Shock!

április 18.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Crowbar, Haw, Wall Of Sleep, Redrum Inc. - Budapest, 2010. július 4.

CrowbarA korán kezdődő monstre bulik hátulütője, hogy az ember még akkor sem feltétlenül ér oda a műsor elejére, ha történetesen éppen hétvége van. Így aztán a Nadirtól, a zseniális nevű Room Of The Mad Robotstól és a Stardrive-tól elnézést kérek, de nem láttam őket, ez van. Majd legközelebb…

időpont:
2010. július 4.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 3 Szavazat )

Az első fellépő, akiket sikerült megtekinteni, a német Redrum Inc. volt. Ciki vagy sem, de csak a koncert közben esett le, honnan olyan ismerősek: öt évvel ezelőtt a megboldogult Kultiban szintén ők melegítettek be Kirk Windsteinék előtt… Az egyébként jókedvű, szimpatikus tagokból álló csapat zeneileg nem változott sokat, ugyanazt az üvöltözős hardcore / doom / sludge vegyületet tolták, amit akkor, és ugyan magamtól aligha tenném be egy lemezüket otthon, élőben megbízhatóan teljesítettek. A legnagyobb ovációt azért mégis a High Rate Extinction zárásként elnyomott kezdőriffje okozta, szóval a germán srácok rendesen aládolgoztak a főattrakciónak.

Újabb vallomással tartozom: Holdampf Gábor hangját a neki járó maximális respekt mellett sem bírtam soha megszeretni, így aztán nem esett nehezemre elfogadni a Wall Of Sleepben lezajlott változásokat. Az itt produkált teljesítmény alapján végképp csak annyit tudok mondani, hogy nekem ebben a formában többet mond a sztori, mint azelőtt. Azt persze nem állítom, hogy a Stradrive torok Cselényi Csaba frontemberként egyből John Bush vagy Corey Taylor trónkövetelőjeként nyomult a deszkákon, hamis hangok is bőven becsúsztak nála – főleg a buli második felében –, de összességében mégis abszolút meggyőzőre sikeredett a produkció. Csaba kissé félszeg konferálása, mozgása meg akár úgy is felfogható, hogy valami extra természetességet ad a csapatnak… Persze nem mintha nem lett volna egyből családias a hangulat ettől függetlenül is. CrowbarAmi az egyebeket illeti, a Wall Of Sleep zeneileg aligha szorul bemutatásra, a Füleki – Kemencei páros riffjei és váltott szólói most is tanítanivalóan, fület gyönyörködtetően szóltak, és a jól ismert régebbi szerzemények mellett az újak is igen meggyőzőnek tűntek, különös tekintettel a kibaszott világ kurva sötétségéről szóló groove-os, húzós kvázi-slágerre, aminek a pontos címe sajnos nem ragadt meg az agyamban. Hengerelt a banda, ráadásul a hangzásuk is állat volt, talán a legjobb az egész este folyamán. Őszintén kíváncsi vagyok, milyen lesz az őszre ígért új lemez.

Makó Dávid új csapatával, a HAW-val szintén ez volt az első találkozásom, és ugyan az eközben megejtett Kirk Windstein interjú miatt nem láttam az egész fellépést, az a pár dal, amit sikerült végignéznem, nagyon is szép jövőt vetít elő a négytagú banda számára. A Stereochrist Dávid fémjelezte korszakának ismeretében aligha lehetett meglepő bárki számára is, hogy ez a formáció kissé modernebb, zúzósabb megközelítésű, mint mondjuk a Wall Of Sleep. Azt ugyanakkor már így első blikkre sem mondanám, hogy egyértelműen a Stereo folytatásáról lenne szó, kissé mocskosabb, nyersebb, fülledtebb az összkép. Ha valamiről, hát frontemberi tétovaságról a HAW esetében aztán biztosan nem beszélhetünk: a szokásos kockás ingben nyomuló Dávid lazán, ösztönösen mozog a színpadon, de ez sem újdonság, hiszen már a Stereóban is nyilvánvaló volt, hogy a deszkákra termett. CrowbarHangilag is remekül hozott mindent, amikor pedig az All Good All Fine-ban előkerült a bendzsó, már muszáj volt szélesen vigyorogni. És akkor azt még nem is mondtam, hogy utána a Time Is Mine-t nyomták el az első Iommi szólóalbumról… Erről ugyan Kirk mester miatt lemaradtam, de a beszámolók szerint igencsak állatul dörrent meg. Nem tudom, mikorra várható az első teljes HAW lemez, annyi azonban biztos, hogy ilyen élő fellépésekkel a csapatnak külföldön sem nagyon akad félnivalója. Illúzióim nincsenek, mint ahogy vélhetően nekik sem, de ennek a produkciónak meg kell találnia a helyét a világban, mert nagyon rendben van.

