Új dalt mutatott be az Angus McSix, akiknél március 16-án jelenik meg az új album. A friss szerzeményben a Rhapsody Of Fire és Alex Krull is segíti a kosztümös metálban utazó bandát.

2023-ban jelent meg a Gloryhammerből távozott Thomas Winkler énekes és az Orden Oganból ismert Seeb Levermann gitáros alapította Angus McSix első lemeze. Az Angus McSix And The Sword Of Power kifejezetten sikeresnek bizonyult, még a német Top 10-be is bekerült, így némiképp meglepő lehet, hogy nem sokkal utána két tagcsere is történt a zenekarban. A második anyagon már Ork Zero, azaz Gerit Lamm dobol majd Manu „Skaw” Lotter posztján, a leglátványosabb változás azonban, hogy a névadó Angus McSix, azaz Winkler mikrofonját a Manimalből ismerős Sam Nyman, azaz Adam McSix vette át. Thomas több időt szeretett volna tölteni a családjával, ezért lép hátra az aktív turnézástól. Friss hír, hogy a bandában új gitáros is debütál The Dwarf, azaz Jasmin Pabst személyében.
A kosztümös csapat sztorija szerint Angus McSixet egy hordányi ork elrabolta és lefagyasztotta, ám telepatikusan még sikerült értesítenie erről öccsét, Adamet. Innen startol az új következő album sztorija.
A dallista az alábbi lesz:
01. 6666
02. The Fire Of Yore
03. I Am Adam McSix (feat. Rhapsody Of Fire)
04. Dig Down (feat. Van Canto)
05. Techno Men (feat. Turmion Kätilöt)
06. Ork Zero
07. Starlight Stronghold
08. Aetheriyja
09. Let The Search Begin
10. The Power Of Metal (feat. Freedom Call)
11. Into Battle
A lemezről még év elején a 6666 című dal, majd a The Fire Of Yore debütált. Utóbbiban a Németországban közismertnek számító színész, Uwe Ochsenknecht is szerepel. Most a Rhapsody Of Fire és a Leaves’ Eyes főnöke, Alex Krull vendégeskedésével rögzített I Am Adam McSix is meghallgatható. Az Angus McSix október 2-án Budapesten is fellépett a Wind Rose és az Orden Ogan társaságában.


