Shock!

július 16.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Santa Cruz: Katharsis

santacruz_cVárható volt, hogy a Santa Cruznál nem sülhet ki sok jó a hangszeres szekció teljes lecseréléséből, amelynek ráadásul nyomós oka lehetett, hiszen a három zenész egy amerikai turné kellős közepén hagyta faképnél Arttu „Archie Cruz" Kuosmanen énekes/gitárost. A pletykák mindenféle emberi és egészségügyi problémákról szóltak, és a sztori nem ért véget itt, hiszen az akkor sebtiben leakasztott helyettesek között is ment később a kavarás. Ha hihetünk a netes információknak, az új lemezt teljes egészében Archie és producere, Kane Churko írta meg és nyomta fel. Ilyen földrengésszerű változások után nem meglepő, hogy a rettenetes borítóba csomagolt Katharsis zeneileg is átalakulást hoz.

Azt bírtam a Santa Cruz eddigi albumaiban, hogy a csapat valami hihetetlen autentikusan vegyítette a legszebb '80-as évekbeli hajmetalos hagyományokat a modernebb rádiós megközelítéssel. A legutóbbi, 2017-es Bad Blood Rising ráadásul talán a legjobbjuk volt, szóval a lehető legrosszabbkor következett be a törés. Noha utána érezhető volt némi törekvés, hogy Archie szólóbandájaként tűnjön fel a Santa Cruz, és valójában nem is olyan fontosak a falból kihullott építőkövek, a Katharsisból nekem nem éppen ez jön le. Még akár túl is tenném magam rajta, hogy a mindössze 39 perces anyagon egyértelműen több a modern, 21. századi kommersz íz az 1989-es szabadalmaztatású fogások rovására. Sokkal komolyabb probléma, hogy a bandából a nagyívű, már második körben üvölthető megarefrének mellett a korábbi fékezhetetlen energia is kiveszni látszik, és sajnos maguk a dalok sem közelítik meg a korábbi, agyból kiirthatatlan himnuszok színvonalát.

megjelenés:
2019
kiadó:
M-Theory Audio
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

A rövid Changing Of Seasons nyitás helyből inkább a Bullet For My Valentine-t idézi, mintsem a Santa Cruzt – nem rossz, de az a bizonyos kórus hiányzik belőle, amellyel a srácok korábban minden hasonló típusú nótájukat felturbózták és érdekessé tették. A Bang Bang (My Worst Enemy) vagy az első single-ként bemutatott True Believer ugyanebben a betegségben szenved, egyszerűen nincs csúcspontjuk, és teljesen jeltelenül múlnak el: nem is elég durvák és nem is elég melodikusak ahhoz, hogy önálló karaktert kapjanak. A visszafogottabb Into The War már érezhetően jobban fekszik a csapatnak (már ha egyáltalán nevezhetők csapatnak a mostani állapotban), és ugyan ez a dal is inkább mai kortárs rock, a vaskosan szimpla riffelésre pakolt, egyértelműen The Edge-et idéző gitárpilinckázás azért így is ül benne. De egészen a Tell Me Why és a Testify kettőséig kell várni, hogy végre valami olyat halljak, amit elvárnék a bandanév láttán. Nem állítom, hogy akármelyik korábbi lemezen is csúcspontot jelentettek volna ezek a témák, de legalább santacruzosak...

A modern popos ízeket sem nélkülöző, de azért kellően húzós It Was You is ott van a szeren, a Smoke Signalsbe meg a Salvationbe pedig csak normális refréneket kellett volna pakolni ahhoz, hogy tényleg üssenek. A Cyndi Lauper-féle Time After Time átgondolása is elég felesleges, de sokkal szebben átjön belőle Arttu jellegzetes, kicsit nyafka hangjának ereje, mint a lemez saját lassújából, a semmilyen I Want You To Mean Itből. És ugyan a főhős néhol elereszti ujjait, a végeredmény hallatán elég egyértelmű: szólógitárilag nem ő, hanem a lelécelt Jonas Parkkonen volt a banda lelke. Ezen a téren már-már fájdalmas a visszalépés.

A korábbi Santa Cruz arcéle tehát elég rendesen feloldódott az amerikai rockrádiókra belőtt, digitális-de-zúzda hangzásban. Ezt mindenképpen fájlalnám, viszont túl tudnék lépni rajta, ha a dalok színvonala ellensúlyozná a változásokat. Ettől azonban sajnos távol állunk. Ha a legerősebb darabok szintjét hozná a teljes lemez, akkor sem beszélnénk az év albumáról, de nem méltatlankodnék. Így viszont azt kell mondanom, ezt így, ebben a formában legfeljebb más néven kellett volna erőltetni, mert túl vékony attól a bandától, amelyik korábban olyan zseniális dalokat írt, mint a Relentless Renegades, a My Remedy vagy a River Phoenix.

 

Hozzászólások 

 
#3 Goodbye 2019-12-11 11:58
Úgy tűnik, hogy 2019 a csalódást okozó glam metal albumok éve. A Steel Panther borzasztóan gyenge tákolmánya után ez a lemez is alulmúlja a banda korábbi munkáit. Ezeknél a frontierses tucatcsapatok is jobb dolgokat csinálnak. Csak azt nem értem, hogy ha már úgyis halott a CD-piac, akkor minek erőltetik az új dalokat. Akár még 10 éve is meg lehetett érteni ezt a hozzáállást, mert akkor azért még jobb volt a helyzet, de ma már abszolút feleslegesnek tűnik, mert a bevételek döntő többségét a koncertjegyek adják. A The Who új lemezéről mikor lesz kritika?
Idézet
 
 
#2 Horváth Attila 2019-12-10 12:30
Az első előzetes dal már elvette a kedvem a teljes lemeztől. Kár értük. Pedig, az előző album az évtized egyik legjobbja nálam. Rongyosra halgattam mióta megjelent.
Idézet
 
 
#1 Simon Zoltán 2019-12-10 10:49
Próbálkoztam a lemezzel, de semmi. Pusztulat unalom az egész, így hagytam is. Majd januárban az új Lost Society, az eddigi dalok alapján nagy reményeim vannak!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.