Mit lehet még erről a csodáról írni, amit nem írtak le előttem mások? Hogy lehet ezerszer elkoptatott és oly szürkének tűnő szavakkal lefesteni ezen 5 zenész ajándékát nekünk, parányi földi halandóknak? Egy elvarázsolt világ. Meseország. Hangjegyekkel is lehet színházasdit játszani, azt már tudtuk. Álomszínházat. Viszont most tökéletesedett ki teljes pompájában a játék.
Az első percekben nem hittem el, hogy ez ugyanaz az Agathodaimon, akiknek tavalyi bemutatkozó albuma nem csupán jóleső meglepetésként hatott rám, hanem a reménységek címkét is felaggattam képzeletben a csapat neve mellé.
A görög Rotting Christ mára egy letisztult, nyugis zenét produkáló társaság, kiknek legfrissebb albumát inkább lehetne jellemezni a gótikus elemeket tartalmazó atmoszférikus metallal, mint a black metallal. Igazából egy gyors nóta utal a csapat gyökereire (The World Made End), a többi szinte megkülönböztethetetlen egymástól.
Spanyol durvulat, death/grind reszelés '98-ból. A srácok pólóin ilyen feliratok virítanak: Cannibal Corpse, Napalm Death, Deicide, Korn. Utsó kivételével felfedezhetőek a hatások.
Amint elindítottam a lemezt, roppant gyanús lett, hogy nem egy Enchant lemezt hallgatok-e, merthogy az énekhang stimmelt. Utána is néztem, és persze, hogy jól éreztem, mivel az Enchant torkának, Ted Leonardnak a projektje a Xen. Fátyolszerű muzsikát tartalmaz a Xen albuma, némi Yes árnyékolással.
A borítót kuksizva valami black-es zenére tippeltem, ám tévedtem. A mostanában divatos true/power metal ösvényeire vezet el a csapat - bár az megjegyzendő, hogy őket nem a divathulám szülte, mert igazi ősrocker arcokból áll a zenekar -, akkora heroikus énekdallamokkal, hogy rögtön nőni kezdtek a szegecsek a bőrömön, ha-ha!
El nem tudom képzelni, miképp tud Kátai Tamás időt szakítani zenekaraira, projektjeire munka mellett, főleg azért, mert minden kiadott anyaga igényes és erősen érződik rajtuk a belefektetett nem kevés energia.
Bevallom, a hazai szaksajtó tömjénezése után kételkedve fogadtam a Demonlord első lemezét. Méghogy az első hazai heavy metal album, amely a külföldi másodvonalat is veri! Hiszem, ha hallom! Nos, ez megtörtént... tévedtem.
Ismét csak egy infótlan tokkal ellátott CD került a kezembe. A tok hátsó felén van egy zenekari fotó, amiből rögtön a dicső '70-es évekre asszociáltam, a négy hosszú hajú figura mintha egy időgépből került volna elő. A zene pedig hamisítatlan Sabbath-ista muzsika, de valahogy kevésbé direkten teszik, mint plö a Cathedral. Bár itt a hangzás sokkal n...
A kevés eredetiséget mutató gót-rockos Darkseed először is a nehezen emészthető énekhanggal bátortalanított el. A zenekarban megvan az a szerencsétlen szokás, hogy szinte valamennyi nóta sajátos hangzással, reményteljesen indul, viszont amint az énekeshez kell igazodni (vagy fordítva), összeomlik minden.
Sundown, Sundown... töprengtem egy keveset, hogy honnan a fenéből ismerős ez a név, majd a zenébe belehallgatva mi a szöszre emlékeztet némely része olyan nagyon. Aztán lőn megvilágosodás, hiszen ez az ex-Cemetary-s Mathias Lodmalm "új" csapata, és némely riff és hangulat a Cemetaryre emlékeztett... minő véletlen.
Már megint egy olyan csapat, akik ősidők óta léteznek, és engem elkerültek az utóbbi tizenakárhány évben. S most itt az új lemez.
Szinte egész pontosan két év után a brit Saxon leszállította új nagylemezét, mely méltó folytatása a 97-es, nagyon jól sikerült Unleash The Beast albumnak. Az biztos, hogy nem a Saxon jelenleg a világ legdivatosabb bandája, de hű rajongótáboruk nem is ezért szereti őket.
A floridai Kamelot - ahogy a címből is kiderül - negyedik lemezével jelentkezett nemrég. Bár rólam köztudott, hogy nemigen részesítem előnyben ezt a mostanában divatos true vonalat, de a Kamelotot mindig is szerettem. Egyrészt az igényesség miatt, másrészt mert ők a nagy alternatív/punk hullámban is kitartottak a metal mellett, és nem tartoznak a "...
