A Thunder Express a Hellacopters szólógitáros Robert "Strings" Dahlqvist projectje, de aki ezek alapján neadjisten hanyatt-homlok rohanna megvenni ezt a még 2004-es kiadású anyagot, azt azért óva inteném a hirtelenkedéstől, ez a banda ugyanis még a késői Hella anyagoknál is retrósabb vonalon mozog.
Igazi old school gitármuzsika ez, klasszikus hagyományos rock'n'roll, aminek hangulatáról, megszólalásáról leginkább a '60-as évek előadói ugranak be. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, beatzene.
Mivel egy rakás ilyesféle csapattól divat manapság hanyattesni, a Thunder Express nem zörget zárt kapukat, de különösebben izgalmasnak vagy érdekesnek ennek ellenére nem nevezném a We Play For Pleasure-t. A maguk stílusában kellemes hallgatnivalót kínálnak a hol kissé pörgősebb, hol lassabb, blues-szerű alapokra épülő dalok, ízesek a gitárdíszítések, ráadásul Hammondtól, mellotrontól elkezdve a fúvósokig minden felvonul itt. Robert hangja nem rossz, de nem is túl különleges, ide mindenesetre illik. Az egész lemeznek van egy amolyan nyári délutánokat idéző, elfekvősen tunya hangulata, az ilyesmit meg sokan szeretik, szóval nincs nagy gond.
A Hellacopters késői albumait nagyon is kedvelem, a Thunder Express azonban már kívül esik azon a vonalon, amit igazán szívesen hallgatok, ez nekem már túl retro. Így aztán hosszabb távon kicsit unalmasnak is találom ezt az egész műsort, meg hát annyira azért nem átütő erejű a lemez, hogy 35 percen át fenn tudja tartani az érdeklődésemet.
Notórius oldie-hívők mindenesetre megpróbálkozhatnak vele, ha meg nem jött be, nyugodtan meg lehet mutatni 50 év körüli rokonoknak, ismerősöknek, ők nagy valószínűséggel szeretni fogják.
