Shock!

október 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Katatonia, Klimt 1918, Variola, P.O.T. - Budapest, 2006. december 16.

katatonia_p2006_07Az Ady Művelődési Központ első ránézésre nem tűnt túl bíztatónak, de sok kétségem eloszlott az aránylag tágas előtér és a két ruhatár, illetve a büfék(!) láttán. A későbbiekben pedig a nem túl nagy, de dohányzásmentes (!!!) belső terem is pont elegendőnek bizonyult a jeles eseményre összegyűlt fekete sereg befogadására. Legalábbis a fő attrakció alatt a 8-10. sorban álldogálva is kényelmesen elvoltunk. Ez elég sokat hozzátett az amúgy sem kispályás koncert élvezetéhez.

Már az elején megbizonyosodtam afelől, hogy most nem marad el a buli, mivel az elbarikádozott felső szinten várt a Katatonia-gitáros Anders, aki készséggel mesélt sok mindenről – nem úgy, mint a terem másik sarkában interjút adó Jonas, a csapat befordult frontembere, akinek már az oviban is sötétkamra lehetett a jele. A koncertek előtt még körülnéztem a merchandise sarokban, ahol pont a főzenekartól volt a legkevesebb cucc – az igen középszerű minőségű pólók mellett volt matrica meg tangabugyi is (utóbbi Viva Emptiness logóval, pedig egy A Little Warm Closeness felirat mennyire találóbb lenne már... khm).

időpont:
2006. december 16.
helyszín:
Budapest, Ady Művelődési Központ
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

Mint a kiírásokból kiderült, a The Crüxshadows elakadt valahol, és ezért a sorrendben helyet cseréltek a Katatoniával – ami a lehető legjobb döntés volt, és éjfél körül már igen hálás is voltam érte. Az viszont nem volt túl jó ötletet, hogy a pattogós modern rock/metalban utazó P.O.T. nyisson ezen az estén, hiszen még ha sokat is pörögnek mostanában, a Katatonia közönségének igen csekély hányada tudott velük valamit is kezdeni. Dalaikkal és az előadással nem volt semmi gond, a néha Black-Outos dallamokat is hozó énekes viszont hiába akarta együtténeklésre, ujjongásra vagy „pí-ó-tí”-zésre buzdítani a dark elemeket. Ez egy előzenekarnak ritkán sikerül, itt meg tényleg halott próbálkozás volt.
A P.O.T. eddig valamiért nu-metal csapatként élt a tudatomban, de most inkább tűntek a Fish!-hez hasonló party-vegyesfelvágottnak: funky bőgőtémák, pattogós versszakok, de néha igen kemény zúzások váltották egymást. Volt egy lassabb nóta is, meg anti-megasztáros kirohanás, refrént viszont egyet sem sikerült a fejembe kalapálniuk. A lehangolás után elővezetett két nóta viszont jó volt, főleg a záró doomos témára bólogattunk már többen – hiába no, ezen az estén nem Chili-fanok tömörültek a színpad előtt.

A szegedi Variola darkos hangulatzenéje azonnal jobban megfogott engem is – a visszhanggal egyáltalán nem spóroló gitárok és a szállós, magyarul felhangzó ének az egykori Land of Charon (azaz igazából a Fields of Nephilim) világát juttatta eszembe. Bár a témákat nem vari(ol)álták túl, de volt az egésznek valami hipnotikus varázsa, a Robert Smithre hajazó, nagytestű hollow-body gitárral kiálló énekes pedig plusz látványelemként is szolgált. Gitárostársa a régi Nevergreenből ismert Dula Sanci volt, aki dallamaival szépen megtámogatta a zenét – és egyszer, ha jól hallottam, még egy Pink Floyd-idézetet is beszúrt egy dal végére. A koncert lezárása pedig zseniális volt – a túlvezérelt, szétvisszhangozott gitárt egyszerűen otthagyták, hadd gerjedjen, hehe. Első találkozásom volt ez a Variolával, és tényleg kíváncsivá tettek.

