Ahogy említettem is Michael Monroe nemrég kijött koncertlemezének kritikájában, a kultikus frontembernek mindig szüksége volt egy tuti gitáros/dalszerző társra ahhoz, hogy igazán emlékezetes teljesítménnyel rukkoljon elő. A Hanoi Rocksban Andy McCoy, a Not Fakin' Iten és a Demolition 23 lemezen Little Steven, a Jerusalem Slimben pedig Steve Stevens adta a kreatív páros másik felét, az albumok pedig nem okoztak csalódást egyetlen rajongónak sem.
Emlékszem, amikor 2007-ben egy barátom nagy lelkendezve adta kölcsön a soknemzetiségű, melodikus metalban utazó Eden's Curse debüt CD-jét, valahogy nem kapott el a gépszíj, hiába hallottam-olvastam sok szépet és jót a csapatról mindenfelé. Valószínűleg az akkori nagy dömpingben csúszott el mellettem a lemez, vagy egyszerűen csak nem voltam hozzá ha...
A Brutal Masturbation romjain alakult mosonmagyaróvári Depths Of Depravity nem sietett harmadik lemezével, tekintve, hogy előző korongjuk még 2006-ban jelent meg, ám az évenkénti lemezkiadásnak nemhogy financiális, de még művészi szempontból sincs sok értelme, hiszen a gyártósori termelés nem szokott kedvezni az ihletett alkotásnak.
Geoff Thorpe gitáros/zenekarvezetőnél tutira nem stimmel valami. Szegény Carl Albert énekes 1995-ben, autóbalesetben bekövetkezett halála óta ez már az ötödik Vicious Rumors album, és ezek közül nem volt még kettő olyan sem, ami nem hogy ugyanabban a felállásban, de legalább ugyanazzal az énekessel készült volna el.
Ha már
április 25-én úgyis a Tündérgyárban
mutatja be négy év szünet után nemrégiben megjelentetett új lemezét ez a fűzabáló észak-karolinai trió, ráadásul ezidáig még nem is írtunk egyetlen lemezükről sem, pont itt az ideje megemlékezni a Weedeater szétcsúszott tagjairól.
Az már a két évvel ezelőtti
Lustration
album kapcsán is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a veszprémi GuilThee az egyik legfurcsább zenekar, akikkel valaha is dolgom akadt. Érezhető, sőt, egyenesen szembeötlő volt akkor is az a mindenfajta sablonoktól mentes alkotói törekvés, ami egészen bizarrá, ám ezzel együtt egészen egyedivé is tette muzsikájukat...
Valószínűleg még hosszú évekig folyik majd a vita arról, jó volt-e a 2008-as pesti Whitesnake koncert, avagy épp ellenkezőleg, de nem hiszem, hogy ennek befolyásolnia kellene a 2011-es lemez megítélését.
A norvég TNT amolyan titkos underground legenda a melodikus hívek körében, az 1987-es Tell No Tales és az 1989-es Intuition abszolút csúcsalbumok a nordikus dallamokkal felvértezett hard rock vonalon, amik ráadásul igen komolyan meg is előzték a korukat. A zene úgy tudott slágeres lenni, hogy közben tele volt a tipikustól eltérő hangszerelési megol...
Ritka manapság az igazán izgalmas zenét játszó, az átlagból kiemelkedő új zenekar. Pedig tengernyi csapat alakul nap, mint nap, vagyis gondolhatnánk, hogy szép számmal akadnak közöttük figyelemre méltó alakulatok. Hát nem. Vagy az épp felkapottabb stílust próbálják meglovagolni gyengécske és ötlettelen próbálkozásaikkal, vagy kreativitásukat feláld...
A jó hangzású Hurtsmile név az Extreme frontemberét, Gary Cherone-t (ha már itt tartunk, öntsünk végre tiszta vizet a pohárba: nem cseróninak vagy siróninak, hanem serónnak kell ejteni), illetve gitáros testvérét, Markot takarja, akik régóta tervezgetik egy közös banda létrehozását. Mark amúgy a '90-es évek első felében Nuno Bettencourt tesójával m...
A Rise Against a 2000-es évek egyik legmesszebbre jutó, legsikeresebb punk rock csapata: az utóbbi három lemezükből egyenként eladtak félmilliót Amerikában (ez a szint 15-20 éve platinalemezek sorát hozta volna nekik), miközben a műfaj olyan legendáit vihették magukkal előzenekarnak, mint például a Rancid. Na nem mintha irigyelném tőlük a sikert, h...
Nagyon gyorsan múlik az idő. Alig hiszem el, hogy Mark Briodyék előző albumának megjelenése óta már hét esztendő telt el, ám ez mégis így van, akárhogyan számolom. Def Leppardot idéző munkatempó ez, pedig – kultikus underground mivoltukból kifolyólag - náluk nyilván nem az a szitu, hogy két megjelenés és a turnék közt a banda tagjai különféle egzot...
Kezdhetném Ádámtól és Évától, vagyis azzal, hogy a tengerentúli Big 4 mellett bizony létezik egy úgynevezett Teuton Thrash Trió is, melynek a Kreator és a Sodom mellett tagja a legendás Destruction is. Mivel azonban mindezzel úgyis tisztában vagy, ha ezeket a sorokat olvasod, inkább bele is csapnék a közepébe.
