincze Sándor) eredeti zenekara ez, amit sok éve alapított, és itt nem csak a torkát használja, hanem gitározik is.
A hollandus Gorefest is részese volt annak a '90-es évek elején/közepén végbement folyamatnak, amely a death metal-rajongók sokaságát hajtotta a váliumos üvegek irányába. Ekkor történt ugyanis, hogy a stílus ismert zenekarai - mintegy varázsütésre, bár inkább csak meghallva az idők szavát - egyre nagyobb számban fordultak el a korábban művelt zenét...
Facebook
Twitter