Shock!

Illusztris nevek a black scene-ből, megemlítem pl. Tjodalvot, aki a Dimmuban és az Old Man's Child-ban ütögette a bőröket, és Cyrust, aki a Satyricon turnégitárosa volt, a többieket pedig lessétek meg a honlapjukon, hosszú lenne felsorolni a norvég black zenészek előéletét.

Inkább a zenét vesézném, ha már olyan szépen felvették az Abyssben, ráadásul ez most jól is szól, nem csak a közép- és magasnyomók zsezsegnek. Van egy olyan perverzióm, hogy szeretem a húzós, durva zenéket, a Susperia meg pont ilyen, thrash és black metalt kevertek ördögi módon, amint belekeverednek az egyik stílusba, máris jön egy riff vagy egy tempó, ami átvezeti a csapatot a másikba, sőt.

A vokalista károg és hörög, ha úgy szottyan kedvük, torzítják is a hangját, és még "rendesen" dalra is fakad, mondjuk nem egy Simen, de belőle persze csak egy van. Oké, volt már ilyen a nap alatt, mármint stíluskeveredés, nem is mondom, hogy rozsdaoldóval hintették meg a stílust, viszont a végeredmény szórakoztató, energikus, dalszerkezetek tanulmányozása szempontjából kiváló lecke, lehet lesni, mitől gördülékeny egy blastbeatet és középtempót egyaránt váltakoztató dal. Mondjuk ilyen zenei múlttal rendelkező emberektől nem is csoda, meg is sértődtem volna, ha halvány lenne a zenéjük. Korrekt lemez, na!

Ha sikerül 100 százalékig szabadjára engedni a fantáziájukat, a következő lemez akár még meglepetést is okozhat a műfaj szerelmeseinek, addig pedig barátkozzatok az első albummal, megéri!