A Klimt 1918 nevéről valami első világháborús tengeralattjárós film jutott mindig eszembe (múlt század eleji osztrák festő volt - a szerk.), és épp ezért sosem voltak annyira szimpatikusak, hogy felkutassam munkásságukat. Most viszont érdeklődve vártam, hogy miként mutatkoznak be kis hazánkban, főleg, hogy egy jó ismerős Anathema-U2 keverékként írta le őket az átszerelés alatti szünetben. A négy olasz srác nem tagadhatta a Beatles hatását sem, ahogy a beállásként elviccelt AC/DC-riff után zakóban-nyakkendőben álltak neki műsoruknak. Alapvetően egy hiba volt a hangulatos bulival, de az végig: a cingár, Lennon-fejű énekes/gitáros hangja eleve erőtlen volt, így még a torzítatlan, álmodozós részeknél is csak sejteni lehetett, hogy mit akar. Ha azonban megszólalt kezében a héthúros, akkor már csak szájról olvashattunk, mivel a kis minimál-dallamok abszolút nem emelkedtek ki a masszából. Így végül is csak arról tudok beszámolni, hogy a jól teljesítő ritmusszekció mellett egyszerű, ámde hangulatos gitártémák szakadtak ki a srácok ujjai alól. Egyszer kísértetiesen lenyúltak egy Katatonia akkordmenetet, de mindent összevetve engem főleg a német Autumn Blaze zenekarra emlékeztettek (lévén, hogy nem hallgatok se Portisheadet, se egyéb ilyen nagyon löttyedt-borult muzsikákat), és a szintén olasz Novembre neve is beugrott néha – utóbbi biztos főleg a kedves akcentus miatt. Viszont az a temperamentum, amit honfitársaik hangokba tudnak foglalni, Klimtéknél még hiánycikk.

Az est hősei, a Katatonia bő félórányit várakoztatták a népet, ezalatt újabb látogatást eszközöltünk a büfénél, és volt időnk a kb. ekkortájt megérkező Crüxshadows tagjainak képeire is rácsodálkozni.Katatonia Miután kb. 22.30-kor a teremben elhúzták a függönyt, a színpad még percekig üresen tátongott, a megvilágított háttérvászon és a szép magyaros „Ka-Ta-Tónija” skandálás viszont rendesen felfokozta a hangulatot. Természetesen nem volt kétséges, hogy mivel kezdenek a svédek: „Leaders come...” – kezdett bele Jonas Renkse túlvilági hangján a horzsoló kezdőriff után a legutóbbi lemez nyitódalába. A The Great Cold Distance eleve az eddigi legjobb és legjobban szóló albumuk, és érezhető, hogy a néhány megtapasztalt esetlenebb koncert után mára lassan élőben is képesek leszek a témákat a lemezverzióhoz méltóan prezentálni. Bár a Soil’s Song-Deliberation kettősnél a jobb oldalon még gond volt a gitárok arányával, a múltidéző Deadhouse és a Had To Leave alatt már minden helyreállt. Nagyon tetszett, hogy a dalok között sem volt csend, hanem a hangfalakból kis filmzeneszerű átkötő zajok szóltak. Jonas nem beszélt túl sokat, sőt, az első öt dal alatt még az arcát sem lehetett látni a hajától, de a törékeny dallamok mégis előbújtak valahogy, valahonnan.