Emlékszem, a 2002-es Summer Rocks fesztiválon , a PeCsa szabadtéri színpadán mekkora bulit rittyentett annak idején a brit dallamos hatosfogat. Bár az első pár lemezük megvolt, de jómagam igazából ott kattantam rájuk, és ahogy elnéztem, az alapból a keményebb zenékre beállított közönséget is egész szépen felpörgették lendületes műsorukkal és szimpati...
Adott egy jó évtizede létező, bel- és külföldön egyaránt sikeres Iron Maiden tribute csapat, ahol a tagság magját alkotó arcok egyszer csak elhatározzák, hogy ennyi év közös muzsikálás után végre nekiülnek saját dalokat szerezni. Ugye nem lepődik meg senki, ha egy ilyen esetben a végeredmény erőteljesen maidenes lesz?
A washingtoni Darkest Hour is azon csapatok táborába tartozik, akik ugyan már a kilencvenes években is léteztek, ám igazi nevet csak az ezredfordulóval megjelenő, és aztán felfutó metalcore vonal meglovaglásával szereztek. Lehet, hogy ők viszonylag keményebbek voltak társaik jó részénél, vagyis a refrénjeikben nem fakadtak könnyekre, ám mégis, az a...
A halfordi örökség legfőbb germán letéteményese nem sokat kockáztat ezzel az albummal – egyszerre hibája és erőssége e tény ennek a tucatnyi dalt felvonultató opusznak. A jó Ralf (ex-Tyran’ Pace, ex-Gamma Ray, jelenleg Primal Fear) ugyanis épp azt nyútja itt is, amihez köztudottan a legjobban ért: erősen Priest-hatású, hasító metalt nyomat, szinte ...
Pajszer. Mindig is úgy gondoltam, Kirk Windstein és bandája a lehető legtökéletesebb nevet választotta magának. Súlyos, agresszív, és biztosít róla, hogy nem érdemes velük baszakodni, mert akkorát kaphatunk az arcunkba, hogy a fogaink kihullanak tőle. A zenéjük pedig ugyanilyen, mióta csak a '90-es évek legelején ez a kaporszakállú tömzsi dühcsomag...
Egyvalamit szögezzünk le mindjárt a legelején: a névválasztás ennél pocsékabbul nem igen sikerülhetett volna. Mintha valami gagyi viccbandáról lenne szó, holott a londoni székhelyű, ám többnemzetiségű zenekar egyáltalán nem tűnik egyszeri, vagy olcsó poénnak.
Azt hiszem, nem lehetünk túl sokan, akik a '98-as debüt, a The Dark Discovery megjelenése óta követjük nyomon a svéd zenekar ténykedését. Jómagam már ekkor szimpatizálni kezdtem muzsikájukkal, mely egyfajta dark powerként volt leginkább leírható, klasszikus Iced Earth, Paradise Lost és korabeli Symphony X hatásokat-hangulatokat ötvözve, már úgy nag...
A brit Onslaught a '80-as évek brit thrash színterének vezető triumvirátusába tartozott két később érkezett társa, a Sabbat és a Xentrix mellett, és egy rakás kortársukhoz hasonlóan az előző évtizedben alakultak újjá, hogy a polgári meló mellett metalkodjanak is egy kicsit. Az ilyesmi gyakran jár keservesen röhejes eredménnyel, a három régi tagot (...
A győri zenekar negyedik albuma ékes példája annak, hogy napjainkban már tökéletesen felesleges nyugati stúdiókra, illetve hangmérnökökre, producerekre ácsingózni ahhoz, hogy eurokonform módon szólaljon meg egy magyar album.
Habár Wendy Dióra sokan kígyót-békát kiabálnak az utóbbi hónapokban, mondván, hogy pénzt akar csinálni Ronnie James Dio halálából, én nem osztom ezeket a vélekedéseket. Most komolyan, talán jobb lenne, ha senki sem gondozná minden idők egyik leghatalmasabb rockénekesének hagyatékát? Amíg nem jelennek meg a DIO logo alatt vállalhatatlan tartalmú, té...
Lehet vitatkozni azon, hogy vajon a világnak tényleg egy újabb Metallica koncertfelvételre van-e szüksége, pláne az utóbbi pár év több DVD-je és a maxikon folyamatosan csepegtetett élő cuccok után, de a tavaly év végén kiadott Live At Grimey's speciális kiadvány, amit csak hétszáz független amerikai lemezboltban, illetve a zenekar honlapjáról lehet...
Rég volt már, hogy Glen Bentont komolyan lehetett venni, s itt most nem csupán a külsőségekre gondolok. Mert nem egy olyan zenekar tevékenykedik odakint, amelyek foggal és körömmel ragaszkodnak olyan ideológiákhoz, téveszmékhez, amelyeket az ember inkább csak megmosolyog.
A rock 'n roll/sleaze/glam színtér keresztapja úgy döntött, hogy a Hanoi Rocks második feloszlását követően egy visszatekintő koncertlemezzel indítja be ismét szólókarrierjét. A hazai pályán, Helsinkiben felvett anyag elsőre abszolút rendben lévőnek tűnik, hiszen a mostanában Sami Yaffát (Hanoi Rocks/New York Dolls) és Gingert (Wildhearts) is maga ...
A wisconsini Lazarus A.D. eredetileg még Lazarusként adta ki első lemezét, a The Onslaught ot 2007-ben, de a szélesebb tömegek csak két évvel később ismerhették meg őket. A Metal Blade ekkor – már az új név alatt – ismét piacra dobta az anyagot, amit előtte a biztonság kedvéért újra is kevertettek az egykori Obituary, Disincarnate, Testament satöbbi ...
Facebook
Twitter