Kezdhetném egy kis magyarázkodással a méltatást, mondhatnám, hogy azért szól kicsit megkésve a tavaly megjelent albumról a dicstelen himnusz, mert a jó bort érlelni kell, vagy mert új core hajnala virradt a műfajban, de sajnos én sokáig alszom, így lecsúsztam róla. Blabla helyett halljunk szót, valljunk színt: az album megjelenésekor szépen becsuss...

A 2011-es évértékelő összeállításakor szembesültem azzal az örömteli ténnyel, hogy a tavalyi évben valahogy erősebb volt a melodikus/AOR/hajmetal felhozatal, mint az utóbbi időben szinte bármikor. Illúziókba persze nem ringatom magam, hiszen mindent elárul a stílus jelenlegi állapotáról, hogy a csúcslemezeket az egyetlen Steel Panther t – és talán a Re...

Sokat panaszkodunk mi itt a Shock!-on (de az is lehet, hogy csak én), hogy mostanában micsoda irtózatos lemezdömping ömlik az ember nyakába, és mennyire sok a megjelenő alkotások között a fércmunka. Ennek több oka is van, ám szerintem a legfontosabb mind közül az, amit talán a legkellemetlenebb bevallani: a rock, mint olyan, kifulladt. A fémzene má...

Nem fér hozzá kétség, hogy a Venom igazi metal legenda, azok az idők azonban már a régmúlt homályába vesznek, amikor az istentelen newcastle-i trió komoly közönségmágnesnek számított. Cronoséknak valahogy az eredeti felállás újraéledését sem sikerült úgy levezényelniük a '90-es évek második felében, hogy abból tartósan is jól jöjjenek ki, pedig a k...

Az Egyesült Államok különböző részeiről összeállt, ám hollywoodi székhelyű Black Veil Brides második albuma már nyáron megjelent, de akkor elrohantunk mellette a nagy dömping közepette. Mivel azonban még bő két teljes napig 2011 van, talán nem késő szólni pár szót a csapatról, főleg, hogy a karácsonyi piacra kihoztak egy digitális EP-t is Rebels cí...

Azon, hogy a metalcore mint műfaj mennyire lejárt lemez, és mennyire izgalmas 2011-ben, sokat lehet vitatkozni, az a tény azonban magáért beszél, hogy a San Diego-i As I Lay Dying az elmúlt tíz év alatt Amerikában több mint egymillió lemezt adott el, és ezzel a stílus egyik legnépszerűbb előadójává vált odaát és az európai kontinensen is. A zenekar...

Már-már közhelyszámba menő tételmondat, de igaz: az Appetite For Destruction utáni években talán a Vain volt az egyetlen glam/sleaze/rock'n'roll alakulat, amely az 1989-es No Respect lemezzel olyasmit tett le az asztalra, ami megközelítette a Guns N' Roses bemutatkozó albumának erejét és hitelességét. A csapat a papírformával ellentétben nem a Suns...

Minden korszaknak megvannak a maga zenekarai, amiket sikk utálni, és nem kérdés, hogy napjaink egyik legkedveltebb fikacéltáblája a kanadai Nickelback. Chad Kroegerék közönségét persze nem nagyon érdekli, hogy az úgymond hozzáértő körök és a kritikusok többnyire szívből gyűlölik a csapatot: miközben már jóformán senki sem vesz CD-ket, a Nickelback ...

Nyilván az öregedés jele, vagy mifene, de a szép lassan elköszönő esztendőben egyre inkább előnyben részesítettem a feelinges, '60-as évek végi/'70-esek eleji blues rock muzsikákban gyökerező rockzenét az igazán súlyos hallgatnivalót művelő bandákkal szemben. Szerencsére szép számmal bukkantak is fel ilyen hagyományőrző brigádok, amelyek jelentős r...

Nem biztos, hogy célravezető találgatásokba bocsátkozni azt illetően, vajon a Metallica csak a Lulu gyakorlatilag egyöntetűen pocsék fogadtatása miatt, sürgősségi tűzoltásként érezte-e szükségét kihozni ezt az EP-t négy elfekvőben maradt Death Magnetic korabeli dallal, vagy akkor is kiadták volna amolyan extra harmincéves szülinapi bónuszként, ha sosem...

Manapság, amikor két kattintással elérhető bármi, megjelenés előtt a neten kering szinte minden, és lassan már letölteni sincs kedvünk a friss zenéket, mert egyszerűen túl sok van mindenből, még mindig hírértékű, komoly fegyvertény, ha újabb hazai előadó kerül neves külföldi kiadóhoz. Annak fényében különösen értékelendő az ilyesmi, hogy a Thy Cata...

Mondhatjuk, hogy a Nightwish már tulajdonképpen nem kockáztat igazán nagyot ezzel az új lemezzel: az évszázadra esedékes „tizenkilencre lapot" húzásukat ellőtték a Dark Passion Playen, a Tarja Turunen helyére érkezett új frontasszony, Anette Olzon bemutatkozásával. Noha sokan fújoltak a legutóbbi lemez hallatán, az anyag a finnek eddigi legsikerese...

Az, hogy egy sikeres rockzenekar élén egy nő áll, 2011-ben maximum egy vállrándítást érdemel. Az, hogy ezt a formációt a mai napig a világ vezető rockcsapatai között tartják számon, máris érdekesebb, főleg úgy, hogy 1995-ös megalakulásuk óta nem azzal töltötték az időt, hogy évente-kétévente összehozzanak valami frappáns slágergyűjteményt, hanem sz...