Hogy lehet az, hogy már az első hangból meg lehet állapítani, hogy francia előadókról van szó? Ha nem tudtam volna ezt, a franciául megszólaló ének előtt lefogadtam volna bármibe... A Noir Désir egy francia zenekar, és ezen album az ő dalaikat tartalmazza, különböző előadók által újramixelve.
A U2 egy olyan ritka tulajdonsággal bíró csapat, akik nem a tagcserékről, hanem a jó lemezeikről voltak - és remélem lesznek - híresek. 10 év legjobb dalait hivatott összeállítani eme válogatás. Szép kerek a 10-es szám, de azért nem ártott volna a későbbi évek terméséből is válogatni szerintem. De sebaj, attól még tetszik ez a válogatás.
Piros szörppel bemázolt felsőtesttel, nyakig szegecsben riogatják a hallgatót a minden kétséget kizáróan északi fiatalok. Igazi harcos black metal - már csak a bombákkal telerajzolt borítót nézve is. De ez rögtön kihallatszik a zenéből is, agresszív, kíméletlen darálás, amiből árad a fékezhetetlen düh.
Az oly sok vitát kiváltott Load és Reload után James-ék a könnyebb utat választották, feldolgozáslemezt készítettek, melyen többek között a ritkaságnak számító The $5.98 EP is helyet kapott. Lássuk előbb az új nótákat - a teljesség igénye nélkül. Van miből csemegézni, mert 11 dalt rögzítettek.
AAAARRRGGHHH!! Oké, oké. Máris megmagyarázom a lelkesedésemet. Tehát: az örömordításom annak kapcsán hangzott el, hogy újra összeállt legkedvencebb power metal fogatom, a stílus elindítójának és alapkövének számító seattle-i Metal Church, méghozzá a legendás első két albumot elkészítő eredeti felállásban. Az új korong jövőre érkezik, addig pedig az...
Aki nem hallott volna még róla, Chucky az az idióta baba, aki gyilkolászik a bugyuta filmjeiben. Legújabb opusza nemtommikor kerül be hozzánk - remélem jó sokára - viszont a filmhez válogatott zenék felülmúlják minden várakozásomat. Ez legalább valamit ér... Két kiadatlan nóta szerepel a korongon, a többi megjelent már valahol.
Szokásos kis infómentes tokocska. A zene blues-os, némi esztrád hatással, gazdagon hangszerelve. Lefogadom, hogy amerikaiak, ez nem kétséges. Ilyesmi zenét európai képtelen csinálni. Eric Clapton nem hagyhatta hidegen az illető(ket). Meg Alvin Lee és tsai.
Ettől a névtől felvettem az értetlen arcot, majd a Dark Clouds vokalistája, Tauszik Viktor felhomályosított, hogy valószínűleg egy focistáról (!) van szó, aki szabad idejében zenélget. Hogy hősünk-e a dalszerző is vagy csak énekel (?), gitározik (?) az titok maradt, mert a promóborítón még a számcímek sincsenek rajta.
A négy arcból álló budapesti C.A.F.B. 14 számos albuma laza, feelinges zenét tartalmaz. Sok a dallam, fontosak az ironikus szövegek, melyek különböző súlyos témákat taglalnak. A negatív érzés az uralkodó. Greg énekhangja igazán "rock and rollos", durva, reszelős. Mint köztudott, mindenki Lukácséhoz (TCS) hasonlítgatja, de azért van különbség.
Bizarr egy borító, bizarr egy zenekarnév. Valami apokaliptikus muzsikára számítottam, ami nagyrészt be is jött. Sötét hangulatú zenét rejt ezen angol csapatnak a korongja, igazából nem nagyon lehet műfaji korlátok közé beskatulyázni őket, valamiféle metal, fura hangulatokkal, effektekkel néhol, talán a Neurosis áll valamelyest közel hozzájuk.
Hopp-hopp, megérkezett a maszkos Kiss legújabb remeke. A külcsín szemet gyönyörködtető, dimenziós borító kívül-belül, elsőrangú a design, ezt el kell ismerni. Van ám multimédia is a CD-n - ha már trappolunk a XX.sz. vége felé -, ám ez elég gyengusz, pl. egy szimpla slide-show-t pakoltak fel néhány fotóval képernyővédő gyanánt.
Igazából én csak az első három Kispál lemeznél voltam képben, így a viszonyítási alapom enyhén szólva ősi. A Holdfényexpresszen így is találtam egy kevés "kispáltalan" zenei megoldást, főleg a Tesis a világot meghallva váltam egy nagy kérdőjellé, ám hamarosan egy nevető felkiáltójellé változtam. Alaposan kiszínesedett a hangszerelés, hallhatunk itt...
King Diamond energiái kimeríthetetlenek. Mintha valami ősi erő táplálná, aminek misztikumát csak őt ismeri, őt vezérli. Alig fejezte be a Voodoot, zenésztársakat cserélt, és nekiállt az új Mercyful Fate album felvételeinek, ami ugye testvérek közt is legalább két pirospont egy ilyen öreg rókától. Legközelebb állítom szimultán készül majd a két anya...
