A tavalyi év egyik bánata az volt számomra, hogy elmaradt a Black Label Society koncert. Vártam pedig módfelett, hogy ezt az ízig-vérig zsigeri zenészt élőben is láthassam. Ozzy anno nagyon jól tette, hogy felkarolta a srácot, aki aztán szépen ki is kupálódott - bár az egykori vagány, izmos, jóképű srácból egy arcán szőrtengert viselő (bár még izmos) rock-cowboy lett.
Földünk legtudorabb kutatói még manapság is számtalan új fajt fedeznek fel a planéta dzsungeleinek, óceánjainak mélyén. Valamiért ez jutott eszembe, midőn kagylózni kezdtem ezt a korongot. Tüstént meg is próbálom érzékeltetni, miért.
Végül azért csak megcsinálták... 1988 óta százezrek várták, hogy a Queensryche egyszer folytassa azt a lemezt, mely új szintekre helyezte a metal műfajt, és minden idők egyik legjobb albumaként máig elérhetetlen, megközelíthetetlen oromként magasodik a követők fölé.
Mattias 'IA" Eklundh egy őrült gitáros fenomén. Ő maga a Freak Kitchen zenekar agya és lelke, de meg kell említenem két apródját is, Christer Örtefors bőgőst és Björn Fryklund dobost. A svéd trió immáron hatodik albumát adja ki, tele technikásan lendületes, zenei gegekkel megspékelt dögös rock-muzsikával, a szaksajtó és a közönség látókörébe azonba...
Kiegészítő EP a Brand New... lemezhez, hiszen a dalok még az akkori érából származnak, ámde nem akarták kidobni a srácok az ötleteket, így lett belőlük ez az EP, amit 2005-ben rögzítettek. Egy nótával már korábban megismerkedhettünk, ez a The Valley Of Disappointment, ami a hármas Budapestrockanroll válogatáson ott figyelt.
Miután Udo mester legutóbbi Thunderball című, szokásosan harapós lemezét sikerült ignorálnia szerkesztőségünknek, az újabb, menetrend szerint érkezett műről mégiscsak illik megemlékezni. Na nem mintha baj lenne, ha az átlagban évente-másfélévente érkező U.D.O.-lemezek közül egyikről-másikről nem írunk, hiszen ha mindegyikre sor kerül, a Kedves Olva...
No, felköthetem az összes rajtam lévő jégeralsót és klottgatyát, mert olyan véleményt kell kreálnom, amit utána aránylag gyorsan és könnyedén le tudok majd fordítani e svéd banda frontemberének, Ronny Hemlinnek, aki árgus szemmel figyeli minden szavamat. (Már az első mondatot sem lehet épeszű módon lefordítani, szóval jó eséllyel indítok...)
Igaz, hogy ez egy majdnem két éve megjelent válogatás, de a Darkthrone új lemeze mellett, úgy vélem érdemes pár szót vesztegetni rá. A Darkthrone dobos Fenriz szerint a tribute albumok csalások, a lemezkiadók és magazinok által összerakott válogatásalbumok, meg egyszerűen csak emberi végtermékre hasonlítanak, ezért úgy döntött, saját kezébe veszi a...
Sosem szűkölködöm jelzőkben - ám ezúttal szóképtelen vagyok. Csak ülök magamba munnyadva, golyvás szemmel és nem tudom, sírjak-e vagy zokogjak. Idézek néhány "szerény" reklámszlogent a banda ismertetőjéből: gigantikus mestermű... epikus és drámai... a nóták monumentális rakéták...
Második albumával jelentkezett idén a Casketgarden - kis csúszással ugyan, mert tavaly év végén kellett volna kijönnie az anyagnak, ám a borítón kotlottak még egy ideig. Kár, mert ez a végső változat egy cseppet esetlen lett. No, de bánja a fene, ha a belső tartalom kárpótol!
Három szám, mindez alig negyvenöt percben... hm. Nos nem tévedés, doom metalról van szó. Én afféle My Dying Bride / Draconian-féle zenét vártam eme norvég csapattól, azonban alaposan rámcáfoltak. Ők atmoszférikus doomnak aposztrofálták művüket, én azonban még beleilleszteném a funeral szót is a jellemzésbe.
Elsőre nagyon szokatlan volt eme litván csapat zenéje - talán, mert anyanyelvükön énekelnek, és ez a szlávos hangulat megtévesztő. Aztán próbáltam minél nyitottabban végighallgatni, és bizony előbb-utóbb a cd-lejátszó gyakori vendége lett ez a korong.
Erről a lemezről a doom hazai apostola, Holdampf Gábor írt ismertetőt a Hammer egyik számában és hazudnék, ha ez a tény, ill. az énekes-gitáros Janne "JB" Christoffersson személye (lásd még Spiritual Beggars) keltette volna fel az érdeklődésemet.
Itt egy újabb Earache kiadvány, ezúttal a lengyel Decapitated által. Úgy látszik Lengyelhonban van táptalaja az efféle gyilkos, extrém zenéknek, a Vader sikere is ezt bizonyítja, de régebben is a thrash/black/death bandák nyomultak ott fenn.
