A távoli Chiléből küldi zenés üdvözletét ez a hattagú formáció. Ami a kiadvány dátumozását illeti, szomorúan kell látnom, hogy nem kevesebb, mint két évbe telt, míg ideért hozzánk... A szokásos, sulis barátságon alapuló történet 1995-ben kezdődött, amikor is beindult a szokásos próbálgatós-kis fellépős-demózgatós korszakuk.
A Fish! is tipikusan olyan zenekar, amelyik mindenhonnan és mindenhogyan kilóg a hazai zenei életből. Metalnak nem igazán metal, popnak meg túl sokszor gerjed gitár a nótákban. A Bprnr válogatásokon bizalmat keltettek bennem az ott szereplő nóták, kíváncsi voltam mit nyújtanak egy teljes lemezen keresztül.
Az Amadea zenekar nem aprózta el, 2003-tól 2005-ig léteztek, aztán feloszlottak, majd újjáalakultak, 2006 márciusában pedig elkészült ez a három számos EP. (Miért nem demó? Oké, hogy mindenki a világhírnév felé törekszik, de egy ilyen friss csapatnak bőven elég először egy bemutatkozó demót készíteni, illetve elég, ha annak nevezik el, mivel gyakor...
Az Ordo Draconis név leginkább a legfanatikusabb szerepjáték-rajongóknak csenghet ismerősen. Azonban ez a név egy közel tíz éves holland black metal formációt is rejt, akik azonban egy demóanyagot leszámítva nem nagyon hallattak még magukról.
A történet valahol a kilencvenes években kezdődött...Görögországban elindult egy Necromantia nevű black metal csapat, akik a fekete fémet megpróbálták a saját szájízük szerint, okkult hangulatú, komor, erőszakos köntösben előadni. Ebben az egyik fő fegyvertényük az volt, hogy a hagyományos gitárok helyett a basszus mellett még egy nyolchúrú basszus...
Négy tagot számláló germán banda bemutatkozó anyagáról van szó, akik eleddig mindössze azzal dicsekedhetnek, hogy Nico (?!) McBrainnek mennyire tetszett az anyaguk, amikor egy ízben véletlenül meghallotta. Hm...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Evensong zenekar, mely szépen lassan elvérzett, ahogy más, ígéretes hazai zenekarok is el szoktak vérezni a "közönséget nem találás" közepette. Ketten a zenekarból alkotják ezt a formációt, Szabó Mihály és Tóth Ágnes, akik olyan messzire szakadtak a torzított gitároktól, mintha egy New York-i bróker hirt...
A tavalyi demó után egy három számos kislemezzel jelentkezett a Monastery, amelynek fő apropója az, hogy frontembert váltottak, Mórocz Krisztián helyére Vincze Andres került, aki nem csak ordibál (illetve nem tudom, ő ordibál-e, de azt hiszem igen), hanem dallamos énektémákkal is színesítette a csapat zenéjét.
Igazából hülye is lenne a Century Media, ha nem próbálna meg még utoljára egy kis pénzt csinálni egyik legjobb fejőstehenéből. A világ legsikeresebb metalcore bandája, a bostoni Shadows Fall következő sorlemezét Amerikában már az Atlantic gondozza majd, a világ többi részén pedig a Roadrunner, így hát a zenekar korábbi istállója még összekapartatot...
A Lostprophets volt az a zenekar, amelyik valamelyest visszaadta a brit rockbandákba vetett hitemet. A walesi brigád a nu metal-őrület kellős közepén bukkant fel a 2001-es thefakesoundofprogress albummal, és habár az album teljesen természetesen illeszkedett az akkori trendek vonalába, egyszerre képviselt valami olyan pluszt, amiről a fél évtizede ...
Most, hogy másfél év után Vinnie Paul lassan felocsúdik a testvére meggyilkolása miatti első sokkból, rendezgetni kezdte szegény Dimebag Darrell hagyatékát, és egy DVD mellett a Rebel Meets Rebel lett az első kiadvány, mellyel emléket állít minden idők egyik legnagyobb metal gitárvirtuózának.
Kismillió hónapja munnyad a fiókom hátsó ficakjában az album, mert egyre csak pöcköltem ide-oda. Vonakodásom okai a következők.
Axióma, hogy a zenekarok alapvetően akkor szoktak feldolgozáslemezeket kiadni, ha éppen húzni akarják az időt. A Def Leppardtól különösen indokolatlan az ilyesmi, hiszen egyébként is legendás csigatempóban dolgoznak, utolsó stúdióalbumuk, az X kerek négy éve jelent meg, erre tessék... Komolyan nem értem, mit tökölnek ennyit. Mivel azonban a Leppard...
Derek munkat vegzett... öööhm, derék munkát végzett ismét a billentyűmágus, és az afterdream-korszak invenciózus albumainak stílusában varázsolt lemezre újabb tíz szerzeményt. A stílus változatlan, fifikás de egyben tökös prog rock, ahol kézenfogva jár a professzori szintű zenei tudás és az épületbontó kőgolyókra jellemző mértékű zúzás, máskor meg ...
