Nem tudom, ki hogy van vele, de én többnyire csak legyintek Sebastian Bach bőségesen adagolt hangzatos nyilatkozataira, amelyekben a Skid Row fénykorát, a Slave To The Grind érát idéző új dalokról beszél. Bach persze már húsz évvel ezelőtt is a nagyotmondás legavatottabb mesterei közé tartozott a rockszíntéren, és mivel azok sorát gyarapítja, akiknél az évek múlásával sem csökken az elán meg a lendület, e téren is mindig bátran lehet rá számítani. A probléma mindössze annyi, hogy Sebastian a rengeteg duma mellett épp azokat az éveket aludta át valami furcsa indíttatásból kifolyólag, amikor lett volna esélye megkapaszkodni a metal előadók élbolyhoz közeli kasztjában. Így azonban mindig olyan érzésem támad az ezer fokon égő interjúk, mondatok láttán-hallatán-olvastán, mintha valaki minduntalan csak a partvonalról üvöltözne be a pályára...






