A Crowbar körül néma csend honolt az utóbbi években, hiszen Kirk inkább a Downnal és a Kingdom Of Sorrow-val foglalkozott, de ha hihetünk a nyilatkozatoknak – márpedig miért ne hihetnénk? –, a háttérben már gőzerővel készül az új lemez. Mindebből egyenesen következik, hogy a jelen turnénak nem volt különösebb apropója, a világ legsúlyosabb bandája simán csak életjelet adott magáról néhány döglött évet követően. Kirk amúgy is egyre joviálisabban fest ezzel a mikulásszakállal, ráadásul feltűnően jókedvűen érkezett, de ettől eltekintve is úgy láttam, hogy nem volt most semmi extra céljuk az önfeledt zenélgetést leszámítva. Már a kezdés is ennek jegyében telt: mindenféle rock’n’roll cécó nélkül, simán felsétáltak, hangolgattak egy kicsit, Kirk üdvözölte a klubot szellősen megtöltő 4-500 embert, majd immáron teljes valójában elnyomták a High Rate Extinctiont, utána pedig a Conqueringet és a The Lasting Dose-t is. Mit lehet lépni egy ilyen kezdésre? Elfogadom, ha valaki azt mondja, hogy ebből a buliból hiányzott az a pattanásig feszített, elfojtott robbanékonyság, ami a 2001-es pécsi koncertet vagy akár a legutóbbi kultiplexes akciót is jellemezte, de ezekkel a mamutriffekkel egyszerűen lehetetlen birokra kelni.Crowbar

Kirk a továbbiakban sem akart görcsösen bizonyítani: sokkal többet beszélt, mint általában, folyamatosan viccelődött a közönséggel és a többiekkel is, miközben kisebb-nagyobb szünetekkel követték egymást a Crowbar régebbi és újabb keletű szerzeményei. A folyamatos stagedivingolás most valahogy elmaradt, amit kicsit sajnáltam – látványban baromira illik ehhez a zenéhez –, de a hangulatra nem lehetett panasz, a megjelentek nagyrésze számára hallhatóan a szövegek sem voltak ismeretlenek. A hangzásról megoszlottak a vélemények, de középtájt, pont a főnökkel szemben mindent rendesen lehetett hallani, lényeges, az élvezhetőséget zavaró gebaszról ezen a téren sem tudok beszámolni.

A Crowbarban Kirk a főnök, és minden szem rá szegeződik elsősorban, de azért korántsem egyemberes showról van szó. A basszer Patrick Bruders és az új gitáros, az Exhorder pólós Matthew Brunson nemcsak remekül játszottak, de repkedő hajaik a látványnak is igen jót tettek, még ha nem is mennek olyan cirkuszi látványosság-számba, mint annak idején mondjuk Sexy T. CrowbarA banda kapcsán ritkán szokás kiemelni a dobosokat, pedig a törpefizimiskájú vezér mindig nagyszerű ütősökkel nyomult, Craig Nunenmachertől kezdve Jimmy Boweren át egészen a Pécset is megjárt Tony Constanzáig (akiről kevéssé közismert, hogy a Machine Headnek is alapító tagja volt). Az utolsó album turnéin csatlakozott Tommy Buckley nem a Bower-féle őserejű feeling-iskola híve, inkább technikás, szikár és feszes, de minden dalhoz tudott mit hozzátenni a megfelelő pontokon.

Ami a programot illeti, nyilván a Crowbar is simán játszhatna két órás monstre műsort, és még mindig csak a nagyon jó daloknál tartanának, de nem erőlködtek túlságosan: ez a buli nem erről szólt. Vagyis maradtak a szokásos szűk egy órás játékidőnél, abban viszont tényleg nem akadt üresjárat. Mivel még mindig a ’93-as anyag számít a legnagyobb példányszámban elkelt lemezüknek, a hangsúlyos dalok természetesen elő is kerültek róla: a High Rate Extinction mellett később volt még Self-Inflicted, CrowbarI Have Failed és a rendes műsoridő végén egy kolosszális All I Had (I Gave) is, a Broken Glassről a nyitó mellett az I Am Forever szólt, minden idők legjobb Crowbar lemezét, az Odd Fellows Restet pedig nem is képviselhette más, mint minden idők legjobb Crowbar dala, a Planets Collide. Utóbbit hiába hallottam már számtalanszor, most is teljesen lenyűgözött. Döbbenetes, hogy lehet valami ennyire súlyos és egyszersmind gyönyörű, még csak hasonló dalt sem tudok említeni a metal immáron több mint négy évtizedes történelméből… Az utolsó lemezről csak a New Dawnt játszották, ráadásként pedig igazán meglepő módon a Thru The Ashes (I’ve Watched You Burn) került elő a legvégén. Ez óriási kedvencem, így aztán némileg kárpótolt az olyan egyéb favoritok hiányáért, mint a No Quarter feldolgozás, a Slave No More vagy a világtörténelem legaljasabb és legsúlyosabb riffjével felvértezett …And Suffer As One.

Nem állítom, hogy jobb volt ez a buli, mint az előző két magyarországi Crowbar koncert (a Bolt Throwerrel közös überkultikus ’98-as pesti fellépésen sajnos nem voltam ott, így arról nem tudok nyilatkozni), de nem is maradt el mögöttük – nekem legalábbis nem volt hiányérzetem, amikor éjfél magasságában elhagytuk a Wigwamot. Jöjjön az az új lemez minél előbb!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.