A Karnivool, a Paramore, az Anthrax és a NOFX mellett a Hatebreed is fellép a nyáron a Budapest Parkban. Jamey Jastáék augusztus 12-én este játszanak a főváros idén megnyílt új szabadtéri szórakozóhelyén.



Ugyan Joey Belladonna távozásai, majd visszatérései az Anthrax élére mindig igen viharos légkörben bonyolódtak le, és az énekes még a két évvel ezelőtti Worship Music album kapcsán is olyan nyilatkozatokat tett, hogy társai nem örülnek maradéktalanul a jelenlétének, Scott Ian gitáros egy friss interjúban elárulta: ma már egyenesen ott tartanak, hogy a zenekarból Joey-val dolgozik a legszívesebben.
Huszonnégy vádpontban folyik a büntetőeljárás a Lostprophets frontember Ian Watkins ellen, aki az eljáró ügyészség szerint kétszer is megerőszakolt egy, a tett idején egy év alatti csecsemőt, illetve egyéb pedofil bűncselekmények elkövetésével is alaposan gyanúsítható. Az énekes természetesen mindent tagad.
Ahogy közeleg az első felvonás megjelenési dátuma, úgy derül ki egyre több információ a Five Finger Death Punch kétrészes új albumáról, a The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 1-2-ről. Azt már eddig is tudtuk, hogy Rob Halford vendégszerepel a lemezen, ám nem ez lesz az anyag egyetlen különlegessége.
Robert Trujillo ugyan nem minősítette a Metallica és Lou Reed rengeteg vihart kavart, két évvel ezelőtti Lulu lemezét, de egy friss interjúból kiviláglik: a zenekar pontosan tisztában van vele, miként viszonyul az albumhoz a rajongótábor nagyobbik része.
Örül a Slayerhez való újonnani csatlakozásának Paul Bostaph dobos, aki egy friss interjúban nem csak arról beszélt, mit remél tizenkét év után megújított tagságától, hanem felelevenítette első találkozását a néhai Jeff Hannemannel is.
Father Time címmel megérkezett az első hivatalos szöveges videó Jon Oliva jövő héten, egészen pontosan június 5-én megjelenő első szólólemezéhez, a Raise The Curtainhez. A Savatage és a Trans-Siberian Orchestra egyik kreatív motorja télen rögzítette az elmúlt négy-öt év során összeállt albumot, és gyakorlatilag mindent ő játszott fel rá a stúdióban – három dalban még a dobtémákat is.
Összes aktuális európai koncertjét lemondta a W.A.S.P., miután Blackie Lawless énekes/gitáros egy alaposabban nem részletezett balesetben eltörte a lábát. Túl sok koncertről nincs szó egyébként, a banda két svéd fesztiválon, a Graspopon és a Bang Your Head!!-en játszott volna az idei fesztiválszezonban.
A június 24-ei Testament buli mellett újabb nagyágyúval kedveskedik a súlyos zenék híveinek a Zöld Pardon: július 9-én a nagy sikerű tavalyi koncert után ismét itt játszik majd a Suicidal Tendencies.
Leszurkolta a bíróság által megállapított brutálisan magas, kétmillió dolláros óvadékösszeget az As I Lay Dying előzetes letartóztatásban lévő frontembere, Tim Lambesis, és május 30-án elhagyta a kaliforniai Vista Büntetésvégrehajtási Intézetet. Az énekest azzal vádolják, hogy bérgyilkossal akarta meggyilkoltatni feleségét.
Ismét teljes jogú tagként csatlakozott a Slayer legénységéhez Paul Bostaph, aki egy rövid megszakítástól eltekintve tíz éven át dobolt a zenekarban, miután a ’90-es évek elején Dave Lombardo és társai úgy összerúgták a port, hogy a közös munka lehetetlenné vált. A banda így King - Araya - Bostaph - Holt felállásban lép majd színpadra június 26-án Tokajban is.
Meghallgatható egy második dal is Phil Anselmo július 15-én érkező szólólemezéről, a Walk Through Exits Onlyról. Az egykori Pantera és jelenlegi Down frontember albuma évek óta készül, és hivatalosan a Philip H. Anselmo And The Illegals néven jelenik majd meg. Az énekes zenekarának tagjai Marzi Montaneri gitáros és José Manuel Gonzales dobos.
Feast címmel a nyár végén jelenik meg a kanadai thrash/speed istenség Annihilator új nagylemeze, amelyről egyelőre még nem tudni túl sokat, az azonban már biztos, hogy Jeff Watersék ősszel elég alapos turnéra érkeznek Európába. Magyar dátum sajnos nem lesz, de Bécsben meg lehet nézni őket október 24-én.
A Columbiához szerződött az ismét aktív Nine Inch Nails, ami nem igazán meglepő, mivel Trent Reznor másik most futó projektje, a How To Destroy Angels is a Sony birodalomhoz tartozó istállónál dolgozik. Az újjáalakulás kapcsán tett nyilatkozatok eleinte még arról szóltak, hogy a csapat egyelőre kizárólag a turnézásra koncentrál, de most már egyértelmű: új lemezt is készítenek, méghozzá 2013-ban.
Egyelőre még mindig nem tudni, ki dobol a Slayerben a nyári európai koncerteken, az azonban szinte biztosnak tűnik, hogy nem Jon Dette ül majd a cucc mögött, mint az év elején Ausztráliában. Az ok egyszerű: Dette a Heathen párhuzamosan futó európai turnéjára csatlakozik be a kilépett Darren Minter helyén.