Merész dolog kijelenteni így az év első harmadában, hogy megvan a 2011-es Év Lemeze? De hogy legalábbis az egyik dobogós egészen biztosan. Lehet rajta röhögni, majd vigyorogva odavetni, hogy sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, ami igaz is, másrészt viszont vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor a zsigerekből érezni, hogy Ez Az. Az Unseen ilyen.
A negyedik albumához érkezett svájci banda abszolút nem olyasmi zenét játszik, mint amit nemzetiségük alapján várna tőlük az ember. Mostanában arrafelé ugye leginkább a jóféle, régivágású hard rock muzsika pörög (Gotthard, Shakra, illetve az újra a régi fényében tündöklő Krokus), és bár maga a stílusmegjelölés többé-kevésbé rájuk is áll, azonban ez...
Páratlan figura ez a Dave Grohl. Gondoljunk csak bele, mekkora megdöbbenést okozott volna annak idején, ha a Beatles feloszlásakor Ringo Starr-ról kiderül, hogy elsőrangú énekes, gitáros, dalszerző, aki ráadásul zenekarvezetőként is képes hosszú, sikeres karriert barkácsolni magának. Az ex-Nirvana dobos mindezt lazán megcsinálta, és bár jelentőségé...
A Benedictum egy amerikai power metal banda, akik leginkább a minden szempontból igen tehetséges énekesnőjük, Veronica Freeman révén szereztek ismertséget. Meg persze a jófajta, sötét, zúzós muzsikájuk által, de erről egy kicsit később.
„Nem a rock a mai világ zenéje, a rocknál van sokkal jobb zene is", mondta az Oscar-díjas Ennio Morricone annak kapcsán, hogy az idei május elsejei munka ünnepét Olaszországban az ő nagyzenekari művével ünneplik. Minden tisztelet megilleti a filmzeneszerző legendát, ám e kijelentése némi szűklátókörűségre vall. Nyilatkozata második fele erősen szub...
Zavarba ejtő egy banda ez az Orchid. És nem azért, mert annyira különleges, egyedi zenét művelnének. Nem, náluk éppen hogy gyökeresen eltérő a szitu: ebben a San Francisco-i négyesben az égadta világon semmi egyedi sincs. Annyira belakják egy másik zenekar önálló léttel bíró muzikális világát, amennyire az egészséges keretek között (tán még azon is...
Ahogy említettem is Michael Monroe nemrég kijött koncertlemezének kritikájában , a kultikus frontembernek mindig szüksége volt egy tuti gitáros/dalszerző társra ahhoz, hogy igazán emlékezetes teljesítménnyel rukkoljon elő. A Hanoi Rocksban Andy McCoy, a Not Fakin' Iten és a Demolition 23 lemezen Little Steven, a Jerusalem Slimben pedig Steve Stevens ...
Emlékszem, amikor 2007-ben egy barátom nagy lelkendezve adta kölcsön a soknemzetiségű, melodikus metalban utazó Eden's Curse debüt CD-jét, valahogy nem kapott el a gépszíj, hiába hallottam-olvastam sok szépet és jót a csapatról mindenfelé. Valószínűleg az akkori nagy dömpingben csúszott el mellettem a lemez, vagy egyszerűen csak nem voltam hozzá ha...
A Brutal Masturbation romjain alakult mosonmagyaróvári Depths Of Depravity nem sietett harmadik lemezével, tekintve, hogy előző korongjuk még 2006-ban jelent meg, ám az évenkénti lemezkiadásnak nemhogy financiális, de még művészi szempontból sincs sok értelme, hiszen a gyártósori termelés nem szokott kedvezni az ihletett alkotásnak.
Geoff Thorpe gitáros/zenekarvezetőnél tutira nem stimmel valami. Szegény Carl Albert énekes 1995-ben, autóbalesetben bekövetkezett halála óta ez már az ötödik Vicious Rumors album, és ezek közül nem volt még kettő olyan sem, ami nem hogy ugyanabban a felállásban, de legalább ugyanazzal az énekessel készült volna el.
Ha már
április 25-én úgyis a Tündérgyárban
mutatja be négy év szünet után nemrégiben megjelentetett új lemezét ez a fűzabáló észak-karolinai trió, ráadásul ezidáig még nem is írtunk egyetlen lemezükről sem, pont itt az ideje megemlékezni a Weedeater szétcsúszott tagjairól.
Az már a két évvel ezelőtti
Lustration
album kapcsán is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a veszprémi GuilThee az egyik legfurcsább zenekar, akikkel valaha is dolgom akadt. Érezhető, sőt, egyenesen szembeötlő volt akkor is az a mindenfajta sablonoktól mentes alkotói törekvés, ami egészen bizarrá, ám ezzel együtt egészen egyedivé is tette muzsikájukat...
Valószínűleg még hosszú évekig folyik majd a vita arról, jó volt-e a 2008-as pesti Whitesnake koncert, avagy épp ellenkezőleg, de nem hiszem, hogy ennek befolyásolnia kellene a 2011-es lemez megítélését.
A norvég TNT amolyan titkos underground legenda a melodikus hívek körében, az 1987-es Tell No Tales és az 1989-es Intuition abszolút csúcsalbumok a nordikus dallamokkal felvértezett hard rock vonalon, amik ráadásul igen komolyan meg is előzték a korukat. A zene úgy tudott slágeres lenni, hogy közben tele volt a tipikustól eltérő hangszerelési megol...
