Shock!

Ha engem kérdezel, az istenkísértés szó jut eszembe, valahányszor elém kerül egy-egy olyan írás, amelynek címében a „[valahány] legjobb [bármi] valaha" kifejezések szerepelnek, tetszőleges permutációban. A legmegengedőbb pillanataimban is legfeljebb annyit kérdezek ilyenkor, hogy „mégis, honnan veszed a bátorságot, hogy efféle listákat készíts?!″ Soha, egyetlen pillanatig nem is tudtam komolyan venni az efféle anyagokat... és tulajdonképpen ez nem is annyira rossz megközelítés. Hasonlóképpen nem tudom komolyan venni azokat sem, akik az ilyen listák kapcsán habzó szájú üzengetésre ragadtatják magukat vélt sérelmeik (értsd: „kimaradt a kedvencem″) miatt. Egy ilyen összeállítás mindenképpen szubjektív lesz, csinálja azt bárhol, bárki, és ha ezzel a ténnyel nem tudsz megbarátkozni, akkor tényleg ne is idegesítsd magad ilyesmik olvasásával. Ha viszont nem veszed az egészet annyira véresen komolyan, akkor akár egészen jól is szórakozhatsz.

A Telex After podcastcsatorna által elkövetett jelen összeállítás közel négyszáz hazai zenész/zeneipari szakmunkás/újságíró saját listája alapján született meg, mindezt pedig a kiadvány szerkesztője úgy szűrte tovább, hogy egy zenekartól legfeljebb egyetlen album kerülhessen be ezzel a kötetbe, hiszen ellenkező esetben végképp elborult volna az eleve törékeny egyensúly. További érdekesség, hogy 1997 (mint a „könnyűzenei rendszerváltás" kora) előttről nagyjából ugyanannyi lemez szerepel a gyűjteményben, mint 1997 utánról. Sőt, 2020 utánról is akadnak itt lemezek szép számmal, vagyis a válogatás teljességgel naprakésznek mondható. Már az első lapozgatásoknál eszembe jutott, és afféle előképként nem is állom meg, hogy fel ne emlegessem Bali Dávid 2021-es Kisterem című munkáját, ahol a 2000–2019 közötti magyar lemezek voltak terítéken. A telexes kötet utóbbinál kissé bővebb terjedelmű, kevésbé underground, és ami még fontos, többszerzős munka, ami határozottan az előnyére válik.

Túlmagyarázni nem kell ezt a tablót sem, mindenki tudja/sejti, hogy miről van itt szó, és hát ha valamikor, akkor az év végi, ünnepi időszakban a leghatározottabban helye van annak, hogy elvonuljunk a lemezjátszó/deck/gramofon mellé, feltegyük az itt szereplő lemezek valamelyikét, és ráérősen lapozgassuk ezt az albumot. Mert ez valóban egy Album, így, nagybetűvel, igazán tájidegen elem a gyorsfogyasztásra berendezkedett évszázadunkban, amelynek mégis helyet kellene szorítanunk benne, hiszen megérdemli a figyelmet. Igaz ez a külcsínre és a belbecsre is, impozáns a kiadvány mindkét téren, kétszáz oldalnyi szélesvásznú nosztalgia vastag, fényes lapokon (bár magam a matt nyomatot jobban kedvelem). Nyilván nagy sakkozás ment a háttérben, hogy ne legyen eget verő a könyv ára, de mégis megadhassák a módját – sikerült. Különösen értékelem, hogy mindeközben jutott figyelem arra is, hogy két oldalon az idén elhunyt Horváth „Hó″ Mártonról külön megemlékezzenek, és Marci listája önállóan is a kötetbe kerülhessen.

Száz lemez, pár sztori, rengeteg jó kép. A visszajelzések döntően indulatreakciók lesznek, ebben szinte biztos vagyok, pedig éppen ideje volna leszállni a magas lóról, a csengő taposása helyett pótolni a hiányosságokat, és mindenekelőtt lazítani. Erre is remek alkalmat kínál ez a kötet, amely kapcsán talán csak a címben szereplő „legfontosabb" szóval tudnék vitatkozni – a „legmeghatározóbb" ideillőbb volna. Persze végső soron ugyanolyan értelmetlen mindkettő, a könyv pedig kellően súlyos ahhoz, hogy megtámadhassuk vele a velünk egyet nem értőket, tehát hajrá! Dehogy, csak viccelek, ki akarna egy tízezerpluszos árú kiadvánnyal verekedni, ami kellően bátor egy Tormentorhoz vagy Thy Catafalque-hoz, illetve kellően lakossági egy Quimbyhez vagy Azahriah-hoz?! Mert ez bizony mind elfér a Nap alatt, és ha nem is kimerítő a lista (ugyan melyik lehet az?), de mégiscsak ezek a lemezek és előadók formálták az elmúlt közel hatvan évünk könnyűzenei arculatát. Jó olvasgatást hozzá!