Hm... kétezer fok van jelenleg, de azért az még rémlik, hogy a Deadsoil előző albuma is tetszett. Ja igen, és már koncerten is láttam őket, bár élőben nem nyűgöztek le. Nos, igen, itt jön le a stúdiók csalása: a mai agyonpontosított, agyoneditált és polírozott világban iszonyú nehéz olyan csapatot találni, amelyik nem okoz csalódást élőben. Mondjuk...
Azért Amerikában sincs mindenki számára kolbászból a kerítés. Ezt bizonyítja jelen írásunk tárgya is, mely egy nagylemez ugyan, és amerikai, ráadásul egy több évtizedes múltú zenekar munkája, mégis randa papírra nyomott borítót pillantottam meg a csomagot kibontva, a cd korong felszínén meg olyan szinten igénytelen, papírral rávasalt címke fogadott...
Nem titok, hogy Glenn apó hangjáért folyamatosan oda vagyok meg vissza. A "legfeketébb hangú fehér énekes" jelző is lapos és klisés ahhoz képest, amit ez a drogot, piát, poklot megjárt és onnan minduntalan visszatért Hughes mester "tiszta" korszaka a Blues és a From Now On lemezekkel kezdődött, és bár a lemezek színvonala nem volt mindig egységes, ...
Horvátország a hazája a Fragment zenekarnak, mely a boldog (?) és baráti (??) szocialista békeidőkre emlékeztető Euroton kiadásában jelentette meg debütáló lemezét. Nos, a progrock és progmetal határmezsgyéjén mozgó fiatal csapat lemezébe belefülelve a hangzást is azonnal az említett időszakhoz kötöttem. Szegény hangszerek úgy szólnak, mintha a mik...
Portugáliából eddig nem túl sok zenekart ismerhetünk, azonban megint itt van egy zenekar, akire érdemes lesz odafigyelni. A rémes borító miatt persze ezt a cd-t is tologattam, majd kellemes csalódásban lett részem. Nem mondanám, hogy ezek a zenészek valami hihetetlen friss, vagy korszakalkotó dolgot tettek volna le az asztalra (a szomszédos ország ...
Már az elején le kell szögeznem: a Fall Of Serenity egy dallamos, ámde elég gyors tempót diktáló death banda, bár óvatosan beleírták a biográfiájukba, hogy nyomokban hardcore elemeket is tartalmaz a zenéjük. Valószínűleg ezt inkább az eladhatóság miatt tették, ámbátor tényleg helyenként rájuk húzható némely más skatulya is. Na jó, ahogy haladunk a ...
Izmosan indít az If Hope Dies új cd-je, amolyan lehengerlő metal ez, amiben van metalcore, némi thrash, hardcore, és ha a gitártémák eredetét nézzük, akkor bizony heavy metal is. A második nótával már kicsit visszafognak a kezdeti aprításból, ez már inkább göteborgi metal, a refrén dallamoskás - ilyen aztán túl sok nem is fog előfordulni a korongon...
1996-ban alakult a Northern Discipline a Machine Head hatására, ami olyan remekül sikerült nekik, hogy szépen egy tökéletes finn MH kópiabandává váltak. Még a bio elolvasása előtt kezdtem el hallgatni a cd-t és a második számnál hűltem el nagyon: "Hmm" - mondom - "ez kiköpött Machine Head". Akár még a dalt is meg lehetne mondani, amiről nyúltak: Fl...
Egyenesen a Föld másik feléről, Ausztráliából érkezett a Creech cd-je, annak ellenére, hogy a csapat Angliában alakult, méghozzá Northamptonshire-ben. Hiába jelentettek meg egy EP-t, és hiába kaptak jó kritikákat, a sznob angol zenei élet nem akarta befogadni és magasra emelni a csapatot, ezért tették át székhelyüket az óperenciás tengeren is túlra...
1993-ban alakult a stuttgarti Sacrificium, még thrash bandaként. Két demójuk jelent meg a kilencvenes évek közepén-végén, amit az első teljes anyag követett 2002-ben, Cold Black Piece of Flesh címmel. Az Escaping the Stupor a második lemezük, még tavaly novemberben látott napvilágot.
Nem tudom, kinek ismerős Eoin Callery neve, ő egy Ego Sum Papa nevű zenekarban zenél. Nyilván csak szűk rétegek hallgatják, de a Caveman című lemez sem lesz egy chartlistás alkotás. Nem azért, mert nem jó a zene, mert azzal nincs baj.
A Neaera előző lemeze túl sok nyomot nem hagyott bennem, rémlett, hogy gyors, tikatikás metalcore-t játszanak, nagyjából feledhető formában. Ezen most sem változtattak, gyakorlatilag bemásolhatnám ide az előző kritikát. Ilyenkor fő a feje a kritikusnak: mi a tököt lehet írni olyan zenéről, ami csupa önismétlésből áll?
Mivel a birminghami kvintett harmadik albumának (In Disgust We Trust) megjelentetésével egy időben az Earache újra piacra dobta a korábban egy kis kiadónál kihozott első két albumot, úgy illik, hogy ezekről is megemlékezzünk. Szerintem azonban méltánytalan lenne a csapattal szemben, ha a három lemezt egy füst alatt tudnánk le, úgyhogy inkább összeh...
Facebook
Twitter