Ismét nekirontott korábbi énekeseinek Yngwie Malmsteen. A gitárhős szerint zenekarának volt frontemberei annak idején semmit sem tettek hozzá a dalaihoz, most pedig az ő örökségén akarnak nyerészkedni.

Idén augusztusban Budapesten is fellépett Yngwie Malmsteen, aki hosszú évek óta nem alkalmaz főállású énekest zenekarában. Egy friss posztjából ítélve ezen a későbbiekben sem nagyon tervez változtatni, hiszen régebbi kollégáira is igencsak kiakadt...
„Tudomásomra jutott, hogy ezek a szólólemezeimen fizetett alkalmazottként foglalkoztatott énekesek mindannyian az én márkanevemből akarnak hasznot húzni – írta Yngwie. – Beszéljünk világosan: az, hogy valaki szerepel az én SZÓLÓLEMEZEIMEN, még nem egyenlő azzal, hogy jogtulajdonos, szerző, vagy hogy a zene az ő örökségének számít. Attól, hogy valaki itt-ott megír egy sort, még nem lesz dalszerző, és attól, hogy elénekli a dalaimat, azok még nem lesznek az ő dalai. Ezek az emberek egyszerűen fizetést kaptak, vagyis bérmunkát végeztek, hogy megszólaltassák az ÁLTALAM megírt részeket – akárcsak a billentyűsök, a basszerek, a dobosok és a többiek. Ha kizárólag az én márkanevemre, az én nevemre, albumcímeimre és SZÓLÓkatalógusomra támaszkodva tudnak turnézni vagy magukra vonzani a figyelmet, nos, azzal máris adott a válasz a kérdésre, hogy ki az, aki tényleg felépített itt valamit. És... ők amúgy mit vettek fel, mit alkottak az elmúlt harminc-negyven évben?"
Pontosan nem nevezte meg, de nagyjából sejthető, kikre akadt ki ennyire a gitáros. Korábbi énekesei közül Mats Levén májusban két speciális japán koncertet is ad, amelyek műsora elsősorban egyetlen Yngwie-nél felénekelt lemezére, az 1997-es Facing The Animalre épül majd. Emellett két másik egykori Malmsteen-torok, Mark Boals és Mike Vescera is közös turnéra indul jövőre The Seventh Trilogy Tour néven. Ezt a körutat eleve a The Voices Of Yngwie Malmsteen alcímmel hirdetik, és már címében is két klasszikus Yngwie-lemezre, az 1986-os Trilogyra, illetve az 1994-es The Seventh Signra utal, anyaga pedig ezek mellett az 1995-ös Magnum Opusra koncentrál.
Yngwie nem először fejti ki véleményét a témában, néhány éve Jeff Scott Sotóval keveredett kisebb pengeváltásba a „ki mit és mennyit írt?" vonalon. A gitárossal készített idei interjúnkat itt olvashatod.
Fotó: Máté Éva




Hozzászólások
Idézet - bjorn:
Miben is?...
Jó, akkor most képzeljük el, hogy Ian Gillan egyetlen ötletet sem tesz a Child in Time-hoz, de első kiválása után 73-tól mégis énekelni szeretné szólóban is. Blackmore meg azt mondja erre, hogy egy frászt! Én írtam az egészet, neked semmi közöd hozzá, egyetlen ötleted sem volt. Nem csak megírni kell egy jó számot, azt elő is kell adni.
Egyébként gyanítom, hogy Boals és a többiek koncertjei sokkal élvezhetőbbek, mint Malmsteen gitárcunamijai....
És amúgy miért is baj, hogy mások is játsszák a számait? Gondolom az eladásoknak, letöltéseknek nem tesz rosszat... Meghülyült ez is öreg korára...