Ezután pedig végképp megvettek kilóra, hiszen tökéletes bestof-programot hallhattunk: egymást követte az Anders vokáljaival, illetve üvöltésével felvértezett Teargas és Ghost of the Sun, aztán a borultan slágeres (bár melyik daluk nem az?) Criminals, és az új lemez egyik gyöngyszeme, a July. Ebben a szőke gitáros újra szépeket tercelt (ez eddig nagyon hiányzott élőben!), a dal közepén lévő dohogó riff pedig mindent vitt.
Újra visszaugrottak a Last Fair Deal Gone Down dalaihoz, amikor belecsaptak a tényleg futurisztikus The Future of Speech és a keserédes (bár melyik daluk nem az?) Tonight’s Music témáiba. Itt már kórusban nyomtuk, hogy „I can’t get worse” meg „how could this go so very wrong”, majd egy pillanatnyi szünet nélkül jött az átmenet az örök kedvenc gyászinduló For My Demons-ba, ahol újra lemérhettük, hogy Jonas mekkorát fejlődött a korai lemezeken nyújtott teljesítményéhez képest. Az, hogy néha félrecsuklott, vagy elhalkult a hangja, szerintem senkit sem zavarhatott, hiszen pont így lesz őszinte ez az egész: a fekete hajzuhatag mögé bújva, mikrofonállványra csüngetve, de mégis teljes szívből. Nekem ez a nóta a Katatonia eszenciája, zeneileg, szövegileg, hangulatilag, riffileg, mindenileg – még ha mai tudásuk és zenészségük már jóval túl is mutat ezen a korai mesterművön.

katatonia_p2006_14

Ám ekkor jött a hidegzuhany: a csapat felkonferálta a Sleeper c. dalt és elbúcsúzott. Így az egyik legfurább nótájuk – rituálisan hömpölygő, ráolvasásszerű kezdésével, a brutál nu-metal riffel és a Daniel által szénné dobolt második versszakával – alatt végig azon agyaltam, hogy a klipsláger My Twinen kívül mi nem hangzott még el. És lőn, rövid taps után már jöttek is vissza, azonban az öt sötét alak között két filigrán, fehérbe bújt leányka is felbukkant. A felhördülő hímneműek közül sokan valami leszbi-showt vártak, ám a hölgyek (talán tényleg ikrek voltak?) egymáshoz kötözve táncolták-pantomimozták el a dalra komponált szürreális koreográfiájukat, miközben a zenekar a My Twint játszotta. És bár az ilyen párosítások igen bugyután is el tudnak sülni, ez nem volt az. Tény, hogy volt egy kis üresjárat, amikor is a táncosok a dal vége felé vagy fél percre a földre omlottak – azt sajnos nem láttam, hogy ott történt-e valami – de ekkor „jobb híján” lehetett a zenészeket figyelni. Bár tény, hogy a hozzám közelebb álló gitáros (Frederik) sörhasa egyre jelentősebb, és sosem volt egy túl színpadra termett figura, de pl. nagyon szép Framus hangszert lóbált a nyakában.

Szerencsére a csapat is úgy érezte, hogy egy ráadásdal sovány vigasz, így azonnal jött is a dark-rock himnusz Evidence („Be still for a moment...”), majd végül elhangzott a legkorábbi dal: a Brave Murder Day lemez címét kiadó triumvirátus egyik láncszeme, ha minden igaz, akkor a Murder (az a lemez nekem még nem annyira...). Jonas hörgött, a tömeg pörgött, aztán sajna vége is lett a mókának. De így is volt bő másfél óra, 16 dallal, és végre egy olyan koncert, ami igazságot szolgáltatott a lemezen baromi hangulatos Katatonia daloknak! Ha ezután azonnal – azaz tíz percen belül – feláll a deszkákra a The Crüxshadows a képek alapján cyber-gót vámpírhercegnőkből és szárnyas fejvadászokból álló csapata, akkor valószínűleg végighallgattam volna legalább három dalukat. Azonban miután 20 perc múlva is néma csend volt odabent, már nem vártam meg a dobgépes (és ez alapján valószínűleg amolyan Drugzone-szerű elektro-rock, disco-metal) brigádot. Gondolom, hogy a svédek után már úgysem adott volna semmi maradandót az eleve hülye nevű csapat, mosolyogni meg nem nagyon illik azon, amit valaki tök komolyan gondol. (Ennek ellenére persze néha nem tudom megállni...)

Ja, és a koncert óta naponta meghallgatom a The Great Cold Distance-t (2006 év lemeze díjra nagy esélyes) vagy a Viva Emptiness-t. És epekedve várom, hogy vajon mi jöhet még ezután.

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Katatonia

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.