Ritka manapság az igazán izgalmas zenét játszó, az átlagból kiemelkedő új zenekar. Pedig tengernyi csapat alakul nap, mint nap, vagyis gondolhatnánk, hogy szép számmal akadnak közöttük figyelemre méltó alakulatok. Hát nem. Vagy az épp felkapottabb stílust próbálják meglovagolni gyengécske és ötlettelen próbálkozásaikkal, vagy kreativitásukat feláld...
A jó hangzású Hurtsmile név az Extreme frontemberét, Gary Cherone-t (ha már itt tartunk, öntsünk végre tiszta vizet a pohárba: nem cseróninak vagy siróninak, hanem serónnak kell ejteni), illetve gitáros testvérét, Markot takarja, akik régóta tervezgetik egy közös banda létrehozását. Mark amúgy a '90-es évek első felében Nuno Bettencourt tesójával m...
A Rise Against a 2000-es évek egyik legmesszebbre jutó, legsikeresebb punk rock csapata: az utóbbi három lemezükből egyenként eladtak félmilliót Amerikában (ez a szint 15-20 éve platinalemezek sorát hozta volna nekik), miközben a műfaj olyan legendáit vihették magukkal előzenekarnak, mint például a Rancid. Na nem mintha irigyelném tőlük a sikert, h...
Nagyon gyorsan múlik az idő. Alig hiszem el, hogy Mark Briodyék előző albumának megjelenése óta már hét esztendő telt el, ám ez mégis így van, akárhogyan számolom. Def Leppardot idéző munkatempó ez, pedig – kultikus underground mivoltukból kifolyólag - náluk nyilván nem az a szitu, hogy két megjelenés és a turnék közt a banda tagjai különféle egzot...
Kezdhetném Ádámtól és Évától, vagyis azzal, hogy a tengerentúli Big 4 mellett bizony létezik egy úgynevezett Teuton Thrash Trió is, melynek a Kreator és a Sodom mellett tagja a legendás Destruction is. Mivel azonban mindezzel úgyis tisztában vagy, ha ezeket a sorokat olvasod, inkább bele is csapnék a közepébe.
Emlékszem, a 2002-es Summer Rocks fesztiválon , a PeCsa szabadtéri színpadán mekkora bulit rittyentett annak idején a brit dallamos hatosfogat. Bár az első pár lemezük megvolt, de jómagam igazából ott kattantam rájuk, és ahogy elnéztem, az alapból a keményebb zenékre beállított közönséget is egész szépen felpörgették lendületes műsorukkal és szimpati...
Adott egy jó évtizede létező, bel- és külföldön egyaránt sikeres Iron Maiden tribute csapat, ahol a tagság magját alkotó arcok egyszer csak elhatározzák, hogy ennyi év közös muzsikálás után végre nekiülnek saját dalokat szerezni. Ugye nem lepődik meg senki, ha egy ilyen esetben a végeredmény erőteljesen maidenes lesz?
A washingtoni Darkest Hour is azon csapatok táborába tartozik, akik ugyan már a kilencvenes években is léteztek, ám igazi nevet csak az ezredfordulóval megjelenő, és aztán felfutó metalcore vonal meglovaglásával szereztek. Lehet, hogy ők viszonylag keményebbek voltak társaik jó részénél, vagyis a refrénjeikben nem fakadtak könnyekre, ám mégis, az a...
A halfordi örökség legfőbb germán letéteményese nem sokat kockáztat ezzel az albummal – egyszerre hibája és erőssége e tény ennek a tucatnyi dalt felvonultató opusznak. A jó Ralf (ex-Tyran’ Pace, ex-Gamma Ray, jelenleg Primal Fear) ugyanis épp azt nyútja itt is, amihez köztudottan a legjobban ért: erősen Priest-hatású, hasító metalt nyomat, szinte ...
Pajszer. Mindig is úgy gondoltam, Kirk Windstein és bandája a lehető legtökéletesebb nevet választotta magának. Súlyos, agresszív, és biztosít róla, hogy nem érdemes velük baszakodni, mert akkorát kaphatunk az arcunkba, hogy a fogaink kihullanak tőle. A zenéjük pedig ugyanilyen, mióta csak a '90-es évek legelején ez a kaporszakállú tömzsi dühcsomag...
Egyvalamit szögezzünk le mindjárt a legelején: a névválasztás ennél pocsékabbul nem igen sikerülhetett volna. Mintha valami gagyi viccbandáról lenne szó, holott a londoni székhelyű, ám többnemzetiségű zenekar egyáltalán nem tűnik egyszeri, vagy olcsó poénnak.
Azt hiszem, nem lehetünk túl sokan, akik a '98-as debüt, a The Dark Discovery megjelenése óta követjük nyomon a svéd zenekar ténykedését. Jómagam már ekkor szimpatizálni kezdtem muzsikájukkal, mely egyfajta dark powerként volt leginkább leírható, klasszikus Iced Earth, Paradise Lost és korabeli Symphony X hatásokat-hangulatokat ötvözve, már úgy nag...
A brit Onslaught a '80-as évek brit thrash színterének vezető triumvirátusába tartozott két később érkezett társa, a Sabbat és a Xentrix mellett, és egy rakás kortársukhoz hasonlóan az előző évtizedben alakultak újjá, hogy a polgári meló mellett metalkodjanak is egy kicsit. Az ilyesmi gyakran jár keservesen röhejes eredménnyel, a három régi tagot (...
Facebook
Twitter