Először meg voltam győződve, hogy a Steel Prophet egy nemrég alakult, metal sikerekre áhítozó friss formáció, de kis tájékozódás után szembesülnöm kellett 1983-as megalakulásukkal.
A borítót nézve (kobold karddal, manó és tündér, no meg egy varázsló) heavy metalra tippeltem. Bejött. Bár így lenne ötösöm a lottón! Tradicionális európai (német) HM, hősies, epikus énekkel, totál átlagos zenei megoldásokkal.
Hosszú várakozás után végre egy kiadó fel merte vállalni (vagyis át merte vállalni) hazánk egyik legegyénibb zenei világgal és az egyik legkitartóbb rajongótáborral rendelkező zenekarának 3. albumának kiadását. Jómagam is a várakozók közé tartoztam, óriási kíváncsisággal kezdtem hallgatni az Ámokot. Majd bő 50 perc múlva vegyes érzelmekkel néztem m...
A '95-ben alakult brit banda első albumával jelentkezett tavaly. Nem tudom, hogy kinek mint mond a csapat neve, mindenesetre olyanokkal léptek fel már, mint az Ignite, Fury Of Five, Sick Of It All, Earth Crisis, Turmoil. Ennek ellenére nem a HC a legjellemzőbb a zenéjükre (szerintem), mint ahogy saját hatásukként a Slayert, a Snapcase-t, az Entombe...
A semmiből, pontosabban a Hammer Music P. segítségével bukkant fel a Fekete Sereg. A kaposvári metal csapat első anyaga nehezen nevezhető nagylemeznek, bár a borító, a körítés, és a nemrég CD-n is megjelent felvételek megtoldják a hangzás hiányosságait.
Te jó ég! Ez '99 legrettenetesebb lemezborítója. Érdemes megnézni, annyira rossz, hogy ezen már nevetni sem lehet. Egy japán csajszi virít rajta, és egy tálcáról holland zászlócskákkal megtűzdelt tofut kínálgat mosolyogva. El nem tudtam képzelni milyen zene lehet a cd-n. Aztán utánajártam, e név egy egyszemélyes "formációt" takar, és amolyan dobgép...
Valószínűleg Scott Ianék álmukban sem gondolták volna, hogy a poénból összeállt, és tulajdonképpen bármiféle zenei koncepció nélkül sebtében felvett, enyhén szólva provokatív elemekkel felvértezett Speak English Or Die-ból egymillió darabot el lehet sózni a világon. Pedig igen. Mondjuk kellett hozzá 14 év.
Az amerikai illetőségű zenekar első felkapott dala az All Star, egy képregény filmredolgozás - micsoda új ötlet ez Hollywoodtól -, a Mystery Man egyik betétdalaként vált ismerté. Ezt követte egy másik filmbetétdal - a srácok nem nagyon variálnak a maxikkal -, a Can't Get Enough Of You Baby.
Huba! Ez a lemez úgy letarolt, mint egy jófajta hurrikán. Az ezerszer elkoptatott jelzők túl szegényesnek és szürkének tűnnek a lemez sokszínűségét, frissességét dicsérve. Adva van kilenc Iowából származó nemnormális ember, nemnormális maszkokban - mert nem lehet tudni, hogy milyen az igazi ábrázatuk - és olyan elementáris erejű zenei agymosást hoz...
A Skew Siskin már baromi régi csapat, de sosem arról voltak híresek, hogy évente kiadtak volna egy albumot. Zenéjük igencsak kötődik a Motörhead-féle rock'n rollhoz, meg ugye Lemmyvel elég jóban is vannak.
Először is óriási gratuláció a Shock!-nak (főleg Valentin Szilvinek és Bakó Csabának), hogy összehozták ezt a válogatást! Már a borító is nagyon igényes! Az utóbbi időben sikerült beszereznem pár cd mellékletet különböző külföldi újságokból, és ki merem jelenteni, hogy egyik sem ér még a nyomába sem a Shock! cd-nek, sem külalak, sem minőség szempon...
A Shock! magazin egy remek hagyományt is feltámasztott ezzel a válogatással, de ugyanakkor egy új dolgot is elindított hazánkban. A Metal Hammer gondozásában megjelent Demonstráció I. volt az első, magyar reménységeket egy csokorra gyűjtő anyag, aminek folytonossága sajnos idővel megszakadt.
Kellemes barokkos intróval kezdődik a CD, majd szélvész sebességű szimfonikus black metallal folytatódik fenti csapat bemutatkozása. Csak ne lenne a gitárnak ilyen jellegtelen, színtelen hangja... Két nóta (Purgatory, Evocation Of Sitael) szövege oroszul (!) íródott, bár ezt úgysem lehet érteni a károgásban, akár hottentotta is lehetne.
Facebook
Twitter