Shock!

május 23.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Candlemass: The Door To Doom

candlemass_cHa van megbízható doom metal zenekar, akkor az a Candlemass. A svédek 1984-es indulásuk óta ki tudja, hány stúdió-, kis-, közép-, élő- és válogatáslemezen hozták ugyanazt a szintet, mindenkor kimagaslóan, de a legkevésbé sem kiszámíthatóan. Oké, a Flodkvist-éra szerintem is bőven feledhetőre sikeredett, de ettől eltekintve a lényeg csak az volt, hogy Leif Edling jó formában legyen, és emiatt – kis túlzással – tök mindegy is volt, hogy az énekest Marcolinnak, Lowe-nak, Vikströmnek vagy Levénnek hívják. Vagy éppen Johan Längqvistnek, ahogy 1986-ban, az ikonikus Epicus Doomicus Metallicuson, és ahogy most is.

Ha van meglepetésre bármikor hajlamos doom metal zenekar, akkor az a Candlemass. A svédek 1984-es indulásuk óta ki tudja, hány stúdió-, kis-, közép-, élő- és válogatáslemezen játszották ugyanazt a zenét, mégis, mindenkor megvariálták azt, és emiatt nagyon nem volt mindegy, hogy az énekest Marcolinnak, Lowe-nak, Vikströmnek vagy Levénnek hívják. Vagy éppen Johan Längqvistnek, ahogy 1986-ban, az ikonikus Epicus Doomicus Metallicuson, és ahogy most is. Mert szegény Mats Levén megint lemaradt egy Candlemass-nagylemezről, és ez bizony nemcsak meglepőnek minősíthető, hanem elég méltatlannak is. Az az ember, aki legutóbb felénekelt egy Flowers Of Deceptiont, pláne egy Fortune Tellert, vitán felül megérdemelt volna egy stúdiólemezt is. Mondom ezt úgy, hogy nekem egyébként nem hiányzik innen, mert örülök, hogy itt van a három és fél évtizede (!!) nem hallott Längqvist, aki nem tudom, milyen skandináv barlangban bujkált mostanáig, de a legkevésbé sem vall szégyent.

megjelenés:
2019
kiadó:
Napalm
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

És igen, tudom, hogy éppen ez itt a legfontosabb kérdés, ezért kezdjük is ezzel: Längqvist hangja teljesen jó. Nem pont olyan, mint a minden szempontból nagyvad Epicus Doomicus Metallicuson volt, de még mindig kellően erős, karcos és gonosz. És pont utóbbi jellemző az, ami miatt nekem nem hiányzik innen a jó Levén, mert a csávónak tényleg ritka jó hangja van, de egyszerűen túl jólfésült a Candlemass rémisztően-misztikusan gyászhuszár dalaihoz. A nyitó, meglepően tempós Splendor Demon Majesty rögtön bizonyságul is szolgál erre: a háttérben mindvégig megbúvó sejtelmes-romlott hangulat egészen tanítani való, Johan pedig jön, és a földbe döngöl minket. Ezután az Under The Ocean lágy kezdése persze csak beetetés, egy perccel később ez a tétel is majd felrobban a dühtől, még ha később vissza-vissza is tér a felvezető harmónia.

A hármas Astorolus – The Great Octopus az igazi főműsor, lévén ebben szólózik az egész stílus keresztapja, Tony Iommi, és talán nem is véletlen a dolog, hiszen ez a kimérten döngölő középtempós darab rejti a leginkább sabbathos megoldásokat. Iommi mester szólója egyébiránt nagyon tetszetős, csak nekem pont, ez ugrik le kicsit a térképről, de annyi baj legyen. Az utána következő, jóval finomabb húrokat pengető Bridge Of The Blind úgyis szépen billenti helyre az egyensúlyt, Johan barátunk meglepően erős teljesítménye mellett.

