Shock!

július 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Over The Rainbow, P. Box - Budapest, 2010. április 19.

Noha maga Ronnie Dio is beadta volna a derekát egy időben, két tényező miatt mindenképpen lehetetlennek tűnik egy Rainbow reunion: az egyik Cozy Powell 12 évvel ezelőtti sajnálatos halála, a másik pedig talán még ennél is nehezebb ügy.

időpont:
2010. április 19.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )
Úgy értve, hamarabb lehetne szegény Cozyt feltámasztani, mintsem Ritchie Blackmore hajlandó legyen anyósának ellentmondani és a rockzene kedvéért jegelni „röneszansz” projektjét. Talán pont ezért is adta áldását a régi társai által létrehozott, a Rainbow öröksége előtt tisztelgő zenekarra, amelybe nem mást, mint saját fiát vették be a többiek gitárosnak. Így tehát a kecske is jóllakik meg ilyenek: Ritchie-t talán kevesebben cseszegetik múltja feltámasztásában reménykedve; de a rajongók is megkaphatják kiadós Rainbow-adagjukat, ha jegyet váltanak egy Over The Rainbow bulira.

Az ismert nevekkel ugyanis nem lehet mellényúlni, hiszen mind régi családtagok: Joe Lynn Turner és Bobby Rondinelli, a basszusnál és a billentyűknél pedig a 90-es évekbeli felállásból Greg Smith és Paul Morris (ez utóbbi a klasszikus line-up Tony Careyje helyett ugrott be, aki számomra ismeretlen okból egy idő után nem tudta vállalni a további bulikat). Az ifjabb Blackmore, az apjára nagyon durván hasonlító, bár minden értelemben más súlycsoportban mozgó Jürgen leigazolása egy ismeretlen gitáros helyett pedig jelzi, hogy bár ez a formáció messze nem az igazi Rainbow és nem is akar az lenni, mégiscsak legitim és autentikus: több mint tribute-banda, mégsem tör irreális babérokra. Hogy magát Joe Lynn Turnert idézzem: ünnepelni szeretnék a Rainbow zenéjét.

Nem véletlenül mondta tehát Kori, hogy óriási megtiszteltetés a debreceni P. Box számára, hogy ők nyithatják az estét. És bár jómagam tavaly évvégén kétszer már elcsíphettem őket, sokan most láthatták évek óta először az újra aktív, de jelenleg a néhány régi boxossal névvitában álló csapatot – bizony, volt is taps meg ováció, noha maga a zenekar kicsit megilletődött benyomást keltett, a közönség pedig igen visszafogottan viselkedett. Érdekes volt így a kontraszt, de a rövid, velős és brutál módon megdörrenő koncert igen jól sült el. Szerencsére van személyes kötődésem Debrecenhez, tehát nem lesz gond, ha Pesten továbbra is ritka vendég lesz a P. Box – persze remélem, a közeljövőben ennek inkább az ellenkezőjét tapasztaljuk majd.

Pozsonyban igen korán lépett a deszkákra az Over The Rainbow és a fél tízes kezdés a hajón is korainak számít, de erre szükség is volt, mert akármennyire is haknibrigádról beszélnek sokan, szó sem volt 70 perces sika-kasza buliról, a szivárványos fiúk bizony rendszeresen végignyomják a két órájukat és nem is akármilyen műsorral. Egész konkrétan: aki szereti a Rainbowt, annak egyszerűen nem lehetett hiányérzete, leszámítva a Gates Of Babylont, amit Pozsonyban elnyomtak ugyan, de a pesti közönség a Can’t Let You Go-t kapta meg helyette, ami viszont a szlovákoknál nem volt. Igaz, amikor ez utóbbi felcsendült, Kissgével arra számítottunk, hogy ez is-az is lesz, dehát úgy látszik, mindent nem lehet. Egyébként meg ha a Tarot Woman-Kill The King-Street Of Dreams nyitás után elmegy az áram, akkor is elégedetten megyek haza.

A hangulat nem is lehetett volna jobb sem a színpadon, sem a nézőtéren; a zenészek abszolút topon voltak (hozzáteszem, Jürgen azért messze van apja szintjétől, de korrektül elnyomta amit kellett); az amúgy általában fegyelmezett Joe Lynn Turner pedig kimondottan fesztelenül viselkedett. Kevés olyan rockzenész-énekes létezik, akit annyit bántottak volna mint őt és sohasem azért, mert 59 évesen is egy középszerű hímringyó benyomását kelti, hanem egyrészt a vele készült, amúgy kiváló Rainbow albumok, másrészt a Deep Purple szintén remek Slaves And Masters lemeze miatt (ezekről nem nyitok vitát!) – mintha legalábbis az ő hibája lett volna, hogy Ritchie őt választotta és ragaszkodott hozzá később. Nyilván teljesen más karakter a faszi, mint Dio és Gillan, Ronnie misztikusabb szövegei nem is annyira állnak jól neki, de ettől függetlenül mind a már említett Kill The King, mind a Stargazer nagyot szólt (Gates ugye itt nem volt, de Pozsonyban lehidaltunk tőle), a Graham Bonnett-es Eyes Of The Worldről meg aztán nem is beszélve.

A bulis, ill. konkrétan hozzá köthető dalokat pedig nyilván csípőből hozta Joe – igaz, a két nappal korábbinál kissé erőtlenebbnek éreztem a hangját, de a mai napig nem tudtam eldönteni, hogy tényleg nem volt formában vagy csak a mikrofonja volt szarul hangosítva (nem lepne meg, ha az utóbbi verzió lenne érvényes, ugyanis JR is szenvedett valamit a gitárral a végefelé). Mindenesetre Paul és főleg Greg jócskán segítették vokálokkal bámulatos hangszerkezelés mellett, ez utóbbi különösen kitett magáért – aki csak teheti, nézze meg a 95-ös Rockpalast kalóz DVD-t, mert tényleg hihetetlen amit ott összezenélnek id. Blackmore mellett. Nem tudom, az ő kedvükért került-e be a programba a totálisan alulértékelt Stranger In Us All lemez két óriási dala (Ariel, Wolf To The Moon), de hogy állatul szóltak ezek is, az egyszer biztos. Hibátlan este remek zenekarral és zseniális repertoárral! Számomra a Rainbow az egyik legalapvetőbb muzsika evör és bizony ez a koncert bizonyos hiányosságai ellenére is teljes élményt adott. Párszor még megnéztem volna a bandát azon a héten...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.