Szimfonikus progresszív metal az USA-ból: hirdeti a matrica a CD tokján. Hohó! - mondtam erre és és érdeklődve kezdtem hallgatni. Jé, egy újabb Malmsteen lemez? - vontam fel szemöldököm a nyitó Future Signs dallamai hallatán. Mert e dal egy az egyben szerepelhetne a mester lemezén is. Én inkább halvány progresszív hatást felmutató neoklasszikus hag...
Szó, mi szó, Glenn Tiptonék ezúttal nem cicóztak, rögtön az első Ripper Owens-es világ körüli turné után piacra dobták ezt a dupla koncertfelvételt. A két korongon található muzsika felöleli a csapat szinte teljes pályafutását; a '76-os Sad Wings Of Destiny albumról épp úgy kerültek fel nóták a lemezre, mint a legutóbbi Jugulator címűről.
Egy válogatáslemezt pottyantott ki a volt kiadójuk az időközben EMI-os Paradise Losttól. Nem tudom, kit céloztak meg ezzel, mert aki szereti őket, az úgyis beszerezte a sorlemezeiket. Aki meg nem ismeri őket, az bizony elég furcsának találhatja a Rotting Miseryt és a Mercyt egy albumon.
Őket aztán tényleg minden korosztály kedveli. Nem is csodálom, mert remekül figuráznak ki bármilyen műfajú előadót. Sajnos ezen a lemezen alaposan a háttérbe szorultak a rockparódiák, mert van itt egy alig egy perces Action (a szöveg eredeti, csak kisípolták a káromkodást, különben nagyon szórakoztató!), egy Bikini, egy KFT, meg egy Ákos - ha őt be...
Már az Indifference-en pislákolt valami a grinder múlttal rendelkező csapat irányvonalából, amely inkább a Black Dawn EP egyetlen új nótájával kezdett élesebb körvonalat felvenni. A Darkest Space nótái lazábbak, szellősebbek és zeneibbek lettek, a gitár nem zúz ezerrel egyfolytában, hanem sokkal nagyobb teret enged a többi hangszernek is. Több a sa...
True Metal Till The Ends, olvasható a CD borítón. A korongon hallható zenei kavalkádból nem lehet ráhúzni fent említett csapatra egy szál műfajt sem. Az arcfestés és a sátánista szövegek black metalosak, a riffelés inkább heavy metalos, az ének thrashes.
Az ex-Guns gitáros rémesen jellegtelen új albumot hozott össze. Az első hangoknál megütötte a fülemet a britpop bandák hatása, amit hősünk kevert a '70-es évek rockcsapatainak világával/hangzásával.
Darkos rockzene kellemes orgánumú férfi (engem egy kicsit a moonspelles Fernando Ribeiróra emlékeztetnek a témái), ill. fátyolos női vokállal. A darkos zenék nagyrészt lehangolóak, szomorúak - hangsúlyozom: nagyrészt! -, na ez pont nem olyan.
Mindig nagy gondban vagyok, ha az amcsi tehénpásztorok zenéjét kell jellemeznem valakinek, ui. teljesen egyedi muzsikát játszanak Wally Farkasék. Általában a Saigon Kicket szoktam párhuzamként felemlegetni, de hát őket sem ismerik túl sokan, ugyebár.
Dallamos doom/death/black keverék, tonnányi szívfacsaró dallammal, méghozzá az Egyesült Államokból. A borítón egy romos vár látható egy kis sziget magaslatán, néhány kopár ág nyújtózik oldalvást, és a komor fellegek közül félig előbukkan a telihold, mindez kékes-feketés színekben pompázva.
Ha valaki nem tudná, Fish barátunk a valaha szebb napokat is megért (értsd: a mostaninál nagyobb népszerűségnek örvendő) skót Marillion frontembere volt egykoron, úgy a '80-as évek közepén-végén. Aztán a fickó szólópályára lépett, a zenekar pedig az aranytorkú Steve Hogarth-ot vette be helyette. Ennyit az előzményekről.
A Moonspell után itt van még egy portugál zenekar, akiket lehet szeretni. Nem csodálnám, ha őket is megismernék a határaikon kívül, mert elég divatos muzsikát játszanak, amolyan gótikus, darkos, Paradise Lostos, Depeche Mode-os (Moonspelles) keveréket. És csak azt sem lehet rájuk sütni, hogy unalmas lenne, mert jó ez a lemez.
A borítón egy csajszi mutatja be a középső ujját egy jófajta chopperen csücsülve. Gondoltam, hogy valami mocskos kis motoros rockot rejt az album (jó-jó, a Rise Above nem erről szól). A nyitó Blue Stone első pár másodperce a néhai Sex Actiont idézte számomra, azonban itt mégsem erről van szó, hanem jófajta stoner rock gomolyog a hangfalakból.
Be kell vallanom, csak most ismertem meg a Picsa zenéjét, ill. az Utazó Punkcirkuszon, de egyes dalaik máris beírták magukat az agyamba. Szerintem nem egy átlagos punk rock zenekar a Hétköznapi Csalódások, zenéjükben többször is a lassabb, emészthetőbb részek dominálnak, legkeményebb számait is inkább középtempósak.
Facebook
Twitter