A lemez második felében előbújó, Death's Wheel/Black Trinity kettős a kimondottan szikár riffelés miatt maradhat emlékezetes (illetve az utóbbi a szokatlan ritmikájú középrész miatt is), míg a hihetetlenül egyedi módon harangzúgással/esővel indító, a tavalyi EP-ről már ismerős House Of Doom kábé úgy tökéletes, ahogy van. Leginkább nyilván ebben a dalban lehet összehasonlítani a Levén/Längqvist páros teljesítményét, és igazából bármelyikőjük felé is billenjen a mérleg nyelve, csak nyerhetünk ezzel az „összecsapással". A záró The Omega Circle aztán az egész lemez talán legfogósabb darabja, olyan refrénnel, ami még a Dio-korszakos Sabbathnak is jól állt volna, és teljesen jól is van ez így, ha már úgyis vége a dalnak, hajtsunk szépen fejet a nagy elődök előtt.

Némileg meglepő módon a japán kiadás bónusza nem más (és bizony a legtöbb helyen ez a változat az elérhető), mint az említett tavalyi House Of Doom EP, még Levénnel, ami érdekességnek bőven megteszi, de amit kellett, már elmondta róla anno a kolléga, úgyhogy külön nem is térnék ki rá. Legyen elég annyi, hogy a némileg megváltozott fizimiskájú Edling mesternek sosem volt szokása tévedni, így nyilván tavaly sem tett így.

Tisztában vagyok vele, hogy objektíven nézve ez az album valószínűleg nem ér maximális pontszámot. Mert a jó Längqvist azért a legkevésbé sem a világ legnagyobb dalnoka, a debütáló lemez borítóját már-már görcsösen modernizált változatban felidézni kívánó frontkép is lehetne ütősebb, mint ahogy a dalok nagy részének minden összetevőjét is hallhattuk már korábban – akár éppen a skandinávoktól is. Mégis, az, hogy bő hét év után egy ennyire bivalyerős anyaggal tér vissza ez a krónikusfáradtság-szindrómával küzdő alak (akinek mondjuk ennek ellenére egyszerre van vagy három-négy zenekara), és a kizárólag csak a banda legelső lemezén éneklő fazon, nekem simán megér tíz pontot. Pláne, hogy ezt az epicus doomicus metallicus élményt, amit itt hallok, tényleg nem nagyon kapom meg máshonnan.

 

Hozzászólások 

 
#2 DéeL 2019-03-13 04:24
Óriási lemez az biztos, év végi listámon is előkelő helyen lesz majd. Nem feltétlenül volt fair Levén eltávolítása, bár szerintem a hangja valamilyen power bandához jobban illik. Messiah-val pedig sohasem tévedtek.
Idézet
 
 
#1 janomano 2019-03-10 18:09
Nálam mar régóta nehéz eset a Candlemass, rég óta nem, vagy épp nehezen tudnak meggyőzni, úgy a Grey Islands lemez óta, a Lowe kilépése utáni tévelygéseket nem is tudtam követni . Ahogy a cikk az énekeseket érintő részében említi, nem mindegy, ki az énekes, szerintem sem. (A Leven számukra, számomra mindig is pótlék volt, régi ismerős, leakasztjuk a szegről amikor kell.) Megoldásként erre a helyzetre, visszahoztak az eredeti énekest. Azt, aki, nemrégiben az Epicus koncertlemezen is elég lehangoló képet mutatott, és most, a stúdióban is épp csak pár fokkal jobb. Ki sem találnám, hogy ki is ö, ha nem lenne odaírva.

A lényeg viszont hogy, maguk a nóták nagyon semmitmondóak, sokszori próbálkozás után sem jön át semmi ezekből, egyendöngetések egymás után, zéró hangulat, vagyis bocs, ott az a harangzúgás. :) Ktulubol Astrolous lett, ötlet, ötlet hatán.
Az Iommi szóló, ahogy be volt harangozva...Szeretném azt hinni, hogy jobbkezes gitáron nyomta fel, és nem csak lusta volt lemenni a pincébe a protézises dobozért.

A Candlemass sajnos egy átlagos lemezt csinált, és ezzel talán az utolsó komoly esélyt puskázta el, hogy újra vezető bandája legyen a stílusnak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.