Zongoraszó, kórus-szerű ének, kellemes indítás. No persze jön utána a khrrrrrrr-dzssssss-grrrrrr. 4 számos bemutatkozás a spanyol The Heretictől. Hangzásilag demós, zeneileg nem olyan rossz.



Második albuma a kanadai kvartettnek. Stoner rockként aposztrofálják magukat, ami teljes mértékben helytálló rájuk nézve. Nehéz helyzetben vagyok mert cirka 16 éve szeretem a Black Sabbath-ot és eddig még nem találkoztam olyan zenekarral, akik ennyire lenyúlták volna a zenei világukat, sőt még Ozzy dallamait és hangját is (köszönjük ezt Steve Henes...
Göteborgból származó fém, gondolom, az értőknek nem kell ecsetelnem, hogy jófajta szívfájdító dallamos doom/death metalról van szó, hol tempósabb formában előadva, hol lassú folyamként hömpölyögve. Björn Gooßes torkát eléggé egysíkúnak találtam, az erőlködve kipréselt rekedt ordításon kívül nem sok színt tudott belevinni az előadásába.
Olyan ez az album, mint a szürke felhők mögül előtörő napsugár. Amikor e kis fény hatására az embert hirtelen megrohanja ezer érzés. Ilyen a Nemesis albuma is. Mert több tonnányi érzés lakozik ebben a 8 dalban. Ha kell, dallam-hegyekkel borítanak el vagy csodás hangszeres szólókkal lepnek meg, esetleg 'bangelés-re késztető riffeket ontanak magukból...
Az amcsi Breath Of Night Records a romániai Bestial Recordstól licenszeli Románia egyik legismertebb black metal csapatának a Negura Bungetnek (hogy ez mit jelenthet?) 98-as albumát. A booklet egész jól néz ki, még a román szövegeket is tartalmazza. Az egy más kérdés, hogy érdemes lett volna egy angol fordítást beletenni, nem hiszem, hogy az anyaor...
Svéd death metalt rejt a Withered Beauty debüt korongja, mely az elmaradhatatlan lírai intro után olyan brutális darába kezdett, hogy szó szerint a frász jött rám! Azért egyértelműen nem lehet mégsem ráfogni nótákra a death jelzőt, már csak a producer - Peter Tägtren - és a hátborzongató blackes károgás miatt sem.
Ismét egy rém gyenge borítóval ellátott albumot tartok a kezemben. A zene lendületes, koszos hangzású punk, ordítva előadott vokalizációval. Sajnos túlzásba viszik a srácok a koszos hangzást, olyan érzésem támadt a zene hallgatása során, hogy azonnal kivágja a magasnyomót a gitárzizegés, ha nem minimál hangerőn hallgatom. Úgy meg azért elvész a zen...
Igazán illusztris tagsággal büszkélkedhet a talányos nevű Platypus formáció. Kik ők? A gitárt és a saját hangszálait Ty Tabor használja a King's X-ből, a négyhúrost John Myung pengeti a Dream Theaterből. Szintén innen nyomkodja a fekete-fehér billentyűket Derek Sherinian, a bőröket és cineket pedig maga Mr. Rod Morgenstein csépeli, akit megcsodálha...
A borítón igazi glam külsejű fazonok virítanak, méghozzá németek. A csapatból ketten is úgy néznek ki, mintha a Poisonból léptek volna elő. Jajj! A nyitó Wrong Side még el is megy egy tucat típusú fejrázós nótának, viszont a hangzás annyira trágya, hogy elment a maradék kedvem is a további hallgatástól.
Szerintem a Szandál című dalukat már mindenki kívülről ismeri, mely nem éppen a legerősebb nóta az albumról. A gitárok kicsit gyengén és keveset szólnak metallista füleknek, a basszusgitár viszont gyönyörűen, ami nem is árt az ilyen funk alapú nótákhoz, a női vokáltémák viszont túlságosan is az előtérbe kerültek.
Az első hangoknál az állam a földön csattant, akkora súllyal és zs-re hangolt gitárral szakította le a fejemet a nyitó King In Crimson. Mi jön ezek után? Dickinson hörögni fog? De nem, szerencsére maradt a saját copyright dallamainál - ha már ilyen nem mindennapi hangszálakkal áldotta meg őt a sors. Azért a hangzás egy kicsit túl koszos, ami illik ...
Ők azok, akik nem hajolnak meg semmiféle divat előtt, a végsőkig kitartanak a power/thrash mellett és ezt nagyon jól is teszik! Süt végig a zenei profizmus a felvételből, ami nem is csoda ennyi év és a jól sikerült demók után. A felvétel a pécsi Teve-Sound stúdióban készült. Nem mondom, hogy leszakította a fejemet, de nem is erőtlen. A színes borít...
24 perces minialbum, Barry Levinson filmje, ilyen nevekkel, mint Dustin Hoffman és Robert De Niro. Ha jól tudom valami amerikai elnöksztori a film témája. A színészek azért már valamiféle garanciát adnak a minőségre, mert ha a történet nem is lesz nagy pukkanás, a játékuk feldobhatja a filmet. Majd meglátjuk.
Nem vagyok teljességgel otthon az angol progresszív csapat korongjainak ismeretének témájában, de azért jó néhány régebbi és újabb albumukat hallottam már. Ennek fényében leszögezhető, hogy a brigád jóval dalcentrikusabb, és talán puhább is, mint a régi, Fish-sel készült lemezek idejében; mindazonáltal a minőség semmivel sem gyengébb, mint régen.
A recept a következő lehetett: végy egy fiatal, a húrnyűvés minden csínját-bínját értő virgamestert, szerződtess mellé néhány, underground szinten elismert muzsikust, írass velük egy nagylemeznyi anyagot, ezt jelentesd meg lehetőleg minél kisebb költségvetésből (magyarul spórolj minél többet a hangzáson és a borítón), majd pedig söpörd be az így be...
Koncertalbum az egyik leghülyébb nevű zenekartól. Mivel nem vagyok egy nagy Lynyrd Skynyrd fan, így nem hördültem fel a korongot hallgatván. Nekem totál átlagos country rockot jelentett mindig a zenekar, azt hiszem, ahhoz, hogy futkosson az adrenalin az ereimben, minimum James Hetfieldnek kellett volna születnem!
A Lost Souls eddig sem az eredetiségről volt híres, és ezután sem erről lesz. Hogy mást nem mondjak, a nyitó Cavity akkora Korn nyúlás - még énekileg is -, hogy még Jonathan Davis is elpirulna. Hogy ezen kívül "kiket" lehet hallani a lemezen? Nos: Nailbomb, Fear Factory, Machine Head, Sepu, Prong (szóval a szokásos társaság), hogy csak a legszembet...
Újabb viking metal zöngeménnyel örvendeztet meg minket ezen északi horda. Hárman kiléptek a csapatból a legutóbbi hanganyaguk óta, helyükre két tagot vettek be: Ragnar Viske énekest és Erik Elden bőgőst. Nem hallottam az eddigi munkáikat, de az infó szerint új dimenziókat nyitott meg előttük Ragnar bevétele a csapatba.