Shock!

április 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Airbourne, Taking Dawn - Budapest, 2010. március 6.

Azt hiszem, ennél erősebb párosítást álmodni sem lehetett volna Budapestre, nagy szerencsénk van, hogy minket is elért ez a turné Ausztrália fiatal csodafegyverével és Las Vegas a semmiből felbukkant új ígéretével.

időpont:
2010. március 6.
helyszín:
Budapest, Dürer-kert
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Nem mertem volna megtippelni, hányan lesznek a koncerten, de végül senki sem élhetett panasszal, saccra olyan hétszáz ember töltötte meg kényelmesen a Dürer nagytermét. Ennyit arról, hogy a mai bandák között nincsenek igazán csalogató nevek...

A Taking Dawn például helyből olyan bivalyerős bemutatkozó albumot tett le az asztalra a Time To Burnnel, amilyet már évek óta nem hallottam fiatal csapattól, így aztán legalább annyira kíváncsi voltam rájuk, mint a főzenekarra. Nem lepett meg túlságosan, hogy pocsékul szóltak, az a vehemencia azonban, amivel vetődtek a deszkákon, egyenesen mindent elsöpört, pont ilyen előadásmódra számítottam tőlük. Úgy képzelem, a klasszikus Skid Row lehetett ilyen adrenalinbomba, amikor szétszedték a New Jersey-i klubokat… Ez most az az eset volt, amikor sem a kásás, aránytalan sound, sem Chris Babbitt énekes/gitáros torokproblémái nem tudtak zavarni, a négyes még így is páratlanul elementáris volt. A Like A Revolutionnel nyitó banda nagyjából 30-35 percet tölthetett a deszkákon, de abban még a korántsem ideális körülmények ellenére is ott rejlett a sokkal nagyobb jövőbeli sikerek ígérete. Pláne, hogy a lemez még jóformán meg sem jelent, de a jelenlévők igen tekintélyes hányada már kívülről fújta a Taking Dawn olyan remekbeszabott nótáit, mint a Fight ’Em With Your Rock, az Endlessly, a Take Me Away vagy a Time To Burn…

A Skid Row párhuzamot a nyilvánvaló zenei hatások mellett az is erősítette, hogy a színpadra született Babbitt ugyanabba a hiperaktív rock’n’roll állat kategóriába tartozik, mint Sebastian Bach. Még a nyakába akasztott Les Paul sem akadályozta a kerge birkaként rohangászásban, többször lerongyolt az első sorokhoz, a dalokat meg még beteg torokkal is irdatlan erőbedobással süvöltötte. Hamis hangok így persze óhatatlanul is becsúsztak, és a lemez megavokáljai sem szóltak olyan minőségben, mint a stúdiófelvételen, de így sem okoztak csalódást. Idővel bizonyára Mikey Cross és Andrew Cushing is felzárkóznak majd Chris mellé akciózás szempontjából, ők még kicsit visszafogottnak tűntek, hiányérzetem azonban nem volt a műsor végén, miután a Fleetwood Mac-féle The Chain bika feldolgozása után levonultak. Ha a Roadrunner vagy a menedzsment nem cseszi el szándékosan, ez a zenekar néhány éven belül simán ott lehet az Avenged Sevenfold, a Bullet For My Valentine vagy a Trivium mellett a legfiatalabb rockergeneráció favoritjai között.

Nem kellett hozzá különösebb megfigyelőképesség, hogy az ember észrevegye: az Airbourne már nem ifjú reménységként, hanem győztes, befutott bandaként érkezett Budapestre. A debütáló Runnin’ Wild több mint 250 ezer példányban kelt el világszerte, ami manapság körülbelül olyan szintű sikernek számít, mintha mondjuk tíz évvel ezelőtt egy-másfél milliót adtak volna el belőle, de Joel O’Keeffe-ék meg is érdemlik az elismerést, amit ugyanis a Dürerben a rendelkezésükre álló másfél óra alatt lerendeztek, az maga volt a perfekt rock’n’roll eszencia. Ez a zenekar egyszerűen tökéletes, nincs gyenge pontjuk, egyetlen momentumba sem lehet belekötni: kijön a színpadra négy átlagos kinézetű rocker, elkezdik nyomni a világon létező legszimplább négynegyedes boogie-t, az ember pedig még napokkal később is azon veszi észre magát, hogy a koncerten felszedett energiatartalékokból él. Az Airbourne ebből a szempontból alighanem tényleg olyan, mint a klasszikus AC/DC lehetett annak idején…

Mivel a kettes számú No Guts, No Glory hivatalosan csak a koncert előtti napon jelent meg, és csodával határos módon csak részben csúszott ki a netre a kiadás dátuma előtt pár nappal, az O’Keeffe tesók érthető módon nem erőltették túl a friss nótákat. Nem mintha azok bármilyen szempontból is jelentősen eltérnének a Runnin’ Wild dalaitól, ugyanolyan könnyen foghatóak és ugyanolyan jók is, de a közönség mégiscsak azért jött el ide, hogy a debüt dalait hallja. A már jól ismert slágerek – mert ezek tényleg azok! – mellett azért így is elővezettek öt új szerzeményt, melyek közül kettő, a Chewin’ The Fat és az It Ain’t Over Till It’s Over itt hangzott el először koncerten, a legjobbnak azonban így is a Born To Kill tűnt. A legnagyobb őrjöngést persze a Stand Up For Rock’N’Roll, a Hellfire, a Diamond In The Rough, a Too Much, Too Young, Too Fast és a ráadásban elővezetett Runnin’ Wild – Blackjack duó okozták. A közönség reakcióját elnézve az Airbourne aligha fog tudni hibázni a közeljövőben…

Joel a nóták között sem dumált sokat, csak néha állt meg néhány mondatnyi rajzfilmesen sivítós hangon elővezetett szöveg erejéig, a hangsúly mindvégig azon volt, hogy módszeresen felrázzanak és kifacsarjanak minden egyes nézőt az elsőtől az utolsó emberig. Elképesztő elánnal mozogták be a nem túl méretes színpadot, és olyan feszesen, agyig pumpálva zenéltek, hogy az tényleg nem tűnt eviláginak. Elsüthetem azt a klisét, hogy az ilyen alapra vett zenét nehezebb élőben igazán jól játszani, mint a komplexebbet, de az Airbourne esetében mindenféle okoskodó fejtegetés értelmét veszti: amikor a ráadásban Joel még a hangfal tetejére is felmászott, már tényleg csak széles, idióta vigyorral álltam, és arra gondoltam, hogy ezt egyszerűen így kell csinálni. Hihetetlenül jók voltak, tényleg le a kalappal előttük. Minden este el tudnék viselni egy Airbourne bulit!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.