Itt ez a négy svéd szájbergyerek. Lehetetlen, vakegér kontaktlencséiket és bizarr(nak szánt), sötét fazonukat elnézve biztosak lehetünk benne: ők már a Manson-éra termékei. A második albumát kiadó Deathstars főbb ismérvei: zenéjük tartalmaz dark, gótikus stílusjegyeket, teljes mértékben modernnek nevezhető, rendelkezik némi indusztriál beütéssel, t...
Egy év elmúltával jelent meg a Deadsoul Tribe (mikor lett a zenekar Deadsoul, nem Dead Soul volt régebben?) új albuma, ráadásul a lemez egy hónap alatt készült el, és nem csak a felvétel, hanem a dalok megírása, plusz a felvétel és keverés. Hm. Azért ezt nehezen hiszem el, nyilván folyamatosan rögzültek az ötletek, és csak a véglegesítés tartott en...
A 97-98 táján csúcsra-járatott, de mostanában is pezsgő olasz metalélet egy újabb üdvöskéjét üdvözölhetjük ezúttal a Shock! hasábjain - mondhatnám, ha nem vetettem volna egy pillantást lapunk archívumába. Bizony, ezek a srácok egy lemezt már a világra szabadítottak két éve, amelyet Pfleger Bea kolléganőm érthetetlen módon 5 pöttyel "jutalmazott".
Hollandiából származik a zenekar, amely ország kapcsán a The Gathering példátlan népszerűsége mellett szót kell ejteni a felfutó death metal hullámról is (pl. Sinister, Mangled, Severe Torture stb). Rengeteg kis zenekar bontogatja a szárnyait tulipánföldön, meglátjuk, hogy kire kell majd odafigyelni a jövőben.
Nem is olyan rég írtam a Cry Free első stúdióalbumáról, a Purple rEvolutionről, melynek lényege az volt, hogy a Deep Purple minden egyes felállásától egy-egy nótát vettek fel Scholtz Attisék, így reprezentálva az egész Purple életművet. Mint a cím is utal rá, a ®Evolution Live egyfajta folytatása, kibontása ennek a vállalkozásnak, amely a lemez meg...
Utálok úgy kritikát írni, hogy az adott zenekarról alig tudok valamit. Ilyenkor csalónak érzem magam, és tartok tőle, hogy le fogok bukni. Most pedig pont ez a helyzet. Mentségemre legyen mondva, hogy a germán Cross X '97-'98 óta létezik ugyan, de azóta nem sikerült letenniük az asztalra semmit, és szerintem maximum öttagú rajongótáborral rendelkez...
Bár nem 2003-ban akadt a kezeim közé ez a cd, ennek ellenére meglehetősen sokáig húztam-halasztottam, hogy írjak róla, egész egyszerűen azért, mivel két számomra "szívszakadós" dal kapott helyet rajta, és az ilyesmit néha nehezen viselem.
Már a borítóból és a zenekar származási helyéből (Franciaország) sejtettem, hogy valami bizarr kombinációval lesz dolgom - és nem is tévedtem. A zenekarban négyen dolgoznak, és olyan zenekarok, illetve előadók hatásait olvasztották magukba, mint a Primus, a Faith No More vagy Chris Cornell, ami már reményekre jogosít fel minden jóérzésű zenehallgat...
Először is elmondom, eleinte miért esett kissé nehezemre szimpatizálni ezzel a zenekarral. Szerintem át fogjátok érezni a dolgot... Adott négy fiatal talján titán, akik közül a frontember egy popszakmából lenyúlt arc, aki makulátlanra epilált mellkasát mutogatva, gondosan kiszedett szemöldökeivel kérkedik ránk a fotókról.
Ha meg kellene neveznem az elmúlt 10 évben felbukkant legjobb hard rock énekest, az vitathatatlanul csak Jorn Lande lehetne, még csak fel sem merülne bennem más. Akármilyen sok formációban és lemezen is bukkant fel ez a torokban, fejben és szívben egyaránt a műfaj minden csínját-bínját birtokló norvég figura, sosem tudott még csak közepesebb produk...
No, az ilyen albumokért éri meg átbumlizni magunkat a sok középszerű, vagy épp gyengusz alkotáson. Időnként ugyanis fel-felbukkannak efféle gyöngyszemek is a palettán, amelyek ajándékul, bőséges kárpótlásul szolgálnak fülnek s léleknek egyaránt.
A Darkthrone eddig is vérbeli old-school black metalt nyomott, a mostani tizenkettedik albumon is ezt a hagyományt viszik tovább - és a jelző alatt most valóban a régi, Venom-nyomvonalbeli, korai fekete fémzenét kell érteni. Noha norvég zenekar, mégsem a norvég-jellegű sötétség dominál, inkább a régi, nyers megszólalású, rock'n'roll alapokra rakott...
A svéd Angel Blake az egykori The Crown és Impious gitáros Marko Tervonen új zenekara, de aki valami sörvedelő death'n'rollra, netán death metalra számít, az rossz helyen keresgél, a Metal Blade új szerzeménye ugyanis ezeknél jóval középutasabb muzsikában utazik.
Facebook
Twitter